Tegnap elég húzós estém volt; este héttől színház, fél 11-től pedig az új Alien-mozi. És bármennyire nem tűnik összeillőnek a két dolog, a végén mégis közös nevezőre hoztam őket: mindkét alkotás kevésnek bizonyult a maga módján. Az Utánképzés ittas vezetőknek, bár rendkívül szórakoztató és vicces előadás volt, a végén nem adott semmit: nem vált egy bevállalósabb szatírává, de egy komolyabb drámává sem. Valahol az Alien: Covenant is két szék között a pad alá esett: nem tudott kiteljesedni sem filozófiai, sem a horror síkján.
Azon gondolkodtam, mennyire jó is az nekünk, hogy Ridley Scott ennyire erőlteti a mitológiaépítést. Az Alien-filmek ugyanis valahol pont azért működtek, mert a lényeket nem kellett megideologizálni: félelmetesek, megrendítően idegenek és így teljességgel érthetetlenek voltak számunkra. Ez adta a sorozat egyik fő vonzerejét, és az előzményekből pont ez tűnt el. Persze a Prometheus nem csak azért nem működött, mert háttértörténetet kreált szörnyeinkhez (vagy mert szinte teljességgel hiányoztak a filmből), de kétségkívül lényeges elem volt az erőltetett filozófia a sztori hátterében. Az Alien: Covenantnek ugyan nem ez a fő vonulata, azonban jelen van, viszont ennek ellenére (vagy éppen ezért) sikerült teljesen kiherélnie a franchise-t.
Ebben a moziban ugyanis nem félelmetesek igazán kedvenc xenomorfjaink. Kapunk persze vért és öldöklést, itt láthatjuk szinte először őket nyílt terepen, nem klausztrofób űrhajóbelsőkben akciózni (ha a AvP-filmeket nem nézzük), ugyanakkor jeleneteikből hiányzik szinte mindenfajta feszültség, csak zsigeri félelemkeltés zajlik. Vannak persze ügyes beállítások, sokszor hatásvadász módon használja fel a kikelés aktusát a mozi, de mégsem ettől a filmtől lesznek rémálmaim a jövőben. Végig azt éreztem, hogy hiába akar az idegenek eredetéről is mesélni, mégis hagyja elsikkadni őket abban a pár akciójelenetben. Helyettük egy teljesen másfajta antagonistát kapunk: az ember saját teremtményét, Davidet.
Azon gondolkodtam, mennyire jó is az nekünk, hogy Ridley Scott ennyire erőlteti a mitológiaépítést. Az Alien-filmek ugyanis valahol pont azért működtek, mert a lényeket nem kellett megideologizálni: félelmetesek, megrendítően idegenek és így teljességgel érthetetlenek voltak számunkra. Ez adta a sorozat egyik fő vonzerejét, és az előzményekből pont ez tűnt el. Persze a Prometheus nem csak azért nem működött, mert háttértörténetet kreált szörnyeinkhez (vagy mert szinte teljességgel hiányoztak a filmből), de kétségkívül lényeges elem volt az erőltetett filozófia a sztori hátterében. Az Alien: Covenantnek ugyan nem ez a fő vonulata, azonban jelen van, viszont ennek ellenére (vagy éppen ezért) sikerült teljesen kiherélnie a franchise-t.
Ebben a moziban ugyanis nem félelmetesek igazán kedvenc xenomorfjaink. Kapunk persze vért és öldöklést, itt láthatjuk szinte először őket nyílt terepen, nem klausztrofób űrhajóbelsőkben akciózni (ha a AvP-filmeket nem nézzük), ugyanakkor jeleneteikből hiányzik szinte mindenfajta feszültség, csak zsigeri félelemkeltés zajlik. Vannak persze ügyes beállítások, sokszor hatásvadász módon használja fel a kikelés aktusát a mozi, de mégsem ettől a filmtől lesznek rémálmaim a jövőben. Végig azt éreztem, hogy hiába akar az idegenek eredetéről is mesélni, mégis hagyja elsikkadni őket abban a pár akciójelenetben. Helyettük egy teljesen másfajta antagonistát kapunk: az ember saját teremtményét, Davidet.