2016. július 17., vasárnap

Gondolatok egy esküvői fotózáshoz

Lassan eltelt egy hónap, itt az ideje, hogy összeszedjem a gondolataimat életem első és talán nem utolsó esküvői fotózásáról. Sok tekintetben meglepett a hétvége, nem gondoltam, hogy ennyi munkával fog járni a dolog. Önmagában az utazás is hosszú volt, és utána gyakorlatilag két napot végig talpon voltam. Bele sem merek gondolni, hogy ezt menyasszonyként hogyan viseltem volna. Itt köszönöm meg ismét a lehetőséget barátnőmnek, Évinek és férjének, Iginek, és azt, hogy egy nulla tapasztalattal rendelkező amatőr fotósban megbíztak annyira, hogy a kezében adták „életük legszebb napjának” fotografálását! De akkor a részletek: remélem, hogy a tapasztalataim talán kicsit érdekesek és tanulságosak lesznek másoknak is.

Először is mindenki kösse fel a gatyáját, aki amatőrként erre vállalkozik: baromi melós, fizikailag és mentálisan is strapás dologról van szó. Azt hiszem, nem is tudtam volna kellőképpen felkészülni, mert amíg nem csináltam, el sem tudtam képzelni, hogy ilyen érzés ennyit fotózni. Önmagában nem csak a mászkálás volt sok, helyszínről helyszínre menni, ácsorogni, beállítani, hanem az, hogy fejben mindig legyen elég kreatív az ember, újabb és újabb dolgokat ki tudjon próbálni, ki tudjon találni. Volt, hogy éreztem is a fáradtságot, és hogy nem is tudtam mindig annyira a topon lenni.