A napokban szembejött velem egy blogbejegyzés, amitől tisztára nosztalgikus hangulatba kerültem - mintha 5 évvel (vagy inkább 10?!) korábban lenne. De igazából ez a téma annyira aktuális, hogy évek óta nem tudunk továbblépni rajta a haza SFF-ben. Ez pedig a bloggerek megítélése és az irodalomkritika hiánya. Szélesi Sándor író ugyanis ezzel foglalkozik, immáron sokadjára kerül elő ez a téma. És mivel megszólítva érzem magam, ezért pár szóban szeretnék reflektálni ezekre.
Amikor okos emberek írnak...
Elsőként pár gondolat azokra a részekre, amik kevésbé érintenek, mint blogger: az irodalomkritika témájában. A szerző álláspontja szerint kevés a tudományos igényű recepció a spekulatív fikció körében, különösen a hazai művek tekintetében. Szerinte csak elvétve, egyfajta szabályt erősítő kivételként jelennek meg ilyen írások, ami szerinte a hazai SFF-kultúra komoly hiányossága.
Egyrészről egyetértek a szerzővel, valóban kevés irodalomkritikai mélységű elméleti munka születik a hazai SFF művekkel kapcsolatban - vagy legalábbis nem “üti át a falat”, nem feltétlenül jut el a széles olvasóközönséghez. Teszem hozzá, nem is biztos, hogy ez szükséges, hiszen a tudományos igényességű munkák sokszor szólnak inkább a szűk akadémiai közeghez, mint a nagyközönséghez, de úgy gondolom, az olvasmányos szövegekre ezen a téren is szükség van.
Viszont azért azt nem mondanám, hogy egyáltalán nem születnek ilyenek a hazai szcénában. Sőt, inkább azzal találkozom, hogy, aki keres, az egyre több ilyet talál. Ahogy a szerző is említi: a Prae egyre gyakrabban hoz ki popkultúrával foglalkozó különszámokat, megindultak olyan rajongói magazinok (mint az Azilum), amelyek közölnek tanulmányokat is, az MA Popkult blogja rövid terjedelemben, de rendszeresen közöl írásokat. (BTW érdekes módon, pont a Galaktika, az egyetlen itthoni SFF folyóirat nem foglalkozik az irodalomkritikával) Ez a téma összefügg azzal is, hogy egyre több helyen lesz a popkultúra az egyetemi oktatás része, így egyre nagyobb az esélye, hogy tudományos igényességű szövegek szülessenek.
Az utóbbi évek magyar SFF regényei ráadásul kiáltottak az összetett cikkekért. Moskát Anita Horgonyhelye a populáris újságírás figyelmét is magára vonta, Veres Attila Odakint sötétebb című regénye tanulmányok sokaságát ihlette, de legújabban Brandon Hackett Xeno-ja hozott sok-sok új szöveget (említhetném Sepsi László Pinky-jét is, de itt a szerző inkább a szépirodalom, mint a zsáner felől jött). Látok változást, ha nem is gyorsan, és ez jó.
Ultimate evil
De térjünk át egy másik, számomra jóval húsbavágóbb témára: a bloggerekre és felelősségükre. Úgy értelmeztem, hogy a cikkben Szélesi felrója a hazai blogger-közösségnek, hogy nem elfogulatlanul alkot, egyes kiadók tevékenységével nem foglalkozik, félreértelmezi a kritika fogalmát, indokolatlanul “lehúz” egyes kiadókat, írókat (a felsorolás tetszőlegesen bővíthető).