2014

Teljesen szokatlan módon ez most egy énblog lesz – legalábbis nagyvonalakban. És nagyon nehéz volt rávennem magam erre a gesztusra – mert ez egy gesztus, magam felé. Ti, akik olvassátok a bejegyzésemet, talán már kialakítottatok egy képet magatokban, hogyan milyen vagyok, milyen lehetek, esetleg ismertek is személyesen. Ez az év viszont rámutatott arra, hogy én annyira nem ismerem magam, illetve az saját magamról alkotott képem nem feltétlen helytálló.

SZIN 2014

Ami a beszámolóból kimaradt - egy pár kép ízelítőnek:

Pendulum életérzés (az utóbbi Zonyi képe)

Könyvhét 2014

Ajánlás: Évi barátnőmnek, aki nélkül ez az egész nem valósult volna meg.

Nagyon pörgős, izgalmas és érdekes hétvégén vagyok túl, ami sok olyan élményt hozott, főleg váratlan találkozásokat, interjúkat, udvarlást, de persze sok előre megbeszélt találkozó is összejött. Pedig még tiszta görcsösen mentem fel Pestre, csütörtökön még két tárgyalásom volt (köztük Ítélőtáblán is, ahol még soha életemben nem voltam), este barátnőmmel cseverésztünk hajnalig, így kicsit fáradtan indult a péntek reggelem. De amilyen nap utána jött…

2014. június 13. péntek – Grecsó és én

A napot a Vörösmarty téren kezdtem már 9-kor, amikor egy bódé sincs még nyitva. Így hát leültem a szobor árnyékába és nekikezdtem az új Grecsó-regénynek, a Megyek utánadnak, amit előző este vettem meg az Allee-nál. Pontosan abba a kicsit merengős, méla és elszállt hangulatba kerültem, amilyenben a szerző könyveinek olvasásakor általában szoktam, eszembe jutottak a gyermekkori alföldi élményeim és valahogy a reggeli fény is kicsit másfajtának tűnt, mint egyébként. El is kezdtem kacérkodni a gondolattal, hogy majd ebben a módiban írom meg ezt a blogbejegyzést, de szerencsére észrevettem az Ekultura főszerkesztőinek 2/3-át, Tamást és Dominikot, így gyorsan inkább csatlakoztam hozzájuk.

Törülközőnap 2014

Az idei május 25-e nem sikerült olyan eseménydúsra, mint a tavalyi, Vagyis igen, csak máshogy. Vagy sehogy, ezt mindenki döntse el a beszámolómat olvasva :)

Pedig aznap volt EP választás, amire sikeresen nem vittem magammal a törülközőm. Így nem is sikerült elhessegetnem az utamból azt a nénit, aki épp nekiállt csevegni a választási bizottság egy tagjával. Szerencsére így is sikerült észrevétetnem magam és gyorsan letudtam állampolgári kötelezettségem.

Ezután a salsa-oktatáson már nálam volt ez nélkülözhetetlen kellék; ránk is fért, mert az IH légkondijai nem bírták a mozgást...

Késő délután pedig a molyos találkozón mind a négyen felmutattuk a törülközőket és ittunk egy üveg bort, ha már a Borfesztiválon hozott össze bennünket a jó sors.

Képeink:

Bitte zurück bleiben – néhány nap Bajorországban

Vannak azok a kirándulások, amik azért emlékezetesek, mert olyan dolgokat látunk, amik bakancslistán vannak. Aztán vannak azok, amikre inkább a jó társaság miatt emlékezünk. És van az, amiben mindkettő a helyén van. Na, nekünk egy ilyet sikerült összehozni a múlt hétvégén, amikor kilátogattunk a bajor Alpokba és Münchenbe. Pedig nehézség is akadt bőven.

Rögtön a legelső a hosszú vonatút. Mégpedig nem egyszerűen csak 7 és fél óra a tartományi fővárosba, de utána még másfél óra egy átszállással lakhelyünkre, Unterammergauba. Mondjuk megérte a hegyek közötti robogás (nemcsak az itthon elképzelhetetlen sebesség miatt), mivel gyönyörű tájakon haladtunk keresztül, hósapkák a hegyeken, élénkzöld rétek, bocik és kék ég. A tipikus kis bajor faluban festett házak és ablaktáblák, ezernyi giccses részlet, templom temetővel, rendezett farakások, kristálytiszta levegő… és hideg. Nem készültem annyi ruhával, mint kellett volna, így elég sokat dideregtünk odakint.

Sebaj, hiszen a bőséges reggelit követően másnap busszal indultunk útnak Schwangauba, ahol a Hohenschwangau és Neuschwanstein kastélyokat látogattuk meg, amiben az eső sem akadályozott meg bennünket, noha a nagy köd és pára miatt a tájból eredetileg nem sokat láttunk. Ahogy azonban leszálltunk a buszról, rögtön fejbe csapott bennünket a gyönyörű fehér épület, a hegyre vezető utunkon ez csak tovább fokozódott. A jegyünkkel azonban először a régebbi, Miksa herceg által épített lakba jutottunk be, ami továbbvezetett a bajor giccs megismerésébe – nekem legalábbis a rengeteg aranyozás és görbület erősen ebbe az irányba tendált. Holott maga az épület lenyűgöző, kívülről csodásan fest, csakúgy, mint a Disney-t is megihlető másik kastély. Neuschwanstein azonban még tovább ment a bajor úton – stílusa eklektikus, II. Lajos az egész épületet Wagner és az opera művészetének szentelte, a falakon a Parsivalt, a Tannhӓusert, a Lohengrint vagy éppen A valkűrt idéző képek, gótikus, ezernyi apró ívvel díszített hálószoba, a korszak legmodernebbnek számító ketyeréi (pl. a telefon) mind-mind egy másik korba repítenek el. Az illúziót csak a tipikusan üzleties boltok, a rengeteg turista, valamint a hajszolt, félórás vezetés rontja csak le, így nem lehet igazán megismerni a helyet. Ellenben a hegyről levezető hosszú út, ahol megtaláltunk egy régi vezetékrendszert, sokkal többet mutatott meg a környék csodáiból, mint maga a puszta épület.

Három darab, két előadás – Ők tudják, mi a szerelem, Antipygmalion, A hülyéje

Kivételes és örömteli esemény következik be: a Szegedi Nemzeti Színház 2013/2014-es évadának dicséretét kell, zengjem. Mióta Szegeden lakok, azaz közel 11 éve nem volt ilyen színvonalas évad, amikor ennyi jó, vagy legalábbis kielégítő előadást sikerült megtekintenem. A mai nappal bezárólag összesen 9 alkalommal voltam színházban (egy még hátra van), ami egyéni rekord); ebből egy duplázás (ami szintén csúcs, bár Az öreg hölgy látogatása bőven megérné akár még egyszer is); láttam két egészen kiváló előadást, de az összes megtekintett darabból csak három az, amit soha többet (a Memóról értekeztem már, az Othelló Bodolay-féle átirata szörnyű, míg a Bob herceget szimplán kiábrándítónak találtam). A legutóbb megtekintett két előadás komikus történeteket mutatott be, de azért teljesen más stílusban.

Az Ők tudják, mi a szerelem és az Antipygmalion Hubay Miklós két egyfelvonásosa, ami mily meglepő, a szerelemről, illetve a kapcsolatokról szól. Az előbbiben a zeneszerző Berlioz keresi fel kamaszkori szerelmét, az immáron özvegy Estellát, míg az utóbbiban a szobrászt látogatja meg volt felesége, miközben lepedővel letakarva az ifjú szerető áll modellt.

A történetek nagy erénye, hogy kiszámíthatatlanok: nem azt kapjuk, amit a kliséktől telizsúfolt fejünk várna. Míg az elsőben, teljesen érthető módon, elmarad a romantikus egymásra találás, addig a második egészen helyre kis csavart rittyent végkifejletnek, ami azért a cím ismeretében kevésbé meglepő. Maga a rendezés ügyesen végigvezeti az íveket, kellőképpen pörgős, helyén vannak a főszereplők, átélhetővé teszik a bemutatott életeket.

Könyvfesztivál 2014

Ez volt az első alkalom, hogy ilyen nagy könyves eseményre egyedül, fix kísérő nélkül érkeztem. Kicsit aggódtam is, hogy vajon jól elleszek-e egyedül, el tudom-e foglalni magam. Szerencsére nem kellett aggódnom, hiszen már az első napon rengeteg emberrel találkoztam, a jó széria a második napon is folytatódott, így eseménydús és érdekes két napot tudhatok magam mögött.

2014. április 25. péntek

Már csütörtök este megérkeztem Budapestre, így reggel 10 órára már bőven kint voltam a Millenárison (még egy laza reggeli is belefért a Starbucksban, avagy ha Rómában vagy, élj úgy, mint a rómaiak). Mivel csak egészkor nyitott a rendezvény, belefért egy gyors kérdőív-kitöltés is.

Pénteki életkép

Ahogy beléptem, rögtön összefutottam csartakkal, és egy rövidet csevegtünk a leendő beszerzéseinkről, majd az Ad Astra standja felé vettem az irányt. Itt nemcsak, hogy beszereztem a két legújabb könyvüket, de a kiadó vezetőjével, Bakos Petivel is sikerült egy kicsit beszélgetnünk a haza sf-ről, a könyvkiadásról, a kiadó további terveiről. Nagyon remélem, hogy az említett könyvek csakugyan kiadásra kerülnek, mert jó a lista.

Ezt követően elkezdtem igazán szétnézni. A Gabo standjánál találkoztam Csillával és vele váltottam pár szót. Tetszik az új SF-sorozat igényes kialakítása, de most csak a Bábel fiai fért be a keretembe. Különösen azért, mert megpillantottam Sofi Oksanent és rögtön úgy gondoltam, valamit olvasnom kell ettől a nőtől, annyira extravagáns. Így a Sztálin tehenei is hazajött végül velem.

Török díszvendégség és könyvnyomtatás

Egy rövid ebéd és kiadós megázás után egy kis szakma: a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület egyik előadására ültem be, ahol meglepetéssel vettem észre, hogy egy volt tanárom a moderátor. Maga a beszélgetés az árva-művek, azaz az ismeretlen jogosultak által alkotott művek jogdíj-problémájának kérdéséről szólt. Az volt talán a legmegkapóbb az egészben, hogy milyen kevés pénzből próbálnak az intézmények minél többet kihozni, de az talán még jobban érdekelt volna, hogy a szaktárca és a közintézmények között valóban olyan jó-e a kapcsolat, mint amilyennek tűnt…

Hollandia elektronikus zenére, avagy hogyan kíséreltem meg bulizni 10 órát egyfolytában

Mióta kitaláltuk és elterveztük, hogy igenis elmegyünk Utrechtbe az „A State of Trance”-sorozat bulijára, inkább az izgalom és a szervezkedési láz volt bennem, csak egy vékony hangocska próbált ráébreszteni arra, hogy sok lesz az a 10 órás parti – különösen annak, aki általában már hajnali egy-kettő felé álmos és elindul haza mindenféle koncertről. Igyekeztem azért erőt gyűjteni, a lelkesedés megvolt és végül meglepő módon egyáltalán nem a kitartásommal volt a baj.

Ez volt az első olyan külföldi utam, ahol nem csak a repjegyet, de szállást is kellett intézni, így azért volt kockázati faktor a dologban. Eindhovenig egyszerű volt, utána csak buszra kellett szállni és irány Utrecht! Éjszaka és szakadó esőben… Miután megérkeztünk a városszéli parkolóházba már konkrétan szakadt és nem láttunk az orrunkig sem. Megszólított bennünket egy magyar srác is, aki meglepő módon szintén a szombati

Kislány a kézművespiacon

bulira jött, így hárman próbáltuk összeszedni, hogy is jutunk be a városba. Szerencsére (Belgiumhoz hasonlóan) itt is minden ki van táblázva, világítva, így felszálltunk a buszra és próbáltuk sasolni a megállókat. Nagy szerencse, hogy a sofőrök beszélnek angolul (is), így el sem tudtuk téveszteni a leszállóhelyet. Ott átszálltunk és már robogtunk is tovább – leszálláskor azonban a Google maps jól megtréfált bennünket és tettünk egy felesleges kört a még mindig zuhogó esőben, de végül megérkeztünk szállásunkhoz.