2018. március 19., hétfő

Dracula és a harcművészetek – The Legend of the 7 Golden Vampires (1974)

Ajánlás: öcsémnek, akinél kevés ember élvezhetné jobban ezt a mozit

Van az a szókapcsolat, hogy bűnös élvezet. Ezek tipikusan azok a filmek/könyvek stb., amikről tudod, hogy fájni fognak, mégis engedsz nekik. Amikor meghallottam, hogy a Hammernek létezik egy filmje, amit a hongkongi legendás filmstúdióval, a Shaw Brothers-szel készített, tudtam, ezt mindenképpen látnom kell. Nem vagyok nagy rajongója a harcművészeti filmeknek, de sejtettem, hogy ez a mozi pont beleillik majd a bűnös élvezet kategóriába. Nem is kellett csalódnom.

A történet szerint egy kínai, szerzetesi ruhát viselő férfi érkezik Erdélybe, mégpedig Dracula kastélyába. A felébredő grófnak előadja, hogy faluját a hét arany vámpír uralja, de hatalmuk fakulóban van, ezért kéri a vámpírok urának segítségét. Dracula be is száll a bizniszbe, de átveszi a férfi alakját. 100 évvel később Van Helsing épp Csungkingban tart előadást a vámpírokról és ismertet egy kínai legendát is a témában, de a helyiek nem igazán akarnak hinni neki. Felbukkan azonban egy fiú, aki bevallja, ismeri a mondát, sőt, kéri a professzor segítségét, kísérje el oda és mentse meg ősei faluját. A férfi végül rááll és fiával, valamint egy kalandvágyó svéd özveggyel elkíséri a nyolc harcművész testvért, hogy megszakítsák a vámpírok rémuralmát.

2018. március 18., vasárnap

Kormányhivatalok városa - Debrecen

Református Kistemplom
A tavalyi évhez hasonlóan idén is egy gyors utazást szerveztünk tavasszal – Győr után ezúttal Debrecen lett a célpont. Azonban ezúttal nem kötetett szerelem, a kálvinista Róma nem lopta be magát a szívembe. Noha az látszik, hogy legutóbbi ittlétemhez képest (ami az ősidők homályába, legalábbis az általános iskola távolságába veszik) sok változás történt. Azonban hiányoltam az egységet: Debrecen városképe, noha sok tekintetben lenyűgöző, elég kaotikus, vagy inkább eklektikus. A történelemből tudhatjuk, mennyi kár érte a megyeszékhelyet a második világháború bombázások alatt, a város jelentős részét újra kellett építeni. Azonban ettől lett olyan az összkép: a nagypolgári, vagy helyenként inkább paraszti képet a szocreál tömbök és a vadonatúj épületek (mint a piac vagy az új városháza) megtörik. Az pedig külön vicces volt, hogy első sétánk alatt minden második sarkon egy kormányhivatalba futottunk. Így hiába a csodás Nagytemplom, kicsit tanácstalanul járkáltunk a szürke ég alatt.

2018. március 4., vasárnap

Cushing, Lee és a nők – The Hound of the Baskervilles (1959), The Gorgon (1964)

Peter Cushing és Christopher Lee – ez a két név az elsők között lesz, akivel a néző találkozik, ha Hammer-horrorok nézésére adja fejét (a harmadik talán Terence Fisher, aki a páros rengeteg filmjét rendezte). A brit film két legendája számtalanszor játszott együtt és ennek eredményeként jó barátok is lettek, olyannyira, hogy Grand Moff Tarkin szerepe azután került Cushinghoz, hogy Lee lemondta azt. A legtöbb esetben Lee játszotta a szörnyet, Cushing pedig a protagonistát (bár a kép sokszor nem is annyira egyértelmű, különösen például a The Curse of Frankensteinben). A legutóbbi két filmünkben azonban pont más volt a felállás, nem a megszokott szerepekben láthatjuk őket, de nem csak emiatt voltak izgalmas alkotások.

A The Hound of the Baskervilles a klasszikus Sherlock Holmes-történet sokadik feldolgozása, apró csavarokkal. Sir Charles Baskerville rejtélyes halálát követően fia, Sir Henry visszatér Baskerville Hallba. A családot generációkra visszamenőleg átok sújtja, többen a lápon lelték halálukat. Sherlock Holmes persze nem hisz a babonákban és feltett szándéka, hogy felderíti az emberi tetteket az események mögött.

A film nagy vonalakban követi a regény cselekményét, legnagyobb módosításáról később fogok beszélni. Néhány apróbb változtatás a gótikus horror hagyományait szolgálja, egy kicsit több félelemkeltő elem került bele, és a rosszfiúkat is könnyen meg lehet különböztetni a testi fogyatékosságuk által. Belekerült az a The Curse of the Werewolfból ismerős momentum, ami a korábbi nemeseket egyértelműen erőszakos és éppen ezért negatív színben tünteti fel, bár itt nem megy át szocialista színezetben. Ezen túl persze egy tipikus Hammer-film is: jól operál a zárt terekkel; nehéz bútorokkal, függönyökkel és élénk színekkel zsúfolja tele a teret, a külső éjszakai jelenetek mintha mindig világosban játszódnának és persze kicsit vontatott is, a tempója nem a mai nézőknek készült. Ennek ellenére a maga módján izgalmas, Sherlock Holmes egyfajta modern szuperhősként járkál a vásznon, még egy bányabalesetből is könnyedén kiszabadul.