2014

Teljesen szokatlan módon ez most egy énblog lesz – legalábbis nagyvonalakban. És nagyon nehéz volt rávennem magam erre a gesztusra – mert ez egy gesztus, magam felé. Ti, akik olvassátok a bejegyzésemet, talán már kialakítottatok egy képet magatokban, hogyan milyen vagyok, milyen lehetek, esetleg ismertek is személyesen. Ez az év viszont rámutatott arra, hogy én annyira nem ismerem magam, illetve az saját magamról alkotott képem nem feltétlen helytálló.

De hogy a kezdet kezdetéhez nyúljunk vissza, be kell valljam, ez a 2014 inkább egy érzelmi hullámvasúthoz hasonlított számomra. Már januártól fogva tele volt a fejem mindenféle gondolattal az életemmel kapcsolatosan – de folyamatosan. Biztos sokan vagytok úgy, hogy magatokkal kapcsolatos dolgok járnak a fejetekben, de ezt azért néha megszakítja más is. Csak magaddal foglalkozni viszont nemhogy nem produktív, de eléggé fárasztó dolog, és teljesen elbizonytalanít.

Kétségeket kelt azzal kapcsolatban, hogy jó helyen vagyok-e, jól élem-e az életem, jó-e a munkám/pasim/csajom/barátaim/kocsim/házam… de a legvégső sorban azt a kérdést kell feltenned, ki is vagy te. Így hiába történik veled rengeteg jó dolog, élmény, mégsem tudod élvezni, elengedni magad, nem tudsz koncentrálni. Nem hagyod, hogy csak úgy sodorjanak az események, mert mindent túl kell agyalnod és kérdezgetned kell magad, jó-e ez így.

Az idei évem másról sem szólt – ezért végül elhatároztam magam és szakemberhez fordultam. Nem volt könnyű szülés, de nagyon remélem, hogy ez végre segít meg is oldani azt a rengeteg problémát, ami a fejemben kering. Számos dologra már most fény derült, és persze sok hátra van. Ennek egy lépcsője most ez a kis szösszenet, amit írok és talán te, olvasóm, elolvasol. Nagyon nehéz kitárulkozni, nagyon nehéz, így bemutatni magam. De remélem, akár jól, akár rosszul, de ez is segít abban, hogy ki tudjak teljesedni és végre ne féljek annyira attól, hogy észrevesz valaki, hogy megkritizál valaki (ami persze éles ellentétben áll azzal, hogy én persze kritizálok másokat, de az ebben rejlő ellentmondás tisztázására csak azután kerül sor :)).

De egy másik nagy lépést is meg kellett tennem idén: elhagynom a munkahelyem, szakmai bölcsőm, ahol 6 és fél évig dolgoztam. Gyakorlatilag itt lettem iskolás, de ahogy egyszer az óvodát is el kell hagyni, úgy most azt éreztem, innen is váltanom kell. Nem biztos, hogy az idő igazolja majd ezt a lépést, lévén tényleg rengeteg, komoly szakmai kihívással kellett itt megküzdenem, amiből sokat tanultam; eljutottam odáig, hogy nincs lassan olyan szakmai kérdés, ami riadalommal töltene el, és ezt az ott szerzett tapasztalatoknak köszönhetem. Emberileg is fejlődtem, rengeteg embert ismertem meg (bár sokan szerintem nem emlékeznek rám, ami egy ügyvédnél nem feltétlen előny, de ez van), és blogom egyik törzsolvasója is onnan kerül ki (akit remélem, ezután is erre vet a jósors). De ha menni kell, akkor menni kell.

Összességében ennyi már bőven elég volt erre az évre, remélem, a jövő év végén már kicsit pozitívabb tudok lenni. És hogy azért némi hagyományőrzés is legyen a dologban, íme egy kis statisztika:

• 19 bejegyzés idén;
• 9272 oldalmegjelenítés;
• 6 felíratkozóm van (Debreczeny Diána, Szilvamag, Mednyánszky Júlia, Cowardly, Nem járunk ki és Csilaa Turi, köszi!);
• idei legnépszerűbb bejegyzésem a Falak mögött a világról született 151 megtekintéssel, a legnépszerűbb bejegyzés pedig Ta-mia Sansa A menekülés éve c. regényéről született értékelésem 258 oldalmegjelenítéssel.

Pár dolog, amit először csináltam az évben:

• lettem közbeszerzési referens;
• voltam Utrechtben és buliztam végig egy ASOT-ot;
• lettem Ekultura és Próza Nostra szerkesztőségi tag;
• mentem egyedül Könyvfesztiválra;
• voltam Münchenben és Bajorországban, filmstúdióban, stoppoltam hármasban a hideg német hegyek között;
• fotózkodtam és interjúztam élőben, mikrofonnal Grecsó Krisztiánnal;
• interjúztam e-mailben Darren Shannal, de élőben is találkoztam, beszéltem és fotózkodtam vele;
• először voltam Siófokon és buliztam a plázson, szabadtéren, járkáltam a nagy bulisétányon;
• utaztam hajóval Tihanyba, majdnem kiabáltam a visszhangnak és áztam teljesen szét;
• fotózkodtam Fricivel és Gyulussal (alias Karinthy Frigyes és Krúdy Gyula);
• ijedeztem a Horror házában;
• voltam a siófoki moziban és megnéztem a Majmok bolygója-filmet (ez legalább nem Cinema City volt, viszont állítom, hogy életem egyik legdrágább mozija);
• sikerült pénzt kicsikarnunk a MÁV-tól a negyven perces késésre (igen, igen, végre sikerült a rendszert az előnyünkre is felhasználni – Magyarország jobban teljesít :D);
• vettem hetijegyet a SZIN-re és tényleg kimentem egy nap kivételével;
• voltam Cegléden és Gyomaendrődön (ráadásul mindkét helyen esküvőn :));
• láttam az Alient moziban;
• tartottam jogi témában kétórás előadást;
• részt veszek könyvmolypárbajban;
• adakoztam közösségi projektre, rögtön kétszer;
• felmondtam munkahelyen és egyúttal munkát is váltok;
• elejétől a végéig segítettem egy költözésben.

De hogy még hagyományőrzőbbek legyünk, íme egy kis szubjektív lista az év élményeiről – és most pozitív leszek, csak azokról emlékezek meg, amiket tényleg jónak tartottam, a rosszakat fedje jótékony homály:

Az év könyve: 

Sok jó könyvet olvastam az idén, de kevés volt, ami igazán mélyre hatolt volna. A legnagyobb élmény A holtak szószólójának újraolvasása lett. Már elsőre is nagyon tetszett, de ismét áttanulmányozva sokkal mélyebb gondolatokat adott át. Számos részletére nem is emlékeztem, amelyek pedig fontosak voltak az összképben; megragadott és jól megrázott ez a könyv, a felét simán végigbőgtem. Komoly mondanivaló mesteri külsőben.

A másik nagyszerű dolog pedig ahhoz kapcsolódott a könyvek terén, hogy milyen sok nagyszerű, magyar írónő tollából megszületett zsánerkönyvet olvastam az idén. Az évet Raana Raas Csodaidőjével kezdtem, ami egy család történetén keresztül mesél a vallásról, az elfogadásról, a politikáról, a haragról és megbocsátásról, majdnem tökéletesen. Moskát Anita első könyvéről, a Bábel fiairól már értekeztem, Gaura Ágnes Borbíró Bori-sorozata pedig képes volt új színt hozni a vámpírmítoszba. Én szurkolok On Sai-nak is, akinek a Calderon-folytatása még az első résznél is jobb lett, a Scar is jó úton halad, de látok benne fejlődési irányokat, de erről még írnom kell…

Az év filmje

Az idén bemutatott filmek közül nem nagyon fogott meg egy sem az Éjjeli féregen kívül, persze a régiek közül sok jót is láttam. De a legjobb az volt, hogy az Alient végre moziban láthattam, mert hiába nem olyan hatásos, mint mikor először megnéztem, de még most is új dolgokat veszek észre benne.

Az év élménye

Nagyon jó évem volt abban a tekintetben, hogy sokfelé jártam, sokat tapasztaltam. Visszatértem Németországba, bár ezúttal Bajorországba; eljutottam a Balatonhoz, Siófokra és a SZIN-t is végigbuliztam, mellette salsa-hétvége workshopokkal, meg nagy bulival… De ha őszinte akarok lenni, akkor a legjobb dolog Hollandia volt, még ha nem is tudtam akkor úgy értékelni, ahogyan kellene. De maga az ország, az emberek, az egész szemlélet és a legnagyobb buli, ahol addig életemben jártam mind-mind felejthetetlennek bizonyultak. És így év vége felé rájövök, hogy nagyon megszerettem ezt az egész trance-dolgot. Nem csak amiatt, hogy a barátom által ismertem meg és persze ez hozzá köti az egészet, de azért, mert most már magam is bátrabban mozgok ebben a közegben. Hiába nem a legkifinomultabb zene, de vannak benne igazi gyöngyszemek. Armin van Buuren pedig most valamilyen példakép az életemben, hiszen olyan figura, aki azt csinálja, amit szeret és úgy, ahogyan szereti, legalábbis a távolból így tűnik. Ez pedig hiánycikk nálam mostanában, sőt talán az egész országban.

Szóval ezért egy kis trance-szel búcsúzok ettől az évtől és éljen Armin!