2017. október 15., vasárnap

Alisca, Alízka – Szekszárdi kalandok

Valamikor nyár tavasz elején kezdtük el tervezni Zonyival a szekszárdi kirándulást, de nem gondoltuk, hogy ősz lesz belőle. Bár szüretkor se rossz szőlők közelébe menni. Ráadásul szerencsénk is volt, mert ragyogó időt fogtunk ki, amikor reggel-este gyönyörűek a fények, sárgában-barnában-vörösben játszik az egész domboldal és napközben kellemes az idő, este pedig éppen csak csípős. Szóval minden tökéletesen indult és nem is romlott el, bár vicces epizódok akadtak.
A belváros és Zonyi éjjel


Először is kocsival mentünk és én vezettem. Nyolc év után most kezdtem újra formába lendülni és erre ez a közel két órás út remek volt, még ha a gemenci erdőnél meg is fagyott bennem a vér, olyan keskeny volt az út. Szekszárdra érkezés után azonban sikerült eltévednünk. Mint utólag kiderült, a dombra felfelé menet nem vettük észre a cirádás betűkkel, szürkületben majdnem olvashatatlanul kiírt szállásnevet, így felhajtottunk a domb tetejére. Ami csodás látképet nyújtott, csak mi kicsit idegesek voltunk a gyönyörködés helyett. Különösen én, ahogy kuplung-fékelve hajtottam lefelé a meredek lejtőn… De végső soron aztán megérkeztünk, cirka 20 perces kerülővel.

A Fogadó a Patkolókovácshoz remek szállásnak bizonyult, teraszáról csodás kilátás nyílt a városra. Miután elhelyezkedtünk, lesétáltunk a Béla király térre, ahol olasz és hagyományos pizzákat (van olyan hagyományos pizza, ami nem olasz?) kínáló Grazieben megvacsoráztunk és megkezdtük az ismerkedést a szekszárdi borokkal. Utáni kicsit sétáltunk a főtéren – illetve sétáltunk volna, ha a V4-ek miatt egy rendőr meg nem állít bennünket. Szóba elegyedtünk vele és kiderült, ő is Szegedről származott el és mesélt pár szót arról, milyen is most a protokoll. Spiccesen még a rend őrei is szórakoztatóak. 
Látkép a dombunkról