Már a Dűne-minisorozat kapcsán emlegettem a megfilmesíthetetlenséget, de mit is jelent pontosan a regény komplexitása? Egyrészt az elvont, filozofikus témákat, mint a hatalom célja és eszközei, a vallás és a messianizmus, valamint hogy mitől is lesz valaki megváltó, amiket Frank Herbert a cselekmény alapjaivá tett, melyeket a szereplők próbálnak cselekedeteikkel és gondolataikkal kifejteni. Másrészt magát az irodalmi megvalósítást: a rengeteg expozíciót, amelyek főként a párbeszédekből és a szereplők belső monológjaikból állnak össze; a karakterek sokszor nem is cselekednek, hanem inkább elmélkednek arról, mi is lenne a legcélszerűbb cselekedet az adott szituációban és mi is a többi figura tetteinek rejtett motorja. Harmadrészt maga a világépítés is bonyolult: bár sok részlet ismerős lehet a történelmi tanulmányokból, a feudális világrendből, de annak egyedisége, a hárompólusú világrend, a többi tényező, és így a tágabb társadalmi-gazdasági rendszer ismerete elengedhetetlen a konfliktusok mély megértéséhez. A film pedig vizuális médium, ahol a túl sok párbeszéd és a túl sok ismertető megterheli az alkotást, lassítja; viszont sokszor nehéz képi eszközökkel átfordítani ezeket az összetett kérdéseket – az eddigi feldolgozások nem is igazán próbálkoztak vele.
Denis Villeneuve viszont ezen az úton indult el, és sok mindent el lehet mondani a Dűnéről, de a látványa valóban igen pazar. És most nem csak arra gondolok, ami manapság már alapelvárás a nagy költségvetésű filmeknél, azaz hogy a trükkök jól működnek, a látványvilág egységes és részletesen kidolgozott, a speciális effektusok koherens részei a világnak (legegyszerűbb példája ennek a pajzs, az 1984-es Lynch-mozi egyik leggyengébb látványeleme). Hanem arra is, hogy mer támaszkodni az operatőrére, és amit lehet, képekkel mond el: a mentátok gépjellegű működését egy kifordított szemmel; a Hang erejét; a fűszer mindenütt jelenlévőségét a csillogással; a jövőbelátás megbízhatatlanságát azzal, hogy megmutatja az eltéréseket (érdemes Jamis szerepeltetését figyelni); a sardaukarok kegyetlenségét a nyelvvel és egy rövid rohammal. De nem csak az átfordításokat érdemes nézni, hanem a teljes világépítést a jelmezektől kezdve a díszleteken át a helyszínválasztásig. Egyáltalán nem rágja a néző szájába a tudnivalókat, felnőttként kezeli a nézőket és koncentrációt vár el tőlük, emiatt nem lehet egyszerű követnie annak, aki nem ismeri már eleve a Dűne világát. A 2021-es film aprólékosan felépített és végiggondolt világa könnyedén berántja a nézőjét és felfedezésre készteti, hogy jobban megértse az elé táruló ismeretlen univerzumot.
