2010. április 13., kedd

Egy integrált személyiség

A választásokat követő másnapos hangulatban (ami nem az eredmény miatti iszákosság, hanem az enyhe kialvatlanság következménye) bandukoltunk Gáborral ismét az Assam Teaház felé. A beszélgetés alanya ezúttal Bódis Kriszta írónő, dokumentumfilmes volt, akit ismét nem ismertem és a kikölcsönzött könyveihez sem volt időm még hozzányúlni. Le-lecsukló fejem és az ismeretlenség első alkalommal igyekezett legyűrni és fontolgattam, hogy most talán nem megyek el. Szerencsére, meggondoltam magam.

Az írónő közvetlensége ugyanis rögtön lefegyverzett. Azt tudni kell, hogy a teaházban ezek a beszélgetések egy belső helyiségben zajlanak, ahová csak cipő nélkül lehet bemenni, és kis párnákon ücsörgünk a földön, nem pedig székeken. Ő volt az eddig első interjúalany, aki a párnákon helyezte kényelembe magát, mellőzte a mikrofon használatát, és rögtön felajánlotta a tegeződést. Végre valaki, aki nem az irodalom csúcsán lévő ködbe kíván beburkolódzni.

A másik dolog, amit nagyszerűnek találtam, az a lendülete és a lelkesedése volt, amelyet rám is átragasztott. Hihetetlen elánnal beszélt az eddig végzett munkáiról, a terveiről, szándékairól és céljairól, az egész személyisége életszerű és hiteles volt. Bátran beszélt olyan témákról, amelyek a hazai kulturális élettől meglehetősen távol állnak: a művészek társadalmi szerepvállalása, valamint a társadalommal szembeni felelőssége; a művészek társadalomba való integráltsága, nem pedig azon kívülisége; az irodalom által elért, kiváltott közvetlen hatások; a nők szerepe a művészetek terén; az, hogyan lehet kis lépésekben komoly eredményeket elérni. A beszélgetés túllépett az eddigiekben ismert, inkább esztétikai „köldöknézegetéstől”, ami végtelenül szimpatikussá tette mind az interjúalanyt, mind a céljait.

Persze, azért őt sem kerülte el a művészekre jellemző „gyermekbetegség”, miszerint nagyon hosszan és a végén már legkevésbé sem a kérdésre válaszolva beszélt a legváltozatosabb dolgokról (bár közel sem volt annyira vészes, mint az (1) c. film szegedi közönségtalálkozóján). És szinte hihetetlen, de nem múlik el egy beszélgetés sem az irodalmi kánon, valamint Eszterházy és Nádas Péter emlegetése nélkül…

A csekély számú vendégsereg felbátorította a kérdezőket is, így a végén pár újabb gondolattal gazdagodva tértem haza. Remélem, hogy az a társadalmi elkötelezettség és tenni vágyás, ami Bódis Krisztát mozgatja, minél több emberhez eljut és megihleti őket abban, hogy cselekedni nem csak nagy léptékben lehet. Most már csak abban reménykedem, hogy a könyvei és filmjei is képesek ezt az üzenetet valóban továbbítani.