Minden év elején egy-két napot Dorogon töltök, mert ott él a keresztlányom. Ez egy jó négy órás út Szegedről, az előző években ráadásul az vasút átépítése miatt elég megterhelő volt. Idén azonban összekötöttem egy budapesti látogatással is, ami köztudomásúan mindig izgalmas élményekkel teli önmagában is, nem hogy most, egy Imagine Dragons-koncerttel és egy NASA-kiállítással együtt. Aztán persze az benne a legérdekesebb, hogy nem az válik emlékezetessé, amit előzetesen hittél.
Szerda este munka után nyakunkba szedtük a MÁV-ot és a Nyugatiba indultunk Csabával. Az előjelek baljósak voltak: egy nappal az indulás előtt bizonytalanná vált a szállás, hirtelen szobát kellett találnunk, és ettől valami olyan anyagtalan rossz érzés kerített hatalmába, ami egész Középföldének díszére vált volna. Végül sikerült mindent megoldani, de meg voltam győződve róla, hogy valami nem lesz kóser. Hát, ez végül a koncertre lett igaz, mert az utazással, szállással semmi gond nem volt, minden flottul ment.
Azonban ezek az imaginárius sárkányok… Nagyon időben értünk oda a Papp Lászlóba, talán ez is volt a probléma; túl sok időnk volt várakozni. Ráadásul az előzenekar, a The Biebers sem győzött meg, nem tudtam eldönteni, hogy a hangosítás ennyire rossz, vagy csak simán nem jön be az a feldolgozás-halmaz, amit hallottam. A főkoncert pedig jó volt, de ez kevésbé dicséret, inkább enyhe csalódottság: eljátszottak mindent a srácok, amit kellett, a látványtechnika ütött, nagyon bejöttek a kivetítések, profi volt az egész, de talán többet vártam. Nem éreztem azt, hogy igazán kommunikáltak volna a közönséggel; a gitár- és dobszóló ütős, de minek? Hozták a kötelezőt, de közben rájöttem, hogy ez a zene nekem otthon működik, ott, a nagy arénában kevésbé, nem találta meg az utat hozzám – ahogy ráadásul körbenéztem, a közönséggel sem találtam a kapcsolatot; a rengeteg tini, ahogy üvölti a szöveget, én meg nem éreztem semmit. Még a Radioactive alatt sem. Egyedül talán a terrortámadásokra való megemlékezés hatott rám és a Forever Young, meg a hozzá kapcsolódó fények, mert ettől valahogy kevésbé tűnt elvontnak, sokkal élőbb vált az együttérzés, ami bennem is megvan. De ennyi kevésnek tűnt az üdvösséghez, különösen annak fényében, hogy az Index koncertről írt, megkérdőjelezhető hangvételű, de alapvetően igaz cikkéhez milyen kommentek születtek – mégsem jött át az üzenet egymás elfogadásáról.
