Az újabb Hammer-film előzetes képeit látva aggódtam, hogy nem tudom majd komolyan venni a végeredményt. Christopher Lee úgy nézett ki, mintha bekenték volna a fejét takonnyal, így nehéz félelmetesnek, de még csak szánandónak is tekinteni Frankenstein teremtményét. A filmet látva azonban megváltozott a véleményem: sokkal kevésbé szólt a teremtésről, helyette inkább az emberi hiúságról, gonoszságról, a haladás mindenek felettiségéről és a tudomány felelősségéről értekezett. Legkevésbé az a szörnyeteg, akiről azt gondoljuk.
A történet lazán kapcsolódik Mary Shelley Frankensteinjéhez, mondjuk úgy, az eredeti mese egyik felét dolgozza fel: itt is él Svájcban egy doktor, aki kísérleteket folytat a halottakkal, majd megalkot egy lélegző emberi lényt elhunytak testrészeiből. A kiindulópont után azonban egyáltalán nem kapcsolódik a teremtő és a teremtmény viszonyához, illetve utóbbi lázadásához. A fókuszban végig Victor Frankenstein marad, az ő megszállottságával, önhittségével, vagy inkább gonoszságával.
A film ugyanis abszolút amorális figuraként ábrázolja a doktort, gyakorlatilag az első pillanattól kezdve, mikor megpillantjuk a börtönben ülve. Első tette sem más, mint hogy könyörög a papnak, de egyúttal erőszakkal akarja rávenni arra, hogy meghallgatása őt. Szemében senki sem több annál, mint amire fel tudja használni előrejutása során. Egyetlen kvázi kapcsolata a tanárából kutatótársává avanzsált Paul Krempével alakul ki, de ez utóbbi szerepe is kimerül abban, hogy mindenben aláhúzza a doktor nagyszerűségét. A két női alak, a szerető, majd később a feleség sem igazi társ, sőt, Frankenstein habozás nélkül megöli az előbbit, mikor az fenyegeti terveit. Ugyanilyen kíméletlenséggel bánik el azzal az idős tudóssal is, akinek agyára szüksége van a lény megalkotásához. Gyilkosság és pusztulás kíséri útjait.
A film ugyanis abszolút amorális figuraként ábrázolja a doktort, gyakorlatilag az első pillanattól kezdve, mikor megpillantjuk a börtönben ülve. Első tette sem más, mint hogy könyörög a papnak, de egyúttal erőszakkal akarja rávenni arra, hogy meghallgatása őt. Szemében senki sem több annál, mint amire fel tudja használni előrejutása során. Egyetlen kvázi kapcsolata a tanárából kutatótársává avanzsált Paul Krempével alakul ki, de ez utóbbi szerepe is kimerül abban, hogy mindenben aláhúzza a doktor nagyszerűségét. A két női alak, a szerető, majd később a feleség sem igazi társ, sőt, Frankenstein habozás nélkül megöli az előbbit, mikor az fenyegeti terveit. Ugyanilyen kíméletlenséggel bánik el azzal az idős tudóssal is, akinek agyára szüksége van a lény megalkotásához. Gyilkosság és pusztulás kíséri útjait.
Merészség is az alkotóktól, hogy egy ennyire antipatikus karaktert helyezzenek a középpontba, de még inkább annak tűnik, ha közelebbről megnézzük és rájövünk, hogy igazából egy pozitív szereplő sincs a történetben. A szerető szolgalány ostobácska és csak meg akarja szerezni a férfit; szenvedélye érthető, de ettől nem szeretjük meg. Elizabeth, a menyasszony ártatlan, tiszta lélek, vak hite vőlegényében azonban nem szerez szimpátiát. De a leginkább ellentmondásos karakterré a szememben a tudóstárs Krempe vált, aki a morális ellenpontot kellene megjelenítenie a főszereplővel szemben, azonban ezt a szerepet nem tudja teljesen beteljesíteni. Krempe ugyanis nem egyértelműen pozitív karakter: bár fellép a doktorral szemben, mégsem fordul a hatóságokhoz az egyértelmű gyilkosság után sem, sőt, inkább bepróbálkozik a doktor menyasszonyánál. Bár viselkedése hajtóerejének vélhetnénk az emberi kíváncsiságot, legtöbbször ez mégis perverz irányba fordul - elborzad, mégis segít a főszereplőnknek. A végkifejletben ennek ellenére ő akarja képviselni a felsőbb erkölcsöt, ami tettei ismeretében különösen képmutatónak tűnik.
Ebben a ligában végül legkevésbé a teremtmény rúg labdába. Christopher Lee A múmiához hasonlóan szinte csak a testével tud játszani, de így is képes szánalmat kelteni a szerencsétlen lénnyel szemben, annak minden agressziója ellenére is. Hiszen tudjuk, ő tehet a legkevésbé arról, hogy itt van és hogy állati sorba süllyesztve kihasználják. Vele szemben Peter Cushing élvezettel hozza a gonoszt és a mániákust, de ha kell, összetett érzelmeket is képes megjeleníteni. És bár a tempó, a korábbi tárgyalt művekhez hasonlóan lassú, a rendezés fent tudja tartani a feszültséget, a fényképezés közel hozza hozzánk a karaktereket, a filmzene pedig a korban hagyományos hangzást követi, de pont jókor szólal meg.
Végső soron valóban jobb nekünk egy Paul Krempe, mint egy Victor Frankenstein? Arra jutottunk, hogy egyik sem jó igazán. Az utóbbi hozzáállása egyértelműen megkérdőjelezhető, hiszen a tudománynak nem önmagát, de legkevésbe sem magát a tudóst kellene szolgálnia, hanem az emberiséget. De a képmutató hozzáállás sem lehet szimpatikus, hiszen ezt sem a moralitás vonala választja el a Frankensteinektől, hanem a kíváncsiság és talán a tévesen értelmezett bajtársiasság. Mert, legyen bármilyen közhely, sosem a tudomány a gonosz, csak azok, akik művelik.
Ebben a ligában végül legkevésbé a teremtmény rúg labdába. Christopher Lee A múmiához hasonlóan szinte csak a testével tud játszani, de így is képes szánalmat kelteni a szerencsétlen lénnyel szemben, annak minden agressziója ellenére is. Hiszen tudjuk, ő tehet a legkevésbé arról, hogy itt van és hogy állati sorba süllyesztve kihasználják. Vele szemben Peter Cushing élvezettel hozza a gonoszt és a mániákust, de ha kell, összetett érzelmeket is képes megjeleníteni. És bár a tempó, a korábbi tárgyalt művekhez hasonlóan lassú, a rendezés fent tudja tartani a feszültséget, a fényképezés közel hozza hozzánk a karaktereket, a filmzene pedig a korban hagyományos hangzást követi, de pont jókor szólal meg.
Végső soron valóban jobb nekünk egy Paul Krempe, mint egy Victor Frankenstein? Arra jutottunk, hogy egyik sem jó igazán. Az utóbbi hozzáállása egyértelműen megkérdőjelezhető, hiszen a tudománynak nem önmagát, de legkevésbe sem magát a tudóst kellene szolgálnia, hanem az emberiséget. De a képmutató hozzáállás sem lehet szimpatikus, hiszen ezt sem a moralitás vonala választja el a Frankensteinektől, hanem a kíváncsiság és talán a tévesen értelmezett bajtársiasság. Mert, legyen bármilyen közhely, sosem a tudomány a gonosz, csak azok, akik művelik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése