1979-ben a legjobb film Oscar-díját egy orosz-amerikai acélgyári munkásokról készült három óra hosszú film nyerte. Meglepőnek tűnik? Mert nem mondtam el, hogy A szarvasvadász (The Deer Hunter, 1978) egyúttal egy vietnámi háborús film is volt, az egyik első mainstream alkotás, ami feldolgozta a konfliktust. Főszereplője pedig Robert De Niro, A Keresztapa II. (The Godfather: Part II., 1974) és Taxisofőr (Taxi Driver, 1976) díjesője után. Azonban közel sem volt evidens, hogy ezekkel a feltételekkel valóban díjat lehet nyerni. A szarvasvadász diadalmenete nem csak film minőségének szól, hanem az álomgyári gépezet diadalmenete is.
A Universal stúdió ugyanis nem tudott mit kezdeni a filmmel. Hősei hétköznapi emberek, hiányzik belőle a szokásos hollywoodi hatásvadászat, helyette húsbavágóan realista. Hogyan lehet ezt eladni bárkinek is? – kérdezhették egymástól a stúdióvezetők. Végül Allan Carrt, a „régivágású filmmogult” keresték meg, aki talán egy szívességért cserébe vagy más okból, ami már az idők homályába vész, felkarolta a mozit. „Oscar-csalija” akkoriban szokatlannak tűnt: csak egy-két moziban, főleg kritikusoknak és az Akadémia tagjainak mutatta be a filmet, limitált vetítéseken. Amikor megjelentek a kedvező vélemények és kihirdették a jelöléseket, utána került sor a széleskörű bemutatókra, hogy maximalizálják nem csak a kritikai elismerést, de a bevételeket is. A film végül kilenc jelöléséből ötöt díjra is váltott. Cinikus módszernek tűnik? Igen és valószínűleg az is. De a leckét jól megtanulta Hollywood, gondoljunk csak a Miramax és Harvey Weinstein későbbi sikereire.
De a fentiek inkább csak anekdotaként szolgáljanak, mert A szarvasvadász önmagában, minden ellentmondásával együtt egy remek film, az 1970-es években induló „hollywoodi újhullám” emblematikus darabja. Ugyan rendezője, Michael Cimino nem lett egy Coppola vagy Friedkin, miután következő munkájával, A mennyország kapuja (Heaven's Gate, 1980) c. filmmel akkorát bukott, hogy majdnem egy stúdiót is magával rántott, de amit itt bemutatott, az nem fog elévülni. Nem csak a háború poklát ábrázolta, de azt is, hogy mi a hazatérők sorsa vagy éppen azoké, akik sosem tudnak megszabadulni a megtapasztaltaktól. Mindezt egy intim, apró közegben, egy baráti társaság tagjai segítségével sikerült láttatnia, így emelte a szubjektív tapasztalatot univerzális értékűvé.
De a fentiek inkább csak anekdotaként szolgáljanak, mert A szarvasvadász önmagában, minden ellentmondásával együtt egy remek film, az 1970-es években induló „hollywoodi újhullám” emblematikus darabja. Ugyan rendezője, Michael Cimino nem lett egy Coppola vagy Friedkin, miután következő munkájával, A mennyország kapuja (Heaven's Gate, 1980) c. filmmel akkorát bukott, hogy majdnem egy stúdiót is magával rántott, de amit itt bemutatott, az nem fog elévülni. Nem csak a háború poklát ábrázolta, de azt is, hogy mi a hazatérők sorsa vagy éppen azoké, akik sosem tudnak megszabadulni a megtapasztaltaktól. Mindezt egy intim, apró közegben, egy baráti társaság tagjai segítségével sikerült láttatnia, így emelte a szubjektív tapasztalatot univerzális értékűvé.
