Egy kis kiruccanás – Győr és Budapest

Már egy ideje tervben van nálunk, hogy Pesten töltünk egy hétvégét, mászkálunk, kicsit megnézzük a várost. A március 15-ei hétvége jónak is tűnt, ráadásul megspékeltük egy győri kirándulással is – a Kisalföld számomra egy fehér folt, nem nagyon jártam még arra. Az időjárás azonban megtréfált bennünket, pont a fővárost nem sikerült jobban megismernünk. De legalább Győrt bemutathatom nektek kicsit – ezúttal nem is annyira szavakkal, mint képekkel.

Esti kép a kis "lencsével" - remek szelfipont :)

Next stop: Budapest. Please, mind the gap!

Minden év elején egy-két napot Dorogon töltök, mert ott él a keresztlányom. Ez egy jó négy órás út Szegedről, az előző években ráadásul az vasút átépítése miatt elég megterhelő volt. Idén azonban összekötöttem egy budapesti látogatással is, ami köztudomásúan mindig izgalmas élményekkel teli önmagában is, nem hogy most, egy Imagine Dragons-koncerttel és egy NASA-kiállítással együtt. Aztán persze az benne a legérdekesebb, hogy nem az válik emlékezetessé, amit előzetesen hittél.

Szerda este munka után nyakunkba szedtük a MÁV-ot és a Nyugatiba indultunk Csabával. Az előjelek baljósak voltak: egy nappal az indulás előtt bizonytalanná vált a szállás, hirtelen szobát kellett találnunk, és ettől valami olyan anyagtalan rossz érzés kerített hatalmába, ami egész Középföldének díszére vált volna. Végül sikerült mindent megoldani, de meg voltam győződve róla, hogy valami nem lesz kóser. Hát, ez végül a koncertre lett igaz, mert az utazással, szállással semmi gond nem volt, minden flottul ment.

 Azonban ezek az imaginárius sárkányok… Nagyon időben értünk oda a Papp Lászlóba, talán ez is volt a probléma; túl sok időnk volt várakozni. Ráadásul az előzenekar, a The Biebers sem győzött meg, nem tudtam eldönteni, hogy a hangosítás ennyire rossz, vagy csak simán nem jön be az a feldolgozás-halmaz, amit hallottam. A főkoncert pedig jó volt, de ez kevésbé dicséret, inkább enyhe csalódottság: eljátszottak mindent a srácok, amit kellett, a látványtechnika ütött, nagyon bejöttek a kivetítések, profi volt az egész, de talán többet vártam. Nem éreztem azt, hogy igazán kommunikáltak volna a közönséggel; a gitár- és dobszóló ütős, de minek? Hozták a kötelezőt, de közben rájöttem, hogy ez a zene nekem otthon működik, ott, a nagy arénában kevésbé, nem találta meg az utat hozzám – ahogy ráadásul körbenéztem, a közönséggel sem találtam a kapcsolatot; a rengeteg tini, ahogy üvölti a szöveget, én meg nem éreztem semmit. Még a Radioactive alatt sem. Egyedül talán a terrortámadásokra való megemlékezés hatott rám és a Forever Young, meg a hozzá kapcsolódó fények, mert ettől valahogy kevésbé tűnt elvontnak, sokkal élőbb vált az együttérzés, ami bennem is megvan. De ennyi kevésnek tűnt az üdvösséghez, különösen annak fényében, hogy az Index koncertről írt, megkérdőjelezhető hangvételű, de alapvetően igaz cikkéhez milyen kommentek születtek – mégsem jött át az üzenet egymás elfogadásáról.

Könyvhét és gasztrotúra

Immáron harmadik éve ismét fellátogattam székesfővárosunkba, hogy részt vegyek a Könyvhéten. Nagyon sok minden történt ebben a pár napban, erről számolnék be nektek egy pár képpel fűszerezve.

Péntek (június 8.) – Ami elromolhat, az el is romlik, aztán megjavul

Azt reméltem, hogy ha már kivettem a pénteki napot szabadságra, legalább nyugiban leszek. Ehhez képest természetesen elzárták a vizet kora reggel, így a csendes reggeli helyett tölthettem teli vödröket, míg a szomszéd szobában a hétvégi szállóvendégünk napszúrással küzdött. Majd a fényképezőgépemet, amit szépen összekészítettem a nagy útra, sikeresen otthon hagytam. Végül némi családi kalamajka is bejátszott, de csak fel tudtam szállni a pesti vonatra.

Ezt követően kiderült, hogy vendéglátóm nem tud kijönni velem délután dedikáltatni, így mehetek egyedül a Vörösmarty térre (a szegedi delegáció másik fele eközben a szállásán pihent). A tömeggyilkosságtól végül megmenekült mindenki, mert csomó ismerőssel futottam össze: az Ad Astra standjánál váltottam pár szót Csillával, a Könyvmolyképzőnél Beával (alias onsai), de Mayer Pisti, alias adeptus szegődött végül társamul a terep felderítésében úgy, hogy közben még egy fagyira is meghívott (a Gerbeaud mindig jó választás).

Este 6 körül nekiindultunk, hogy megkeressük a Shisa Habibi bárt, ahol Ian MacDonald A dervisház c. könyvének bemutatója kezdődött. A hely nagyon tetszett, autentikus (vagy legalábbis annak tetsző) hangulat fogadta az oda látogatókat és még több ismerős. Maga az esemény kifejezetten kellemes volt a moderátor, Kánai Andris (Sfinsider) késése ellenére; a fordító és Csilla, mint a kiadó főszerkesztője, sok érdekességet mesélt a könyvről és az Ad Astra további terveiről. Annyira felbuzdultam, hogy ott helyben meg is vettem a könyvet, amelyet azóta is olvasok (illetve olvasnám, ha lenne rá időm).

Ezt követően a résztvevők laza csoportokra váltak szét; beszélgettem kicsit Huszár Andrissal (Gaines) a fordítás (és a vérfarkasos könyek :)) rejtelmeiről, majd Thrawn admirálissal, Kádár Zsoltival és Zsolti feleségével, Ibolyával a jövő hónapi IG-taliról és más UFÓs dolgokról. Végül nagyjából az SFMagos banda maradt a helyszínen és közösen ökörködtünk még egy-két órát. Végül vendéglátóimmal is sikerült egy jóízűt dumálni, így elég későn sikerült elaludnom…

Szombat (június 9.) – avagy hogyan leszek gourmet

Ha már későn feküdtem, legalább későn is keltem, és közben tőlem szokatlan ötletem támadt: költsünk luxusra! Kitaláltam ugyanis, hogy vendéglátómmal, Tamással és Gáborral (alias acélpatkány), ugyan menjünk már a körúton található New York kávézóba, mert annyira jól néz ki kívülről. Hát belülről is jól nézett ki – és az árai ennek megfelelően is alakultak. Ennek ellenére úgy döntöttem, egyszer élünk, és a fiúkat is meghívva, ott reggeliztünk. Mondhatom, minden mennyei volt, a hely csodaszép (és kicsit csicsás), a pincérek elég profik, magyar meg alig akadt. Hát, ha ebben az ötéves tervben nem is teszek ilyet még egyszer, megérte.

Ezt követően felmentünk a várba és sétáltunk egy nagyot. Természetesen rengeteg turista volt, magyar szót itt se sokat találtunk, de észrevettem egy nagyon aranyos kis napsütötte udvart, amit természetesen a kölcsön-fényképezőgéppel meg is örökítettem. A várból lementünk a Moszkvára (bocs, Széll Kálmán) és egy kicsi pizzériában megebédeltünk. Lehet, én vagyok elszokva a kedvességtől, de teljesen meglepett, hogy mikor már több mint fél órája nem kaptuk meg az ebédünk, a pincérnő odajött elnézést kérni és felajánlott egy-egy ingyen desszertet, amit örömmel elfogadtunk.

Ezt követően szaladtam a Vörösmarty térre, hogy még elkapjuk a többieket. A Galaktika standjánál bőszen osztogatták a tortát, miközben László Zolival dedikáltattam a folyóirat legutóbbi számát (miközben Kersti Kivirüüt meghívott írónő éppen kártyát vetett, ha jól láttam). Ezt és pár könyv megvásárlását követően (köztük olyat is sikerült beszereznem, amit egyáltalán nem terveztem, de a Kalyber Joe alkotója, mint elég friss ismerősöm meggyőzésének nem lehetett ellenállni) az ismerős arcok az Agave kiadónál gyülekeztek, ahol Botond dedikálta Az ember könyve c. új művét (melyet a The Times kritikájával reklámoztak). Beszélgettem Kovács Andival, Lajossal, megismertem Szedlák Ádámot (kelt) és Kádár Tamást, a jó hangulat megteremtésében Kánai Andris ismét elől járt.

7 körül azonban otthagytam az sci-fis bandát, és Tamás barátommal a Magvető pultjához siettünk, ahol Parti Nagy Lajos dedikálta legújabb könyvét, majd este 8-tól borkóstolást tartottak olyan sommelier-k társaságában, mint Eszterházy Péter, Závada Pál, Grecsó Krisztián és az előbb említett Parti Nagy Lajos. A két esemény között még elugrottunk a Vapianóba, ami egy remek kis gyorsétterem és látványkonyha egyben és mindenféle pastákat készítenek el a szemed előtt. Az asztalokhoz járó bazsalikom-bokrok külön elnyerték a tetszésemet. Ezt követően azonban szaladtunk is vissza a Vylyan borokhoz és a neves írókhoz. Ugyan igazi nagy okítás a nemes nedűk terén nem volt, mégis egyedi hangulatot kölcsönzött a műanyagpoharas ivászathoz, hogy általunk is ismeretlen okból Grecsó kétszer is ránk köszönt, Parti Nagy töltötte az első pohár borunk és külön portrék készültek velem és a művészek hátával.

Az iszogatás után a Király utcára siettem, ahol az előző esti beszélgetést folytattuk (némi foci EB-vel és lánybúcsúval). Mivel nagyon elfáradtam, hamar visszamentem a szállásomra, ahol azért még beszélgettünk egy-két órát a nap eseményeiről, így megint jól eltelt az idő.

Vasárnap (június 10.) – minden jónak vége szakad egyszer

Erre a napra már nem terveztünk sokat, gyakorlatilag csak kedvenc jóllakott óvodásom, Varró Dani dedikálására ugrottunk be, majd irány Szeged! Örülök, hogy ilyen sok emberrel összefutottam, remélem, jövőre még többen feljönnek, elvégre remek élmény, plusz csak kapkodja az ember a fejét, hány híres/hírhedt embert (lett légyen az politikus, színész vagy műsorvezető) lehet látni (vagy Bernátzki Lajos esetében lefényképezni). De addig is, már alig van egy hónap és találkozunk Debrecenben!