Kérdés, hogy lehet-e egy paródiát úgy élvezni, ha nem láttad azt a filmet, amit célba vesz. Nekem az a tapasztalatom, hogy igen, különösen, ha jó az alkotás és nem szigorúan csak egy film főbb fordulatait veszi alapul, hanem például egy zsáner egészét, annak kliséit értelmezi újra. Persze, az adott film ismerete sokat hozzá tud adni a paródia élvezetéhez; a Nagy durranás második részét (Nagy durranás 2. - A második pukk; Hot Shots! Part Deux, 1993) nagyon szerettem, de miután megnéztem a Rambo 2-t (Rambo: First Blood Part II, 1985), meredeken ívelt fel a szórakozási faktor. De néha ennek az ellenkezője is igaz lehet: a Nagy durranást (Hot Shots!, 1991) először talán a német tévén láttam („Pro7 – gute Unterhaltung”), de az apró kis képi poénok miatt korlátozott nyelvtudással is élveztem. Az Airplane! (1980) esetében az a helyzet állt fent, hogy nem csak, hogy sem a konkrét alapul szolgáló alkotást, a Zero Hour!-t (1957), sem egy Airport-filmet, vagy más 1970-es évekbeli katasztrófafilmet sem láttam, egészen mostanáig, ennek ellenére nagyon jól működött a film. De nézzük, változik-e valami, ha legalább egy régi mozit megnézek.
Airport (1970)
Azzal a feltevéssel indultam neki ennek a filmnek, hogy a paródia ismerete miatt főleg nevetni fogok, ami előfordult már korábban, hasonló esetben. És bár igaz, hogy a film megoldása egyes helyeken párhuzamra és némi nevetésre késztettek (legfőképpen túlzott komolysága miatt), nem esett nehezemre értékelni ezt a mozit.
Ami a leginkább szokatlan eleme az Airportnak, az a lassúsága. Közel 50 perc után jutunk fel egyáltalán a repülőre, de a felszállásra és a tényleges konfliktusra még várni kell. Ezt a rengeteg időt a film arra használja, amire általában kellene az ilyen típusú alkotásokban: karakterépítésre. Nem csak megismerjük azt a közel fél tucat figurát, akinek komolyabb szerepe van az események alakításában, de rengeteg mellékszereplőt is, valamint felvázolja viszonyaikat, személyes és szakmai kapcsolataikat. Tudomást szerzünk nem csak házasságtörésről és nem kívánt terhességről, egy másik házasság problémáiról, de a repülőtér működtetésének gondjairól, a repülőtér vezetőinek szakmai és személyes konfliktusairól, de a külső tényezőkről is, az időjárásról és a tervezett merényletről és annak okairól is. Soknak hat ez a rengeteg szál, de a forgatókönyv parádés: minden szereplő megkapja a szükséges teret és időt, sem többet, sem kevesebbet. Lehet, a nagy sztárokat, így Burt Lancestert, Dean Martint vagy George Kennedy-t többet látjuk a vásznon, de ez indokolt is. A csendesebb jelenetek éppúgy hozzátettek a későbbi cselekményhez, a konfliktusokhoz, mint a látványosabb pillanatok. Érdekes támogatást nyújtott mindehhez a fényképezés és a vágás: a telefonbeszélgetéseken beékelt, apró képeken láttuk a beszélgetőtársat és gyakran a visszaemlékezéseket is – ez utóbbi kifejezetten komikus elemnek hatott mai szemmel.
