Szökésben - Yorn Kayrah Xemovrah kalandjai

Bajban van az egyszeri kritikus, amikor YKX legújabb kalandjairól kell írnia. Nem írhatja le immáron harmadjára, hogy mennyire jó humora van, mennyire megidézi a régimódi kalandfilmeket, hogy ismét milyen jó kis cliffhangerrel záródott a történet és hogy mennyire várja az újabb folytatást. Mert ez mind igaz, változatlanul, remélhetőleg örökké – mármint abban az értelemben, hogy Pilcz Roland nem veszíti el a képességeit, de abban az értelemben nem, hogy soha nem érünk a történet végére. De mit adtak nekünk a rómaiak…?!

 

Ezúttal egy tipikus töltőepizódot olvasunk, ami pont olyan, mint a filmek középső harmada: a nyitó képsorok dinamikája már megkopott, zajlik az átvezetés a zárás nagy katarzisa, de legalábbis tűzijátéka felé. Hőseink éppen megszöktek dzsungelbéli börtönükből és haladnak a szabadság felé. Alakul a csoport, mindenki megkapja a maga pillanatát. De a háttérben ott a rejtély, aminek megoldása továbbra is ködben úszik. És egyre kíváncsibb vagyok, mi történt a múltban.

Sötét vizeken - Yorn Kayrah Xemovrah újabb kalandjai

A télen azzal töltöttem több napot, hogy bámultam barátomat, amint az Uncharteddel játszik. És erre igazából az az egyszerű okom volt, hogy vágytam a kalandokra. Beleéltem magam az izgalmakba, a kincsvadászatba, abba, hogy ismeretlen tájakon járhatok, és persze a történetbe. Vágyni kezdtem Indiana Jones figurájára… És aztán megkaptam az új Yorn Kayrah Xemovrah történetet.

A Sötét vizeken alcímű kötetben tovább folytatódik a kalandos mese a korábban megkezdett úton: kapunk kis részleteket a múlt eseményeiből (épp csak annyit, hogy kíváncsiak legyünk a többire), de főleg Kay útját követjük tovább a sarkvidék felől a trópusokra. A felfedezések, mentőexpedíciók persze itt sem úgy alakulnak, ahogy tervezik őket, és a menő zsoldoscsapatok sem érnek el sokat, de ezúttal is megkapjuk a függővég-adagunkat.