Immáron több mint két hónapja abszolváltam életem második esküvői fotózását (az
elsőről itt olvashattok). És hogy miért csak most írok erről? A képek szerkesztését nemrég tudtam befejezni és amíg a munka nincs elvégezve, addig nem tartottam illendőnek, hogy oldalakat regéljek magáról az élményről. Pedig sok mindent forgott a fejemben azóta és ott a helyszínen is, és elég változatos érzéseket éltem meg közben.
 |
| A gyűrű |
Kata, aki megkeresett, egy régi ismerősöm húga. Férjével, Sanyival, bevállalták, hogy egy kvázi amatőr fotóst bíznak meg az esküvőjük fotózásával, amit ezúton is köszönök nekik. Folytattunk előtanulmányokat: javasoltak több helyszínt is, ahol a kreatív fotózást meg tudjuk majd csinálni – végül, nagy sajnálatomra, nem a csomorkányi templomrom jött össze az esők miatt, de nem adom fel, hátha egyszer még ott is fotózhatok. Ez arra is jó volt, hogy kicsit megismerkedjünk, összerázódjunk, ami kellett is ahhoz, hogy ellazuljanak később a társaságomban. Játékos, kedves pár benyomását keltették, így elhatároztam, hogy ezt megpróbálom valahogy megjeleníteni a képeken is.
 |
| A meghiúsult helyszínen, a csomorkányi templomromnál |
 |
| Kreatív tánc :) |
A fotózást két részre bontottuk: egyrészt ott voltam az esküvőn, majd egy héttel később ejtettük meg a kreatív fotózást. Ezt merem ajánlani mindenkinek: egy csomó terhet levett a pár válláról, hiszen nem kellett protokolláris teendőkkel foglalkozniuk, csak egymással. Volt idő ellazulni, hülyéskedni, együtt kitalálni helyzeteket, amiket érdemes megörökíteni. Élveztem azt a pár órát, amit a gyopárosi tó partján végül együtt töltöttünk, mert jutott idő a játékra - ebben nagy segítségemre volt Csaba is, aki ezúttal is vállalta a hordár szerepét. Jól jött az is, hogy egy fotós ismerősömtől kaptunk kölcsön derítőlapokat, így tudtunk kísérletezni is a fényekkel. Katáék részéről is az a visszajelzés érkezett a végén, hogy sikerült elkapnom a „gyermeki énjüket”.
A nagy nap képei teljesen mást hoztak magukkal. Elsősorban a váratlanság érzését, hiszen soha semmi nem úgy alakul, ahogy az ember várja, de azt hiszem, a pár is így érezte. Kata ugyanis láthatóan nagyon izgult, így a legtöbb képen inkább koncentrál, semmint mosolyog, amit alapvetően "elvárunk" egy ifjú arától. Legalábbis a szertartás alatt ezt tette – előtte-utána sok mosolygós kép készült, de hát nem csak arra kíváncsiak az emberek. Úgyhogy itt komolyan válogatni kellett, ezért rájöttem, mennyire fontos az, hogy a jövőben minél többet használjam a sorozatkép funkciót.
 |
| Áldás |
Másodsorban a helyszín felmérése nagyon fontos. Itt templomi esküvő is volt, ezért próbáltam előre beszélni a pappal – ugyan ez nem sikerült, de az sokat segített, hogy a pár valóban gyakorló keresztény volt, az atya pedig egy közvetlen, barátságos ember, akivel később, a vacsora alatt beszélgettem is. Így könnyű menet volt az esküvő. A házasságkötő teremben inkább a leginkább a megfelelő fényképező pont megtalálása volt a kihívás, meg persze a pillanatok megörökítése, ahogy a forgatókönyvben ki volt adva nekem az ukáz. Ami pedig tényleg nehéz, különösen csokordobásnál, ha egyedül akarod megörökíteni mindkét szereplőt.
 |
| Amikor kihozzuk az őszinteséget a diplomatából |
A csoportképek esetén inkább az a nehézség, hogy végig kedves és türelmes tudjon maradni a fotós, mikor körülötte mindenki magyaráz. De azt hiszem, most sikerült sokkal tudatosabban végigcsinálnom ezt a kört, mint tavaly, jobban oda tudtam figyelni a beállításokra és egy nagyon-nagyon jó pillanatot is elkaptam a menyasszony és a bátyja között, amire külön büszke vagyok.
A napot végül közel 7 óra lakodalom zárta, ami egyrészt nagyon fárasztó, még vacsorával együtt is, másrészt kicsit szomorúvá is tett. Ugyanis itt találkoztam újra a fényképezőgépem korlátaival, azaz, hogy kevés fénynél nagyon nehéz vele jó képeket csinálnom, ugyanakkor rájöttem arra, hogy itt az ideje, hogy beszerezzek egy jó vakut és megtanuljam használni. És itt éreztem legjobban azt a felelősséget, amit a nyakamba vettem: hogyan adjam a legjobbat életük egyik legfontosabb napján azoknak, akik megbíztak bennem. Voltak nehéz pillanataim, de remélem, át tudtam adni azokat az emlékeket, amik emlékezetessé tették nekik az estét. Azt pedig különösen élveztem, hogy lesifotókat készíthetek, hiszen az az egyik kedvencem, mert nagyon őszinte pillanatokat lehet így elkapni. Bár a nap végére, hajnalban már nagyon-nagyon fáradt voltam…
 |
| Menyasszonytánc |
És végül sikerült azt is megtapasztalnom, hogy milyen egy hatalmas válogatás: hónapokig csináltam, munka után, néha energia nélkül, néha szünetet tartva (volt, hogy szabadságra menve). Elfáradtam benne és nagyon hálás vagyok Katáék türelméért, mert elhiszem, hogy mennyire nehéz lehetett ennyit várni. De az biztos, hogy sokat tanultam a kitartásról, a technikáról, de arról is, hogy agyban hogyan készüljek fel egy fotózásra és a váratlan helyzetekre. Remélem, lesz még alkalmam tovább fejlődni.
És még egy-két kedvenc képem:
 |
| Kerék/páros öröm |
 |
| Egy kis játék |
 |
| Közös út |
 |
| Az első táncok egyike |
 |
| Titkos csók |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése