Alisca, Alízka – Szekszárdi kalandok

Valamikor nyár tavasz elején kezdtük el tervezni Zonyival a szekszárdi kirándulást, de nem gondoltuk, hogy ősz lesz belőle. Bár szüretkor se rossz szőlők közelébe menni. Ráadásul szerencsénk is volt, mert ragyogó időt fogtunk ki, amikor reggel-este gyönyörűek a fények, sárgában-barnában-vörösben játszik az egész domboldal és napközben kellemes az idő, este pedig éppen csak csípős. Szóval minden tökéletesen indult és nem is romlott el, bár vicces epizódok akadtak.

A belváros és Zonyi éjjel

Először is kocsival mentünk és én vezettem. Nyolc év után most kezdtem újra formába lendülni és erre ez a közel két órás út remek volt, még ha a gemenci erdőnél meg is fagyott bennem a vér, olyan keskeny volt az út. Szekszárdra érkezés után azonban sikerült eltévednünk. Mint utólag kiderült, a dombra felfelé menet nem vettük észre a cirádás betűkkel, szürkületben majdnem olvashatatlanul kiírt szállásnevet, így felhajtottunk a domb tetejére. Ami csodás látképet nyújtott, csak mi kicsit idegesek voltunk a gyönyörködés helyett. Különösen én, ahogy kuplung-fékelve hajtottam lefelé a meredek lejtőn… De végső soron aztán megérkeztünk, cirka 20 perces kerülővel.

A Fogadó a Patkolókovácshoz remek szállásnak bizonyult, teraszáról csodás kilátás nyílt a városra. Miután elhelyezkedtünk, lesétáltunk a Béla király térre, ahol olasz és hagyományos pizzákat (van olyan hagyományos pizza, ami nem olasz?) kínáló Grazieben megvacsoráztunk és megkezdtük az ismerkedést a szekszárdi borokkal. Utáni kicsit sétáltunk a főtéren – illetve sétáltunk volna, ha a V4-ek miatt egy rendőr meg nem állít bennünket. Szóba elegyedtünk vele és kiderült, ő is Szegedről származott el és mesélt pár szót arról, milyen is most a protokoll. Spiccesen még a rend őrei is szórakoztatóak. 

Látkép a dombunkról

Mausz-kápolna

Másnap Szálka felé vettük az utunk, hogy megnézzük a Mausz-kápolnát, ami csodás: egy kis kék doboz a sárga fák között és ahonnan az egész völgyet be lehetett volna látni, ha valaki kiírtja a susnyát. Tettünk egy kört azért Szálkán, ami egy helyes nagybirtokos falunak tűnik, melyhez illik a Lajvér Borbirtok futurisztikus épülete. Szekszárd határában ittunk egy capuccinot és ettünk egy sütit a Kávé Házában, ami megérdemli a hírnevét, csak napos helyet nem sikerül foglalnunk. Utána egy másik kilátót is meglátogattunk, a borászok összefogását jelképező szőlőszárakkal, ahonnan Szekszárdot is beláthattuk és élveztük a napsütést.

Babits

A Petrits Mézeskalácsmúzeumban csomó érdekességet megtudtam a mézeskalács-készítés és a gyertyaöntés kapcsolatáról (méhviasz!); ezek az apró családi helyek mindig meghatnak, fantasztikus, hogy így lehet őrizni a tradíciókat. A Garay Élménypincében inkább a vásárlás volt a lényeg, meg egy kis okulás, de utána áttértünk Babits szülőházába. Sosem voltam Babits rajongója, de érdekes volt olvasni a családjáról, elolvasni az apja ügyvédi oklevelét és bírósági kinevezését, és még törvényszöveget is. De még jobban tetszett az Irodalom Háza: Mészöly Miklós vagy Baka István életterét sokkal közelebb éreztem magamhoz, fantasztikus volt a könyvek és írógépek között sétálni. De még érdekesebb volt Dienes Valéria, Babits gyerekkori barátjának a táncművészet terén végzett munkássága, ennek még utána szeretnék olvasni.

Vasárnapra maradt a Megyeháza – az államfők nyomai még ott voltak, de a gyönyörű lila kálák csokorban csak azt juttatták eszembe, hogy valószínűleg ők ebből nem sokat vettek észre. Végigvettük Szekszárd múltját és jelenét, de velünk igazán a gyerekrészleg nyert: nagy lelkesedéssel kirakóztunk, játszottunk a terepasztallal, vagy öltöztünk be Napóleon korabeli ruhákba… Ilyen volt a rövid kiruccanás a meseszép reggelekkel és hűvös éjszakákkal, dombokkal, völgyekkel és pár képpel. Utazni jó! 

További képek:

Más látószögből

A kilátó

Domb(ok)