Ahogy látom az interneten, az amerikaiak szeretik (vagy nem szeretik, csak néha szokták) magukat korholni azért, mert nem néznek nem angol nyelvű filmeket, lévén sokszor feliratosak és nincsenek hozzászokva. Ez elég jogos kritikának tűnik, hiszen az egyik legnagyobb, ráadásul meglehetősen komfortos és nézőbarát filmipar az övék, nem feltétlenül kell megerőltetni magukat, akkor is találnak nekik tetsző filmeket. Ugyanakkor azon kaptam magam, hogy a kritika rám is érvényes lehet: én ugyan nézek feliratos filmeket, hiszen szinte minden angol nyelvű filmet így nézek meg, de ez nem azt jelenti, hogy sok alkotást nézek nem angolszász nyelvterületről. A frissen kezdett 1001 film-projektemben is csak egy külföldi film szerepel, de az Utazás a Holdba némafilm. Szóval van mit behozni.
Ebben pedig segítségünkre lehetnek a streamingoldalak: mivel ezek az egész világnak szólnak, az egész világból származó filmeket megtalálunk rajta – ha akarunk. Az algoritmusok ugyanis nem kedveznek ennek: preferenciáink, korábbi megtekintéseink alapján ugyanis megeshet, hogy nem látunk egy nem angolszász filmet sem. Habár A nagy pénzrablás (La casa de papel, 2017-2021) vagy a Lupin (Lupin, 2021) sikere azt mutatja, van érdeklődés, a sorozatok iránt legalábbis mindenképpen, számomra mégis kérdéses, hogy a filmes közegben kevésbé ismert országok filmjei eljutnak-e a széles közönséghez. Az első indiai filmemet tavaly néztem meg a Netflixen és bár azóta megismerkedtem mással is, nem bombáz az algoritmus újabb mozikkal. Ugyanakkor megpróbálok figyelmesebb lenni: az elmúlt két évben néztem svájci vagy holland filmet, lengyel sorozatot egyaránt. És idén megtaláltak a nigériai filmek is.
