Top 10 könyv 2017

Olvasmányokat tekintve nem éreztem annyira emlékezetesnek a tavalyi évet, pedig elég sok jó könyvet olvastam. Amikor most végignéztem az olvasmányaim, mintha nem lett volna olyan, ami nyomott hagyott bennem. Pedig a moly szerint 66 könyvet olvastam, ami nem kevés. Azért csak összeválogattam 10-et, amit nyugodt szívvel ajánlok elolvasásra bárkinek.

  

Daniel Kehlmann – A világ fölmérése

A német irodalom csodagyereke 30 évesen írta meg ezt a könyvét, ami hihetetlen – szerettem volna én ilyen harmincas lenni. Szórakoztató szépirodalom, két természettudós szívmelengető életrajza a tudomány szeretetéről és a felfedezés szépségéről. Valahol tanulságos is, hiszen hányszor van olyan, hogy pont azokat az embereket nem értjük meg, akik ugyanazt csinálják, mint mi, csak máshogy. Szélesítsük látókörünk, ezt is mondja Kehlmann és még sok mindent. A regény humora pedig különösen üdítő: játékos, de sosem teszi igazán nevetségessé a szereplőket, mert mindig benne van a megértés (mint az F-ben). Varázslatos utazás.

Top 10 (+1) film 2017

Nem megy nekem ez a listázás. Mármint nem tudom tartani a kereteket. A címmel is megtréfállak benneteket, hiszen nem 10 filmről lesz szó, hanem többről. Idén sem győztek meg a beharangozott nagy filmek, bár nagy csalódás egyikkel kapcsolatban sem ért (sőt, az Alien: Covenantot újranézve még majdnem élveztem is), bár azt is hozzá kell tennem, a moziban igyekeztem kisebb filmeket megnézni, nem a nagy stúdiófilmeket. Elismerem, sznobéria is van benne, de az is biztos, hogy inkább nézek Netflixet és Torrentékát mostanában. Jó volt újra átélni Nolan Batman-trilógiáját (ellentétben a Dunkirkkel), az Indiana Jones-filmeket vagy éppen az Elfújta a szél grandiózus képeit. Szinte hihetetlen, hogy mennyire jól működik egynémely klasszikus mozi, sokkal inkább megvett magának, mint az új alkotások – ezekből is lesz egy válogatás. De csapjunk a lovak közé!

A legjobb akciófilm – Kingsman – The Secret Service

Nem vagyok nagy akciófilm rajongó, de karácsonykor a tévé előtt tudott tartani a Die Hard 3. Viszont az idén megtekintett filmek közül kettő emelkedik ki és talán egy paraszthajszállal a Kingsman lett jobb. Persze a John Wicknek sincs oka a szégyenkezésre, mert pörgős, remekül megkoreografált és veszettül szórakoztató, Keanu Reeves pedig tovább építi a szótlan, moccanatlan arcú hőseinek sorát. A Kingsman ezek mellett viszont remek műfajparódia is, James Bond és a többi kém megkapja a magáét Eggsy-től, a suttyó brit munkáskölyöktől. A templomi mészárlást pedig még sokat fogjuk emlegetni.

Top 10 irodalmi házasság – avagy hogy érdemes vagy nem érdemes házasságra lépni

Ez a bejegyzés egy lánybúcsúra készült. Mi, lányok, azt a feladatot kaptuk, hogy írjunk a házasságról. Mivel a fikció nem az én terepem, gondoltam, valami mással jövök. De nem én lenném, ha nem csavarnám meg a képet, és ne írnék a boldogság mellett az árnyoldalakról is. De azt is el lehet ismerni, hogy még a legrosszabbakban is lehet egy-egy jó pontot vagy megfontolandó gondolatot találni.  Íme, egy szubjektív válogatás irodalmi házasságokról/házasságokból.

Mint az egyik legalapvetőbb kapcsolati forma, a házasság természetesen sokszor megjelenik irodalmi alkotásokban. Legtöbbször inkább konfliktusforrásként, semmint követendő példaként, de hát miről szólnának a művek, ha mindenki boldog lenne bennük? Itt van hát egy válogatás, ami alapján eldöntheted, hogyan csinálják jól vagy éppen borzalmasan a dolgot. A többi már rajtatok múlik.

Lord és Lady Macbeth – William Shakespeare: Macbeth
A bárd hagyatéka tele van izgalmas házasságokkal – általában kevésbé pozitív összképpel. Nála ritkán működnek jól a kapcsolatok: Gertrúd, Hamlet anyja hiába tűnik boldognak, végül meghasonlik új férje bűneinek terhe alatt; Othello nem bírja el a féltékenységet; Rómeó és Júlia ifjonti fellángolása sem jut el oda, hogy képet kaphassunk a jövőjükről, de komédiái sem a házasság éljenzésétől híresek. A Macbeth házaspár köteléke erős, támogatják egymást, bár az más kérdés, hogy nem feltétlenül a jóra törekednek. Tetteiket végül nem bírják el: Lady Macbeth megőrül, férjét megölik.

Top 10 (+1) film 2016

Kicsit bajban voltam az idei felhozatallal, ugyanis kevés film váltotta be a hozzá fűzött reményeket (vagy éppen semmi elvárásom sem akadt, de még ezt sem tudta megugrani). Kezdem nagyon unni a szuperhősös szuperprodukciókat, amik körülbelül ugyanazt hozzák minden évben, meglepetések nélkül (bármennyire is szeretem Benedict Cumberbatch-et, azért a Doctor Strange sem egy nagy eresztés); az idei év nagy Oscar-eresztéseit pedig nem kifejezetten szerettem (Leo és a medve btw). Valószínűleg ezért sem írtam túl sok filmről, pedig azért akadtak jó alkotások idén is – régebbi alkotások pedig mindig meg tudnak lepni.

Spotlight

Meglepő eszköztelenséggel bemutatott kíméletlen sztori a katolikus egyház egyik legnagyobb botrányáról – mégsem válik egy pillanatra sem szenzációhajhásszá. A mozi remek arányérzékkel az újságírók munkájára helyezi a hangsúlyt, és bár nem tűnik elsőre különösebben izgalmasnak, ahogy a szereplők különböző nyilvántartásokat, iratokat böngésznek, mégis végig a székhez szögezett. Ennek oka a remek hangulatkeltésben rejlik, ahogy végig érezzük az egyház befolyását és nyomásást, amint el akarják tussolni az eseményeket, valamint a visszafogott színészi játékban. Számomra az ilyen filmek tovább erősítik, hogy a szabad sajtóra mennyire nagy szükség van, és az ilyen történetek hallatán gondolom azt, hogy az oknyomozó újságírás igenis nemes hivatás.
 

 

Top 10 könyv 2016

Az idei év elég érdekesre sikerült könyvek terén – rengeteg sci-fi, sok csalódás és pár igazi gyöngyszem. Kicsit sajnálom, hogy kevés nem SFF könyvet sikerült olvasnom az idén, és ahogy most látom a jövő évi terveimet, ez a tendencia folytatódni is fog. De azért annyira nem bánkódok, kerültek elém igazán fantasztikus kötetek is, előre hát listázni!

Jack Campbell – Rendíthetetlen

Az évet rögtön egy kiemelkedően jó sci-fi regénnyel kezdtem, ami azért nem váltja meg a világot, de bennem régi húrokat pendített meg. Ugyan a blogon még nem értekeztem róla, de nagy kedvenceim a (főleg) napóleoni időszakban játszódó, tengeri csatákkal tarkított történetek a hajósokról, hajózásról. A Horatio Hornblower vagy éppen Jack Aubrey karaktereivel fémjelzett történetek a szívem csücskei, és pont ezt az ízt hozta John Geary kapitány is pár évszázaddal későbbről. A főhős hiteles bemutatása mellett a fizikaórát sem sunnyogta el a szerző, így már alig várom, hogy újra elmerülhessek ebben a világban a folytatásokban.

Mitch Cullins – Mr. Holmes

Nem az év legjobbja, de a hangulata valahogy a bőröm alá mászott. Tavaly olvastam két igazi Sherlock Holmes-történetet, amik megkapóak voltak, így kíváncsi lettem erre a regényre – ami persze nem azt adtam, mint egy hagyományos krimi. Sokkal inkább belebújt a karakter bőre óra és megkísérelte bemutatni, milyen lehetett a legendás nyomozó, úgy igazából. Rávilágított számomra az irodalom, az elbeszélő megbízhatatlanságára, de emellett ragyogó portré az öregkorról is. Megéri adni neki egy esélyt.

Tóth Csaba – A sci-fi politológiája

Az év egyik legörvendetesebb megjelenése volt, csak elsőre sajnos nem méltó gúnyában. A nagyközönség számára egyszerre befogadhatóvá tenni az SF-et és a politikát nehéz küldetés, ez a kötet azonban sikerrel vette az akadályt. Elsősorban közismert regényeket, filmeket, sőt, univerzumokat dolgozott fel úgy, hogy egy-egy mindenki számára ismerős politikai helyzetre világított rá. Így egyrészt könnyen megérthetővé tette a politika logikáját, másrészt segített abban, hogy a fantázia világait az ismert térben is értelmezni tudjuk. Engem végig lekötöttek az ábrázolt problémák és elméláztam az ismert történetek többletjelentésein. Ismerkedésnek ideális.

Naomi Novik – Rengeteg

Sodró lendületű regény, amit pillanatok alatt olvastam végig és ugyanilyen gyorsan kedvenccé is vált, hasonlóan a szerző Temeraire-történeteihez. Novik egy meseregény kulisszáinak felhasználásával mond el sokat a női szerepekről, önmagunk megismeréséről és definiálásáról. Emellett azonban egy bájos és izgalmas fantasy történet remek világgal, konfliktusokkal és szereplőkkel.

Top 10 ifjúkori olvasmány

Már megint egy lista; bloggerünk kifogyott az ötletekből? – gondolhatjátok. Szerencsére ez nem így van, de ahogy egyik este félálomban feküdtem az ágyon, eszembe jutott, hogy milyen régen is volt, hogy igazi lelkesedéssel olvastam könyveket. Manapság már sokkal kritikusabb szemmel nézek mindent, így ritkán ragadtak teljesen magukkal az olvasott regények (legutóbb talán az Ílion bizonyult pozitív példának). Bezzeg megboldogult ifjúkoromban..! Akkor a legtöbb könyv maga volt a csoda, egy új világ, új élmények… A felsorolt alkotásokat a mai napig szívesen veszem a kezembe újra és újra.

Molnár Ferenc – A Pál utcai fiúk

„… Boka János komolyan nézett maga elé a padra, és most először kezdett derengeni egyszerű gyereklelkében a sejtés arról, hogy tulajdonképpen mi is az élet, amelynek mindnyájan küzdő, hol bánatos, hol vidám szolgái vagyunk.”

Az első imádott kötelező olvasmány, az első könyves sírások egyike és talán az első pofon az igazi élettől. Könnyen követhető szövege és cselekménye, univerzális története és tanulsága miatt gyors olvasmány volt, de ugyanakkor szívbemarkoló is. Könnyű volt megérteni ezeket a fiúkat és éppen ezért együtt is érezni velük. És bár már nekem sem mond sokat az „einstand” szó, de ezek a kedves anakronizmusok semmit sem vonnak le a regény értékeiből. És ha nincs a Pál utca, akkor talán nem néznék rendszeresen Molnár-darabokat a színházban/tévében.

Top 10 film 2015

Nagy gondban voltam, mikor összeszedtem ezt a listát – szigorúan véve ugyanis az első tervezet nagyon szűk keresztmetszetet adott. Végignézve az idei filmélményeimet, több olyat is találtam, ami nagyon-nagyon jó alkotás volt, jelen állás szerint azonban mégsem hagyott bennem mély benyomást, nem tudtam visszaidézni, lelkesedni érte. Az origo egyik cikkéhez fűzött kommentek azonban elgondolkodtattak. Úgyhogy ismét sem csak 10 filmet fogok ajánlani, hanem 10+3-at, az utolsók esetében némi plusz gondolattal.
 

Whiplash

Egyszerűen megfogalmazva kiképzős film a zenészek világában, kicsit kibontva azonban az ambíció, arrogancia és küzdés kíméletlen mozija. A dobos Andrew a legjobb akar lenni, és ehhez elfogadja a brutális Fletcher szabályait – párharcuk az idei év egyik legizgalmasabb „akciója” volt. Vajon megéri-e mindent feláldozni azért, hogy a legjobbak legyünk valamiben? Feladjuk-e a méltóságunk és sokszor a szabadságunk is ezért a célért? A saját önbecsülésünk hajt vagy inkább megfelelni akarunk? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket vet fel ez a nagyszerű mozi szuggesztív képi világával, remek zenéjével és fantasztikus alakításaival.

 

 

Top 10 zene 2015

Ha már a könyves cikk megszületett, tényleg nem adom alább, és megírom a többit is. Talán a zenéket összeszedni volt a legnehezebb, mert ugyan elég sok zenei rendezvényen jártam magamhoz képest, mégsem hallgattam sok muzsikát idén – ez köszönhető egyrészt az új munkahelynek és a saját iroda hiányának, másrészt inkább annak, hogy jobban értékeltem a csendet és csak akkor tömtem a fejem dallamokkal, ha nagyon megkívántam. A 11 órás State of Trance buli Hollandiában, az egész hetes SZIN, Nils Frahm koncertje hónapokra elláttak munícióval, a köztes időt pedig inkább filmzenével, semmint slágerekkel töltöttem ki. De itt vannak, amik mégis megbizsergettek.
  

Swans – Lunacy

 

Justin Kurzel Macbethje sokkal többet ígért, mint amennyit végül adott – engem legalábbis nem sikerült lenyűgöznie. A trailerben hallható muzsikának azonban igen. A Swans The Seer c. albumát végighallgatni emberpróbáló feladat volt számomra, mert zeneileg elég távol áll tőlem, de ez a szám kiválóan illusztrálta a csatákkal terhes Skóciát, és vészjóslóan fülbemászó.

 

 

Top 10 (+1) könyv 2015

A korábbi években nem csináltam külön toplistát az olvasmányaimnak és filmélményeimnek, de épp itt az ideje egy kis újításnak. Az elkövetkező pár napban megismertetlek benneteket 2015 számomra legjobb élményeivel a filmek, a könyvek és a zene terén. Nem csak idei megjelenésekről lesz szó, hanem olyan alkotásokról, amiket most ismertem meg.

 

Alejandro Jodorowsky – Juan Giménez: Metabárók kasztja

 

Kicsit csalós ez a tétel, mert nem sikerült elolvasnom az egész sorozatot, csak az első pár kötetet, de bevallom, régen találkoztam ennyire elborult történettel és hozzá illeszkedő képi világgal. A Metabárók története nem vitásan rengeteget merít a Dűnéből, melynek oka Jodorowsky munkássága, de erről majd többet a filmeknél, viszont ezt nagyon forradalmian teszi. Van itt bosszú, vérfertőzés, halott anyák szülnek gyermeket, míg másokból robotok lesznek – sajátos mitológia sci-fi külsőben.

 

Péterfy Gergely: Kitömött barbár

 

Menő dolog úgy beszélni a mai Magyarországról, hogy közben a történet pár száz évvel korábban játszódik. Péterfy a nyelvújítás legnagyobb alakját, Kazinczy Ferencet beszélteti feleségén, Török Sophie-n keresztül, bemutatja a korabeli viszonyokat és alakokat, hogy milyen volt barbár magyarnak lenni a Nyugat, és milyen művelt magyarnak lenni a többi hazánkfia szemében. Kirekesztettség, másság és meg nem értettség, amely kiöl végül minden jobbító szándékot és csupán a kiábrándultság marad. Péterfy művét komoly kutatómunka előzte meg és ez érződik minden soron. Néha kicsit bőbeszédű, de végig izgalmas történet, amit igazán csak az érthet, aki Ákos, a vak komondorok és a stadionok Magyarországában él.

Top zenék az életemből – ráadás

Ajánlás: Littlewoodnak, mert nélküle nem születik meg ez a bejegyzés. Remélem, nem bánja...

Miután megcsináltam a négy részre bővült válogatásomat, azért rájöttem, hogy jó pár kedvencem kimaradt a szórásból, amelyik vagy így, vagy úgy, de meghatározó volt az életemben. Ezúttal úgy alakult, hogy fele haza, fele külföldi számok adtak egymásnak találkozót.

hevia – tierra de nadie

Ez az album volt életem első saját CD-je. A mai napig emlékszem, hogy egy három napos túráról értem haza, mikor megkaptam születésnapomra. Még azon is gondolkodtam éppen csak tizenévesként, hogy én bizony elmegyek a PECSÁban tartott koncertjükre. Oda végül nem jutottam el, de a Drakuláról a mai napig ezek a zenék jutnak eszembe, mert mikor olvastam, rongyosra hallgattam az albumot.

Top zenék az életemből - utolsó másfél év

Nem tudom, mennyire van helye egy ilyen rövid felosztásnak, de azért kábé másfél éve úgy érzem, egy teljesen új időszak kezdődött az életemben. Bizonyos szempontból jobb, néha nehezebb, mint korábban, de zeneileg mindenképpen sok újat megismertem. Az pedig évek múlva derül ki, mennyire bizonyultak maradandónak…

The Who – Baba O’Riley 

Szerény véleményem szerint a világegyetem legjobb száma. Egyszerűen imádom, ahogy hullámzik, ahogy változik a zene stílusa, ritmusa, mindig mást mutat meg.

Top zenék az életemből - munkakezdés

Zenei szempontból talán a legkevésbé karakteres időszakom volt ez, valószínűleg azért, mert nem volt időm ilyesmivel foglalkozni. Ekkoriban kezdtem blogolni, cikkeket írogatni és persze dolgozni, minden kicsit átalakult – magánéleti fronton is. Igazából, ha végigtekintek ezeken a zenéken, inkább egyetem alatt szerettem meg őket, de utána hallgattam nagyon sokat.

Beatstakes – I Don’t Care as Long as You Sing

Egy véletlen találkozás az MTV klipjei között. Azóta sem hallottam mást a bandától (illetve amit igen, az nem tetszett), és csak évekkel később jutottam oda, hogy megszerezzem a zenét. Számomra hamisítatlan jókedv-muzsika, amit még az sem ront el, hogy a csengőhangom volt évekig.

Top zenék az életemből - egyetem

Na, az egyetem az már keményebb dió volt. Egészen addig hihettem azt, hogy májer vagyok az iskolai eredményeimmel, de rá kellett jönnöm, hogy az élet sokkal, de sokkal több ennél. Viszont nagyon élveztem ezt a tanulást. Rengeteg új ember, érdekes gondolatok, nagy beszélgetések, pasik és csajok – életem egyik legjobb, legizgalmasabb, legérdekesebb korszaka. És persze, a zenében is kinyílt a világ.

Korn – Make Me Bad

Hogyan is kezdhettem volna máshogy felsőfokú tanulmányaimat, mint hogy plátóian beleszeretek egy évfolyamtársamba?! Azt hiszem, ennyire bolondul nem is szerettem senkit és hát ő nagy Korn-rajongó volt. Akkoriban bennem is több düh volt (vagy talán lelkesedés?), és tetszettek a dalaik. Párat még ma is szívesen meghallgatok, de ez a kedvencem.

Top zenék az életemből - under 18

Pár napja futás közben egy gondolat ötlött az eszembe: elkezdtem végigvenni azokat a zenéket, amelyek valami oknál fogva megragadtak bennem. Kábé az egész életemet tudnám korszakolni a kedvenc számaim mentén. Úgyhogy arra jutottam, csinálok belőlük blogot, rögtön négyet: egy a gimis éveimről, egy az egyetemről, egy a munkakezdésemről, és egy az utolsó évem alapján. És mivel szokásom az elején kezdeni, nézzük a gimnazista éveimet…

Sorrendet nem állítok, inkább pár gondolattal osztom meg őket.

Beatles – A Hard Day’s Night
A családból nem igazán kaptam zeneszeretet. Nálunk nem szólt mindig a zene, a rádió, nagyon ritkán egy-egy kazetta, főleg, ha nyaralni utaztunk a nyáron. A kevés kivétel egyike, amit otthonról hoztam, a Beatles. Anyu nagyon szereti őket, és tini lehettem, mikor adták a filmet a tévében. Beleszerettem a fiúkba, a lazaságukba, viccességükbe. A Hard Day’s Night máig az egyik kedvenc albumom, de valahol a Beatles is eddig tart nekem, függetlenül attól, később mit alkottak.