2013

Nos, mindjárt itt az év vége, a tavalyihoz hasonlóan ideje egy kis évértékelésnek. A legjobb lenne talán Bridget Jones-osan, de sajnos nem méretkőzök, így csak annyit tudok rögzíteni, hogy ez az év összességében kicsit jobbnak tűnt a tavalyinál: van pasi, öröm, bódottság, a család él és virul (kicsit talán túlságosan is), vannak új és régi barátok, van munka és még nyertünk is tárgyalásokat (csak ha elmondanám, milyen ügyben, valószínűleg meglincselne a dühödt tömeg – pedig nem büntetőzök).

Mozgalmas évem volt tehát, de hogy mennyire is az, egy jó kis ötlet alapján, amit a Molyon láttam, összegyűjtöttem és kibővítettem azokat a dolgokat, amiket idén csináltam először életemben:

Jasper Fforde – A Jane Eyre-eset

Először is fontosnak tartom leszögezni, hogy szeretem a briteket. Sőt, imádom őket. Ennek az az egyszerű oka, hogy van bennük valami, ami jóval szórakoztatóbbá és érdekessé teszi őket, mint más nemzeteket, ez pedig az önirónia. Persze, tudom, nem lehet a népeket csak egy-egy, gyakran képzelt tulajdonság alapján megítélni, lévén a nemzeti karakterisztika nehezen értékelhető tudományként (bár tudtommal azért van, aki ezt csinálja), mégis ezzel tudom legegyszerűbben jellemezni az angol bájt. Ez az, ami A Jane Eyre-esetet is kedvessé, de közel sem hibátlanná teszi számomra.

A regény lapjain megelevenedik az alternatív Anglia, ahol nem celebek vagy színészek a sztárok, hanem az irodalom: itt bárki ölni képes egy eredeti Dickens-kéziratért, mindennapi beszédtéma, hogy ki is írta a Shakespeare-nek tulajdonított műveket és szürrealista tüntetők csapnak össze a reneszanszistákkal és barokkistákkal. Persze a bűnözők ennek megfelelően klasszikusokat hamisítanak, ál-folytatásokat próbálnak eladni. Létezik pedig egy szuperbűnöző, Acheron Hades (asszem, először itt sikított fel az agyam), aki pedig nem kispályázik, csak a legnagyobb gaztetteket tudja elkövetni: nem egyszerűen könyveket lop, hanem a szereplőket belőle.

http://lurazeda.deviantart.com/art/The-Eyre-Affair-95820162

Itt kerül a képbe hősnőnk, Thursday Next, aki egy alacsonyabb rangú rendőr (illetve ezen foglalkozás regénybeli megfelelője), furcsa rokonokkal és habókos, szökésben lévő időőr apukával, aki személyesen ismeri az elvetemült gazembert. Visszatér hát szülővárosába, ahol új főnökeivel és régi szerelmével küzdve megpróbálja felgöngyölíteni a rejtély szálait.

Hevenyészett ismertetőm is egyértelműen tanújelét adhatja, mekkora kincsesbánya lehet Jasper Fforde agya: aki ekkora mértékű, jó értelemben vett „sületlenséget” képes összeírni, az csak valami zseni lehet. És ráadásul nem csak írogat, de koherens, érthető világot alkot, ami ugyan hihetetlen, de felettébb szórakoztató. Az igazi irodalombarátok közül ki ne szerette volna, ha valóban hétköznapi téma lenne az olvasás, a művészet és mindenki jobban megismerné az irodalom csodás alternatív világait. A szerzőben ahhoz is volt elég fantázia, hogy csavarjon egyet ezen és bemutassa azt is, hogy az emberek nem változnak, szélsőségek léteznek, akár a vallás, akár az irodalom a téma. Ennek nagyszerű illusztrációja a baconista csoport, akik Shakespeare műveit Francis Baconnek tulajdonítják és ezért hajlandóak bárkivel megmérkőzni. A regényben számtalan ehhez hasonló apró geg található, ami jelentősen növeli az élvezeti faktort.