Scott Westerfeld - Behemót

A Leviatán után nagyon kíváncsi voltam, hogyan folytatja sorozatát az amerikai szerző. Vajon a hollywoodi filmek jó hagyományát folytatva nagyobb és több akcióban lesz részünk egyre vékonyabb cselekménnyel, vagy sikerül megtartani az arányokat? Úgyszintén kérdés volt, hogy a kiadónak sikerül-e folytatni a tavaly megkezdett munkáját és ugyanolyan míves könyvet adnak ki a kezükből, mint korábban. Megnyugtató módon minkét kihívásnak sikerült eleget tenni. 

A történet ott folytatódik, ahol az első részben abbamaradt: Sándor és Deryn a Leviatán fedélzetén Isztambulba (Konstantinápolyba) tartanak, ahol az angol kormány küldötte megkísérli helyreállítani a török szultánnal megromlott diplomáciai kapcsolatot. Időközben azonban a németek megvetették a lábukat nemcsak a városban, de a kormányban is, és nehéznek, majdhogynem lehetetlennek tűnik a brit birodalmi esélyek helyreállítása. Az osztrákok vakmerő szökése, valamint a titkos fővárosi összeesküvések remek lehetőséget biztosítanak a nagyeszű darwinistáknak.

A szerző fordulatos, izgalmas cselekményű folytatást írt a sorozathoz. Ugyan nekem már néha sok volt az akció és a lövöldözés, a nyugodt időszak és diplomáciai mestervágások jobban lekötötték volna a figyelmemet, de el kell ismernem, ifjúsági regénynek pont megfelelő arányban volt minden. A történetvezetés feszes, nincsenek üresjáratok és végig leköti a figyelmet. Westerfeld lenyűgöző új teremtményeket alkotott, az isztambuli gólemek bárki fantáziáját feltüzelnék és megmozgatnák – talán jobban is, mint a koholt teremtmények. 

Isztambul bemutatása ugyancsak hangulatosra sikeredett, nagyszerűen sikerült megfogni ennek a soknyelvű és –nemzetiségű városnak az atmoszféráját. Az országra jellemző emberek, áruk, fűszerek jellegzetességei kinyúlnak alapokból és berántanak bennünket ezen világ közepébe. 

Az ifjú hőseink személyiségét ügyesen fejleszti az író, mindketten alakulnak az események hatására; Sándorban nő a felelősségtudat és egyre jobban előtérbe kerül az a férfiúi vakság, hogy a leginkább egyértelmű dolgokat humoros és némiképp bosszantó módon nem veszi észre, míg Deryn esetében finoman erősödnek a nőies jellemvonások amellett, hogy továbbra sem ejtették a feje lágyára. Az új szereplők közül

egyértelműen Lilit a legérdekesebb, az ő alakja a legkidolgozottabb és legemlékezetesebb, a felnőttek ismét kicsit elnagyoltak, csak a cselekmény szolgálatában kerülnek elő. 

Ismételten ki kell emelnem a nagyszerű illusztrációkat, különösen a német propagandaplakát kidolgozását: igazi mestermunkával van dolgunk. Ezt elmondhatom úgyszintén Vass Richárd borítójáról, amellyel kapcsolatban megjegyzem, kíváncsi vagyok, hogy ezek a kártyák hogyan és mikor kerülnek kijátszásra. 

Már alig várom, hogy kezembe vegyem a sorozat záró kötetét, remélem, hőseink sorsa megnyugtatóan rendeződik. Kicsit utána olvastam a történetnek, és nagy örömmel láttam, hogy ezúttal Oroszországba is ellátogatunk, úgyhogy ez a rész is hamar a kívánságlistám elejére kerül. Kalandozzunk tehát bátran ezen az alternatív világon és élvezzük ki annak minden ízét, illatát! 

A könyvért köszönet az Ad Astra kiadónak.

Scott Westerfeld – Leviatán

Lusta olvasó vagyok. Nagyon ritkán fordul elő velem, hogy kifejezetten utánaolvasok egy könyvnek, vagy hogy a friss megjelenések esetén utánanézek, mi is jelenik meg éppen. Inkább hallomásokra, ismerősök értékelésére, valamint a marketingre, a látványra támaszkodom, ami persze nem sejtet tudatos fogyasztót, jó párszor ráfáztam már erre a mentalitásra. A Leviatánnak azonban nem lehetett ellenállni: ugyan ifjúsági regényről van szó, amit mostanában ritkán olvasok, de a kiadás igényessége, a képek és a könyvtrailer (komolyan, ez egy zseniális intézmény, bár olykor nagyon rosszul képes pozícionálni egy könyvet – de erről majd máskor, bővebben) mind-mind meggyőztek arról, hogy egy figyelemre érdemes könyvről lehet szó.

A történet is érdekes: alternatív 1914-ben járunk, ahol a németajkú népek hatalmas robotokat építenek, míg az angolok a nagy birodalom fenntartása érdekében inkább élőlényeket „nemesítenek” Charles Darwin után szabadon. A történet június 28-án veszi kezdetét, amikor is ifjú főhősünk, Sándor, Ferenc Ferdinánd morganatikus házasságból származó fia menekülni kényszerül, egyesek ugyanis fenyegetésnek tekintik a Habsburg-trónra. Ugyanekkor Angliában Deryn Shape egy véletlen folytán a Leviatánon, a brit légierő hatalmas repülő bálnáján szolgál kadétként – lány létére titokban, fiúként. A két fiatal útja Svájcban találkozik, és talán új utat jelent a hatalmak szövedékében.

Lehet, hogy hevenyészett beszámolómból nem tűnik ki, de a történet kétség kívül izgalmas, szórakoztató és lebilincselő. Westerfeld egy ötletes világot épített fel, annak minden részletét pontosan kidolgozta, így hihetőek a sztori keretei. Nem felejtette el a történelmi hátteret sem, az események ismerősek lehetnek mindenkinek, ugyanakkor a megváltoztatott tények belesimulnak a mi valóságunkba, nem feltűnőek csak annyira, amennyire a cselekmény indokolja. Jó ritmusban követik egymást az izgalmasabb és csendesebb részek, végig fenntartva az olvasó érdeklődését.

A karakterek megformálása szintén jó: a két főhős hiteles, mivel a szerző nem felejtkezett el róla, hogy gyerekekről van szó, a gondolkodásukat és rajtuk keresztül a regény nyelvezetét is az ifjúsághoz igazította. Szinte látjuk, ahogy az események közepette tanulnak, fejlődnek, hogy jobban alkalmazkodjanak a felnőttek világához. Sándor alakjában jól ötvöződik az átélt tragédia, a szülők elvesztése a fiatalság meggondolatlanságával és idealizmusával; míg Deryn alakjában remekül ötvöződik a fiús vagányság az ébredő nőiességgel. Ugyanakkor mindkét figura példaképként állítható az ifjú olvasók elé, hiszen emberiességből, bátorságból jól vizsgáznak.

Mellettük a felnőtt szereplők kisebb súllyal vesznek részt, alakjuk elnagyoltabb, többen nem kaptak érdemi jellemvonásokat.

Külön örültem, hogy ifjúsági regények régi hagyományát felelevenítve remek illusztrációk díszítik a kötetet, hangulatossá téve az olvasást. A képek jól felidézik ezt a sajátságos, steampunk jellegű világot, kiemelve annak sajátosságait, karaktereket adva az egyes szereplőknek (a kedvencem a 388-389. oldalon található). Ezt kiválóan egészíti ki a Vass Richárd alkotta címlap, ami az egyébként is remek magyar kiadás egyik fő vonzereje. Mind a betűtípus, mind a tördelés erősíti az ifjúsági vonalat, a fordítás is remekül elkapja a fiatalok stílusát (nekem egyedül a „nagyeszűek” fogalom hatott kicsit idegenül, de valószínű az eredeti angol kifejezést nem lehetett egyszerű magyarítani).

A könyv maradéktalanul teljesítette vállalását, hiszen egy izgalmas, élvezetes történetet adott át az ifjúságnak úgy, hogy azt egy felnőtt is élvezheti minden fejfájás nélkül, mert a szerző nem azzal a ma általánosnak tűnő szemlélettel írta meg a könyvét, hogy csak a szirupos, édes és egyben olcsó megoldások keltik fel az ifjú olvasók figyelmét. A Leviatánban van tanulság, akar valamit mondani az olvasóinak, ha nem is nagyon mély az a mondanivaló (bár remélem, a későbbi kötetek árnyalni fogják a kialakult képet). A magyar kiadás igényessége csak további hab a tortán, ami miatt már alig várom, hogy a következő kötetet a kezembe vegyem.

A könyvért köszönet az Ad Astra kiadónak.