Valamikor nyár tavasz elején kezdtük el tervezni Zonyival a szekszárdi kirándulást, de nem gondoltuk, hogy ősz lesz belőle. Bár szüretkor se rossz szőlők közelébe menni. Ráadásul szerencsénk is volt, mert ragyogó időt fogtunk ki, amikor reggel-este gyönyörűek a fények, sárgában-barnában-vörösben játszik az egész domboldal és napközben kellemes az idő, este pedig éppen csak csípős. Szóval minden tökéletesen indult és nem is romlott el, bár vicces epizódok akadtak.
Először is kocsival mentünk és én vezettem. Nyolc év után most kezdtem újra formába lendülni és erre ez a közel két órás út remek volt, még ha a gemenci erdőnél meg is fagyott bennem a vér, olyan keskeny volt az út. Szekszárdra érkezés után azonban sikerült eltévednünk. Mint utólag kiderült, a dombra felfelé menet nem vettük észre a cirádás betűkkel, szürkületben majdnem olvashatatlanul kiírt szállásnevet, így felhajtottunk a domb tetejére. Ami csodás látképet nyújtott, csak mi kicsit idegesek voltunk a gyönyörködés helyett. Különösen én, ahogy kuplung-fékelve hajtottam lefelé a meredek lejtőn… De végső soron aztán megérkeztünk, cirka 20 perces kerülővel.
A Fogadó a Patkolókovácshoz remek szállásnak bizonyult, teraszáról csodás kilátás nyílt a városra. Miután elhelyezkedtünk, lesétáltunk a Béla király térre, ahol olasz és hagyományos pizzákat (van olyan hagyományos pizza, ami nem olasz?) kínáló Grazieben megvacsoráztunk és megkezdtük az ismerkedést a szekszárdi borokkal. Utáni kicsit sétáltunk a főtéren – illetve sétáltunk volna, ha a V4-ek miatt egy rendőr meg nem állít bennünket. Szóba elegyedtünk vele és kiderült, ő is Szegedről származott el és mesélt pár szót arról, milyen is most a protokoll. Spiccesen még a rend őrei is szórakoztatóak.
 |
| A belváros és Zonyi éjjel |
Először is kocsival mentünk és én vezettem. Nyolc év után most kezdtem újra formába lendülni és erre ez a közel két órás út remek volt, még ha a gemenci erdőnél meg is fagyott bennem a vér, olyan keskeny volt az út. Szekszárdra érkezés után azonban sikerült eltévednünk. Mint utólag kiderült, a dombra felfelé menet nem vettük észre a cirádás betűkkel, szürkületben majdnem olvashatatlanul kiírt szállásnevet, így felhajtottunk a domb tetejére. Ami csodás látképet nyújtott, csak mi kicsit idegesek voltunk a gyönyörködés helyett. Különösen én, ahogy kuplung-fékelve hajtottam lefelé a meredek lejtőn… De végső soron aztán megérkeztünk, cirka 20 perces kerülővel.
A Fogadó a Patkolókovácshoz remek szállásnak bizonyult, teraszáról csodás kilátás nyílt a városra. Miután elhelyezkedtünk, lesétáltunk a Béla király térre, ahol olasz és hagyományos pizzákat (van olyan hagyományos pizza, ami nem olasz?) kínáló Grazieben megvacsoráztunk és megkezdtük az ismerkedést a szekszárdi borokkal. Utáni kicsit sétáltunk a főtéren – illetve sétáltunk volna, ha a V4-ek miatt egy rendőr meg nem állít bennünket. Szóba elegyedtünk vele és kiderült, ő is Szegedről származott el és mesélt pár szót arról, milyen is most a protokoll. Spiccesen még a rend őrei is szórakoztatóak.
 |
| Látkép a dombunkról |
