Ez a cikk eredetileg az SFmagon jelent meg, a Retromozi sorozat keretében. Nem raknék hozzá semmit, az egyik leggördülékenyebben íródott cikkem. Jó volt az alapanyag.
A filmipar demokratizálódása valamikor az 1960-1970-es években elkezdődött. Egyre olcsóbb lett a nyersanyag, könnyebben hozzáférhetővé váltak az eszközök, nem kellett már nagy filmstúdióknál könyörögni lehetőségért (bár azért pénzt összekalapozni nem lett feltétlenül könnyebb). Persze nem minden műfajban működött a kis költségvetés; főleg horrorok vagy vígjátékok esetén, amikor egy doboz zsírkrétával, pár tubus technokollal, néhány üveg sörrel és pár haverral filmet lehetett csinálni. 40 éve Sam Raimi rendező maga is erre gondolt, fogta a barátait és elutazott Tennessee-be, hogy elkészítse a Within the Woods című rövidfilmjének egész estés verzióját.
Ehhez pedig visszanyúlt az ősökhöz, egészen Lovecraftig. A háttértörténetül szolgáló hangszalagok, melyen egy idős tudós egy rejtélyes könyvből olvas, mely megidéz sosem látott erőket, már önmagában is kapcsolatot teremt. De később megtudjuk, hogy az a Necronomicon, a Lovecraft által kitalált fiktív, emberbőrbe kötött könyv (melyet azóta már meg is írtak), még inkább megerősíti ezt a kapcsolatot. Raimi azonban nem megy el a kozmikus horror irányába (ehhez legközelebb talán a második rész zárásában jut), és bár maguk a lények megérthetetlenek, nem ebből a megérthetetlenségből fakad a félelem, hanem sokkal testhez kötöttebb aktusból, a megszállásból.
