Mózes a filmes hagyományokban – Tízparancsolat, Egyiptom hercege

Mit mond nekünk egy többezer éves történet feldolgozása? Egyáltalán mond-e nekünk bármit is? Ezekkel a kérdésekkel próbáltam utólag palástolni, miért is néztem meg egymás után a Mózes történetét feldolgozó Tízparancsolat (The Ten Commandments, 1956) és az Egyiptom hercege (The Prince of Egypt, 1998) című filmeket. És hogy lelőjjem a poént, nekem túl sokat egyik sem adott át. Viszont filmkészítés szempontjából mindkét projekt érdekes: a régi feldolgozás igazi hollywood-i szuperprodukció, a kor legmagasabb standardjai szerint megvalósítva, míg az utóbbi egy elsősorban gyerekeknek készült animációs film. És rajtuk keresztül megérthetjük, hogyan működik hosszú korokon keresztül a történetmesélés, hogyan maradhatnak fent ezeréves mesék, hogyan tudják megszólítani a különböző generációkat.

Mindkét film története nagy vonalakban követi a kivonulás közismert történetét. Benne volt minden, amit elvárunk egy Mózes-filmtől: a vízből történő „kihúzás”, felnőttkor egyiptomi hercegként, a zsidó gyökerek felfedése, a szökés, az elhívatás, a visszatérés és a csapások, Vörös-tenger, a kőtáblák. Nem hibátlan Biblia-adaptáció egyik sem (aminek legnyilvánvalóbb példája, hogy Mózes tudott zsidó származásáról, a filmek azonban ennek ellenkezőjét állítják és a leleplezés indítja el szinte minden esetben a prófétává válást), de igyekszik magát mindkettő bevédeni: vagy tudományos kutatások, vagy az eredeti forrás hangsúlyozására hivatkoznak, nehogy elriasszák a hívők tömegeit. A művészi koncepciójuk nem választható el a Könyvek könyvétől, de mégsem ez volt az egyetlen megközelítés a filmkészítők részéről.