Top 10 (+1) könyv 2015

A korábbi években nem csináltam külön toplistát az olvasmányaimnak és filmélményeimnek, de épp itt az ideje egy kis újításnak. Az elkövetkező pár napban megismertetlek benneteket 2015 számomra legjobb élményeivel a filmek, a könyvek és a zene terén. Nem csak idei megjelenésekről lesz szó, hanem olyan alkotásokról, amiket most ismertem meg.

 

Alejandro Jodorowsky – Juan Giménez: Metabárók kasztja

 

Kicsit csalós ez a tétel, mert nem sikerült elolvasnom az egész sorozatot, csak az első pár kötetet, de bevallom, régen találkoztam ennyire elborult történettel és hozzá illeszkedő képi világgal. A Metabárók története nem vitásan rengeteget merít a Dűnéből, melynek oka Jodorowsky munkássága, de erről majd többet a filmeknél, viszont ezt nagyon forradalmian teszi. Van itt bosszú, vérfertőzés, halott anyák szülnek gyermeket, míg másokból robotok lesznek – sajátos mitológia sci-fi külsőben.

 

Péterfy Gergely: Kitömött barbár

 

Menő dolog úgy beszélni a mai Magyarországról, hogy közben a történet pár száz évvel korábban játszódik. Péterfy a nyelvújítás legnagyobb alakját, Kazinczy Ferencet beszélteti feleségén, Török Sophie-n keresztül, bemutatja a korabeli viszonyokat és alakokat, hogy milyen volt barbár magyarnak lenni a Nyugat, és milyen művelt magyarnak lenni a többi hazánkfia szemében. Kirekesztettség, másság és meg nem értettség, amely kiöl végül minden jobbító szándékot és csupán a kiábrándultság marad. Péterfy művét komoly kutatómunka előzte meg és ez érződik minden soron. Néha kicsit bőbeszédű, de végig izgalmas történet, amit igazán csak az érthet, aki Ákos, a vak komondorok és a stadionok Magyarországában él.

Taxidermia Hungarica – Péterfy Gergely: Kitömött barbár

„Ausztria angolkertje, műromokkal a zegzugos sétány végén, ez Magyarország.”

Ezzel az idézettel tudom legjobban szemléltetni mit is jelentett nekem, miről is szólt számomra Péterfy Gergely AEGON-díjas regénye, a Kitömött barbár. Nem tökéletes mű, nem felejthetetlen és nem is titokzatosan idegen, hanem éppen hogy ismerős terep, hiszen Magyarországról, ezt a csodás, mégis képmutatással és ostobasággal terhelt kicsit földdarabról szól leginkább, és egy kicsit három emberről, akiket összekapcsol a barbárság tudata és meg nem értettség, amivel találkoztak a 18-19. század fordulóján.

A regény erénye, hogy három ember néha párhuzamos, néha egymást keresztező életének bemutatása által ismertet meg bennünket a tágabb földrajzi és társadalmi közeggel. Az abszolút elbeszélő Török Sophie, Kazinczy felesége, bár néha Kazinczy és néha Angelo Soliman is megszólal, de mindenki igazából valakinek a szűrőjén keresztül, hiszen a feleség közvetíti a férj szavait, a férj pedig a néger barbár mondatait, így igazából csak a nő szavait fogadhatjuk el valósnak.

Ezek a szavak ugyanakkor teli vannak keserűséggel, reménytelenséggel és sokszor önváddal, amelyet a regény egyes pontjain valamennyi szereplő érez. A pontosan jellemzett hősök és az általuk bemutatott alakok mind részletesen kidolgozott karakterek, még a legutolsó apró figuráról is tudjuk kicsoda, mik a vágyai és céljai ebben a formálódó új világban. Nem szemérmes a regény, mert ennek érdekében valóban megmutat mindent a test, a hús örömein és gyötrelmein keresztül a lélek kárhozatáig. A szereplők részletgazdagsága teszi lehetővé, hogy igazán részei legyünk Magyarország múltjának, ugyanakkor éppen ez adja egy gyengéjét is, hiszen ha ez nem köt le bennünket, nem érdekelnek az alakok, akkor csak bosszantóan bőbeszédűnek fogjuk találni a regényt.