Top 10 könyv 2017

Olvasmányokat tekintve nem éreztem annyira emlékezetesnek a tavalyi évet, pedig elég sok jó könyvet olvastam. Amikor most végignéztem az olvasmányaim, mintha nem lett volna olyan, ami nyomott hagyott bennem. Pedig a moly szerint 66 könyvet olvastam, ami nem kevés. Azért csak összeválogattam 10-et, amit nyugodt szívvel ajánlok elolvasásra bárkinek.

  

Daniel Kehlmann – A világ fölmérése

A német irodalom csodagyereke 30 évesen írta meg ezt a könyvét, ami hihetetlen – szerettem volna én ilyen harmincas lenni. Szórakoztató szépirodalom, két természettudós szívmelengető életrajza a tudomány szeretetéről és a felfedezés szépségéről. Valahol tanulságos is, hiszen hányszor van olyan, hogy pont azokat az embereket nem értjük meg, akik ugyanazt csinálják, mint mi, csak máshogy. Szélesítsük látókörünk, ezt is mondja Kehlmann és még sok mindent. A regény humora pedig különösen üdítő: játékos, de sosem teszi igazán nevetségessé a szereplőket, mert mindig benne van a megértés (mint az F-ben). Varázslatos utazás.

2017

A 2017-es bejegyzésem annak ellenére nehéz szülés volt, hogy év közben gyakran gondolkodtam annak tartalmán. Hülyén hangzik, pedig így van… Ha valami olyan esemény történik, ami kihat az egész évre, akkor azon általában agyal az ember. Ilyen élmény pedig elég sok volt, és nem feltétlenül pozitív dolgokról beszélek. De hát az önelemzés mindig is jellemző volt rám, annak minden jó és rossz hozadékával együtt. Értékeljünk hát évet!

 

Fura dolog, hogy mi hat az emberre. Néha egy apró mondat sokkal többet tud elindítani, mint egy nagy esemény – és ezzel összefüggésben könnyű elgondolkodni azon, hogy akár egy szóval hatást lehet gyakorolni másokra úgy, hogy ez egyébként eszedbe sem jut. Egy kedves ismerősöm tett egy olyan megjegyzést idén, ami pont ezekre az évértékelésekre vonatkozik: azt mondta, számára mindig úgy tűnik, mintha bizonytalan lennék, nem tudom, merre haladok. És rá kellett ébrednem, hogy ez valóban így van. Évek óta küzdök azzal, hogy nem vagyok biztos benne, jó irányba halad az életem. Ezzel, gondolom, nem vagyok egyedül, se a hozzá kapcsolódó frusztráló érzéssel. És arra is rá kellett jönnöm, hogy ez egyelőre nem fog változni. Vannak olyan dolgok, amikkel nincs problémám, de egy jelentős problémahalmaz, ami a munkámhoz kapcsolódik, igenis sok kétséget ébreszt bennem. Ezen a téren történtek változások, de azt továbbra sem tudom, jó irányba haladok-e. Viszont itt arra is rájöttem, hogy a kétség a személyiségem egyik alapja, nem fog elmúlni, legalábbis a közeljövőben biztos nem, az életemmel és magammal kapcsolatos bizonytalan érzés. Ezzel együtt kell élni, nincs mese.

Top 10 (+1) film 2017

Nem megy nekem ez a listázás. Mármint nem tudom tartani a kereteket. A címmel is megtréfállak benneteket, hiszen nem 10 filmről lesz szó, hanem többről. Idén sem győztek meg a beharangozott nagy filmek, bár nagy csalódás egyikkel kapcsolatban sem ért (sőt, az Alien: Covenantot újranézve még majdnem élveztem is), bár azt is hozzá kell tennem, a moziban igyekeztem kisebb filmeket megnézni, nem a nagy stúdiófilmeket. Elismerem, sznobéria is van benne, de az is biztos, hogy inkább nézek Netflixet és Torrentékát mostanában. Jó volt újra átélni Nolan Batman-trilógiáját (ellentétben a Dunkirkkel), az Indiana Jones-filmeket vagy éppen az Elfújta a szél grandiózus képeit. Szinte hihetetlen, hogy mennyire jól működik egynémely klasszikus mozi, sokkal inkább megvett magának, mint az új alkotások – ezekből is lesz egy válogatás. De csapjunk a lovak közé!

A legjobb akciófilm – Kingsman – The Secret Service

Nem vagyok nagy akciófilm rajongó, de karácsonykor a tévé előtt tudott tartani a Die Hard 3. Viszont az idén megtekintett filmek közül kettő emelkedik ki és talán egy paraszthajszállal a Kingsman lett jobb. Persze a John Wicknek sincs oka a szégyenkezésre, mert pörgős, remekül megkoreografált és veszettül szórakoztató, Keanu Reeves pedig tovább építi a szótlan, moccanatlan arcú hőseinek sorát. A Kingsman ezek mellett viszont remek műfajparódia is, James Bond és a többi kém megkapja a magáét Eggsy-től, a suttyó brit munkáskölyöktől. A templomi mészárlást pedig még sokat fogjuk emlegetni.

Daruk a ködben – Hansestadt Hamburg

Miközben szerkesztettem a fotóimat, azon gondolkodtam, mit is írhatnék Hamburgról. Mert azon túl, hogy nagyon tetszett a város, két nap alatt igazából csak benyomások, formák és fények maradtak meg bennem. Pillanatok, hogy kedvesek és segítőkészek az emberek, a nagy forgalom ellenére mégis nyugodt minden, hogy mindenütt újabb és újabb toronyházak épülnek, érződik a haladás. Minden új és mellette mégis régi; az irodaházak mellett régi templomok, a folyóparton örökké dolgozó daruk, vitorlások és a legmodernebb szállítóhajók is megférnek egymás mellett. Régi raktárházak mellett örökké fényes ablakok, a sötét és a világos körforgása, a folytonosan változó időjárás alakította képek. Úgyhogy most inkább csak fotók jönnek, a szavak ezúttal bennragadtak. 

Szt. Mihály templom

Alisca, Alízka – Szekszárdi kalandok

Valamikor nyár tavasz elején kezdtük el tervezni Zonyival a szekszárdi kirándulást, de nem gondoltuk, hogy ősz lesz belőle. Bár szüretkor se rossz szőlők közelébe menni. Ráadásul szerencsénk is volt, mert ragyogó időt fogtunk ki, amikor reggel-este gyönyörűek a fények, sárgában-barnában-vörösben játszik az egész domboldal és napközben kellemes az idő, este pedig éppen csak csípős. Szóval minden tökéletesen indult és nem is romlott el, bár vicces epizódok akadtak.

A belváros és Zonyi éjjel

Először is kocsival mentünk és én vezettem. Nyolc év után most kezdtem újra formába lendülni és erre ez a közel két órás út remek volt, még ha a gemenci erdőnél meg is fagyott bennem a vér, olyan keskeny volt az út. Szekszárdra érkezés után azonban sikerült eltévednünk. Mint utólag kiderült, a dombra felfelé menet nem vettük észre a cirádás betűkkel, szürkületben majdnem olvashatatlanul kiírt szállásnevet, így felhajtottunk a domb tetejére. Ami csodás látképet nyújtott, csak mi kicsit idegesek voltunk a gyönyörködés helyett. Különösen én, ahogy kuplung-fékelve hajtottam lefelé a meredek lejtőn… De végső soron aztán megérkeztünk, cirka 20 perces kerülővel.

A Fogadó a Patkolókovácshoz remek szállásnak bizonyult, teraszáról csodás kilátás nyílt a városra. Miután elhelyezkedtünk, lesétáltunk a Béla király térre, ahol olasz és hagyományos pizzákat (van olyan hagyományos pizza, ami nem olasz?) kínáló Grazieben megvacsoráztunk és megkezdtük az ismerkedést a szekszárdi borokkal. Utáni kicsit sétáltunk a főtéren – illetve sétáltunk volna, ha a V4-ek miatt egy rendőr meg nem állít bennünket. Szóba elegyedtünk vele és kiderült, ő is Szegedről származott el és mesélt pár szót arról, milyen is most a protokoll. Spiccesen még a rend őrei is szórakoztatóak. 

Látkép a dombunkról

A második alkalom tapasztalatai - esküvői fotózás újra

Immáron több mint két hónapja abszolváltam életem második esküvői fotózását (az elsőről itt olvashattok). És hogy miért csak most írok erről? A képek szerkesztését nemrég tudtam befejezni és amíg a munka nincs elvégezve, addig nem tartottam illendőnek, hogy oldalakat regéljek magáról az élményről. Pedig sok mindent forgott a fejemben azóta és ott a helyszínen is, és elég változatos érzéseket éltem meg közben. 

A gyűrű

Száguldás, Despacito, dudálás – Palermo, a város, ami soha nem alszik

Tudom, ezt New Yorkról szokták mondani, de szerintem csak azok, akik nem jártak még Palermóban. Legalábbis nem laktak pár napig a via Roma és a via Vittorio Emanuele sarkán. Nekünk sikerült. És mint utólag kiderült, ez lehet a belváros egyik legforgalmasabb kereszteződése, ahol éjjel-nappal dübörög a forgalom, nyitott hátuljú Piaggio Ape modellek szaladgálnak zenétől hangosan és turistákra vadászva, ahol a közlekedési lámpák csak tájékoztató jellegűek és ahol csak ordítva lehet beszélgetni. Hát, itt kellett aludnunk. Nem, elsőre nem szerettem bele Palermóba…

A kereszteződésünk

 

Persze, nyilván ez csak egy peches momentum, mondanátok. Végül is sikerült esténként pihenni (bár régen aludtam ennyire felszínesen, zavaros álmokba ki-be csúszkálva), de valahogy az első pillanatok elriasztottak. Barátnőmet mentünk ki látogatni a nyaralás mellett, aki megérkezésünk után rögtön bevezetett az olasz éjszakába. Ami a jachtkikötő környékén barátságosan csendesnek és békésnek tűnt, viszont beljebb kaotikus volt és hangos. A Vucciria piaca tömött és furcsa szagokkal terhes, a Maqueda teli volt turistákkal, és csak rohantunk bele a tömegbe. Nem, ez a napi ügyintézés után nem hiányzott…

Könyvhét 2017 és kapcsolódó huncutságok

A mostani hétvége egy kicsit hosszabbnak tűnt: megtoldottam egy péntek délutánnal és egy hétfővel, aminek ugyan semmi köze nincs a Könyvhéthez, mégis hozzá adott az élményhez.

A Vörösmarty-n

Pénteken a régi/új kollégáimmal tartottunk csapatépítést: július elsejétől ugyanis nem a jogi szervezetet fogom boldogítani. A bíróságoktól, szerződésektől nem menekülök meg, de mégsem ezek fogják kitölteni a napjaimat. A buli jó volt, játszottunk Activity-t, ami mégis csak egy élmény, de a legjobban a motorcsónakázás tetszett. Olyan háromnegyed 9-kor szálltunk vízre, pár elázott madárkaként egy kutyával. Miközben csorogtunk a Tiszán, lement a nap, csak a telihold fénye világított. Miután a hajó orrában élveztem a szelet, amolyan Leo nélküli Titanic módra (és kiordítoztam magam), leültem az egyik ülésbe egy fröccsel, néztem a part fényeit és hallgattam a többiek hülye sztorijait. Ezután még a 20 perces hazabiciklizés is jobban esett.

Könyvfesztivál 2017

Az idei Könyvfesztivál most csak egy nap volt – de talán most elég is volt ennyi. Nem mintha nem lettek volna jó programok, vagy ne lett volna jó a társaság (sőt!), csak a tömeg… A Millenárisra egyidőben szervezett street food fesztivál biztos megdobta a látogatottságot (aminek a kiadók örülnek), ellenben hatalmas lett a tömeg (aminek én nem örültem). Mondjuk a zsúfoltság, az oxigénhiány és az ebből fakadó meleg remekül ellensúlyozta az időjárást, mivel volt, hogy oda menekültünk a kinti hideg elől, de mégis sok volt ez így. De nem panaszkodom tovább, inkább jöjjön egy kis élménybeszámoló

A kecske

Péntek délután, munka után indultam útnak a Magyar Államvasutakkal. Reméltem, hogy az alig két nappal ezelőtti haváriát, hóhelyzetet már kipihenték és haladunk majd, mint az álom. Hát, nem így lett. Kiskunfélegyháza és Kecskemét között félúton ledermedtünk biztosítószekrény meghibásodása miatt. 35-40 perc késés. Miután kimorogtam magam, hogy nem érek oda a megbeszélt találkozómra, leszálltam, hogy fotózzak egyet. És hát találtam kecskét. Meg vezetékeket. Sétálgattam kicsit a kellemes hűvösben, majd visszaszállva szóba elegyedtem egy joghallgatóval, és több közös pontot találtunk az életünkben, mint gondoltuk volna: kiderült, már találkoztunk tárgyaláson és ahhoz az irodához akar menni gyakorlatra, ahol én is dolgoztam évekig. Mindig mondom, hogy kicsi a világ. 

De ettől és a szép időtől még nem értünk hamarabb Pestre… Így sajnos bőven lekéstem a régi osztálytársaimmal megszervezett találkozót, egyikük nem is tudott eljönni. Másikuk viszont csak késő este ért rá, így bevetettem magam a Móriczra, fotózgattam a villamost, az embereket, a fényeket… Szép, szép, de Győr azért szebb volt este. Végül megérkezett régi barátnőm is, és beszélgettünk kicsit az életünkről, nagy meglepetések mellett. Ez mondjuk inkább rá volt igaz, én maga vagyok az unalom élő szobra. Viszont sokáig nem cirkálhattunk a Gellért téren, másnap korán indultunk Gáborral, ugyanis reggel 10-től már Berg Judittal kellett dedikálnom.

Out of focus a Móriczon

Egy kis kiruccanás – Győr és Budapest

Már egy ideje tervben van nálunk, hogy Pesten töltünk egy hétvégét, mászkálunk, kicsit megnézzük a várost. A március 15-ei hétvége jónak is tűnt, ráadásul megspékeltük egy győri kirándulással is – a Kisalföld számomra egy fehér folt, nem nagyon jártam még arra. Az időjárás azonban megtréfált bennünket, pont a fővárost nem sikerült jobban megismernünk. De legalább Győrt bemutathatom nektek kicsit – ezúttal nem is annyira szavakkal, mint képekkel.

Esti kép a kis "lencsével" - remek szelfipont :)