Ajánlás: Zsolti főnökömnek üzenem, hogy Puzsi-cica visszatért!
Úgy szerettem volna szeretni ezt a kötetet! – sóhajt fel az egyszeri sci-fi olvasó, azaz én. A kiadás és a válogatás körüli hercehurcát követően reménykedtem benne, hogy olyan gyűjtemény kerül ki az AdAstra gondozásában, amely majd igazolja megszületésének tényét. Az, hogy nem így lett, nem tudom, minek a következménye, de pár következtetést azért érdemes lesz levonni. De előbb magáról a kötetről!
Ami a legmeglepőbb az egészben és ami a depresszió mélységeibe taszított, az a kötet nyelvi egysíkúsága. A 14 novellából talán 3-4 volt olyan, ami az elbeszélés stílusa szintjén bármi egyediséggel bírt. Olvasás közben a szürke masszából csak nagyon-nagyon ritkán emelkedett ki egy-egy sziget, amiben nem ugyanazokat a kifejezéseket, hasonló szófordulatokat találtam egyforma stílusban. Kis leírás, minimális párbeszéd – ez roppant bosszantóvá vált egy idő után, mert egyszerűen képtelen voltam egymástól elkülöníteni az írásokat.
Valószínűleg ennek az is oka volt, hogy nemi megoszlás szempontjából is rettentő egységes volt a kötet. Egyrészt, csak egy női író reprezentált, másrészt az összes novellában (ha jól értelmeztem őket és eltekintek az egy-két idegen karaktertől) férfi volt a főhős. Még azokban az esetekben is, ahol igazából teljesen mindegy volt, férfi vagy női karakter áll a középpontban, mert a cselekmény szempontjából ez édesmindegy. Ha meg is jelentek női szereplők, azok általában csak marginálisan, említés szintjén, mint feleség, volt feleség/barátnő (az is lehetőleg rosszat akar hősünknek), vagy esetleg mint a történések mozgatórugója. Komolyan, a nőkkel a jövőben semmi nem fog történni?! Nem gondoltam volna, de most már értékelem Ta-mia Sansa műveit, mert abban legalább láthatjuk cselekedni is a szebbik nem képviselőit is!
Szeretném kiemelni azt is, hogy a legtöbb történet igazából nem tekinthető igazi sci-finek, hanem csak a tematika kulisszáit használja fel, hogy egy problémát bemutasson. Azaz mondjuk a jövőben játszódik, de a technikai és tudományos háttér egyáltalán nincs kidolgozva, maga a bemutatni kívánt kérdéskör bármelyik korban el lehetne helyezni. Sőt, több sztori inkább a fantasy vagy adott esetben a horror kulisszái között játszódik. Persze, nem lehet minden írás hard SF, de ennél több valódi tudományos problémát is fel lehetett volna dolgozni. Vagy csak én értelmeztem félre és nem science fiction, hanem spekulatív fikciós antológia született?
További általános következtetést nem akarok levonni, így sorra venném az egyes írásokat.
Puska Veronika – Hozzáférés megtagadva
Egyike a kötet eredeti novelláinak. Ugyan történet és megírás szintjén vannak vele problémák, sokat ismétel bizonyos információkat és stílusban sem kiforrott, de komolyan vette a tudományos problémát, részletesen bemutatta és egyedi, bár kiszámítható megoldást adott rá. Nagyon tetszett a flóra ötlete, és ahogy bemutatta az így kialakított tárolót/számítógépet. Egy kiadós áttekintéssel, szerkesztéssel sokat lehetett volna javítani rajta.
Úgy szerettem volna szeretni ezt a kötetet! – sóhajt fel az egyszeri sci-fi olvasó, azaz én. A kiadás és a válogatás körüli hercehurcát követően reménykedtem benne, hogy olyan gyűjtemény kerül ki az AdAstra gondozásában, amely majd igazolja megszületésének tényét. Az, hogy nem így lett, nem tudom, minek a következménye, de pár következtetést azért érdemes lesz levonni. De előbb magáról a kötetről!
Ami a legmeglepőbb az egészben és ami a depresszió mélységeibe taszított, az a kötet nyelvi egysíkúsága. A 14 novellából talán 3-4 volt olyan, ami az elbeszélés stílusa szintjén bármi egyediséggel bírt. Olvasás közben a szürke masszából csak nagyon-nagyon ritkán emelkedett ki egy-egy sziget, amiben nem ugyanazokat a kifejezéseket, hasonló szófordulatokat találtam egyforma stílusban. Kis leírás, minimális párbeszéd – ez roppant bosszantóvá vált egy idő után, mert egyszerűen képtelen voltam egymástól elkülöníteni az írásokat.
Valószínűleg ennek az is oka volt, hogy nemi megoszlás szempontjából is rettentő egységes volt a kötet. Egyrészt, csak egy női író reprezentált, másrészt az összes novellában (ha jól értelmeztem őket és eltekintek az egy-két idegen karaktertől) férfi volt a főhős. Még azokban az esetekben is, ahol igazából teljesen mindegy volt, férfi vagy női karakter áll a középpontban, mert a cselekmény szempontjából ez édesmindegy. Ha meg is jelentek női szereplők, azok általában csak marginálisan, említés szintjén, mint feleség, volt feleség/barátnő (az is lehetőleg rosszat akar hősünknek), vagy esetleg mint a történések mozgatórugója. Komolyan, a nőkkel a jövőben semmi nem fog történni?! Nem gondoltam volna, de most már értékelem Ta-mia Sansa műveit, mert abban legalább láthatjuk cselekedni is a szebbik nem képviselőit is!
Szeretném kiemelni azt is, hogy a legtöbb történet igazából nem tekinthető igazi sci-finek, hanem csak a tematika kulisszáit használja fel, hogy egy problémát bemutasson. Azaz mondjuk a jövőben játszódik, de a technikai és tudományos háttér egyáltalán nincs kidolgozva, maga a bemutatni kívánt kérdéskör bármelyik korban el lehetne helyezni. Sőt, több sztori inkább a fantasy vagy adott esetben a horror kulisszái között játszódik. Persze, nem lehet minden írás hard SF, de ennél több valódi tudományos problémát is fel lehetett volna dolgozni. Vagy csak én értelmeztem félre és nem science fiction, hanem spekulatív fikciós antológia született?
További általános következtetést nem akarok levonni, így sorra venném az egyes írásokat.
Puska Veronika – Hozzáférés megtagadva
Egyike a kötet eredeti novelláinak. Ugyan történet és megírás szintjén vannak vele problémák, sokat ismétel bizonyos információkat és stílusban sem kiforrott, de komolyan vette a tudományos problémát, részletesen bemutatta és egyedi, bár kiszámítható megoldást adott rá. Nagyon tetszett a flóra ötlete, és ahogy bemutatta az így kialakított tárolót/számítógépet. Egy kiadós áttekintéssel, szerkesztéssel sokat lehetett volna javítani rajta.
Bukros Zsolt - Megvilágosodás
Olyan, mintha a 2001:Űrodisszeiát keresztezte volna A majmok bolygójával, de úgy, hogy minden jót kilúgozott belőle. Zagyva történet, nehezen kihámozható lényegi „mondanivalóval”, a csattanó pedig nevetséges.
Mészáros András – Rossz konfiguráció
Maga az ötlet tetszett, hogy a számítógép hibájának milyen következményei vannak, de a két világ és karaktereinek ábrázolása szörnyen sablonos és a konklúzió is elcsépelt.
Jónás Zsolt – Határtalan
Igazi horrortörténet, tapintható atmoszférával. Tetszett a bennünk élő fal ötletének feldolgozása, és ahogy a főhős belső lényegét, világát kivetítette a külső valóságra (bár némely helyen a Doctor Who-t is eszembe juttatta). Sikerült a feszültséget kialakítania, nagyon jó képeket, kifejezéseket használt és bár a másik általi megszabadulás megoldása kicsit klisés, sikerült egyedileg bemutatni. Élvezetes, kiemelkedő írás.
Benyák Zoltán – Sapiens
Érdekes világkép, az utolsó ember történetének sajátos feldolgozása, enyhe gúnnyal. Igaz, hogy némileg ellentmond a jelenleg túlnépesedő föld-problémából fakadó valóságunknak, de összességében élvezetes írás. A keretes szerkezet némi többlet-mondanivalóval is felruházza.
Galántai Zoltán – A labirintus falai között
Ebben megfeneklettem, mert sejtelmem sincs mit akart vele elmondani a szerző. Tipikusan az a novella, ami sejtet, meg megpróbálja a történet végkifejletét már az elején lelőni, bár magam sem értem, hogy milyen céllal. Jó ötlet a mitológia valósággá válása, de semmi érdemi mondanivalóját nem láttam a sztorinak és semmi emlékezetes nem volt benne.
Szélesi Sándor – Holt idők, ha kísértenek
Nagyon jó hangulatú történet, amely remekül építi fel a feszültséget. Klausztrofób terek, a pusztulás képei, a veszély érzete jól árnyalják az írást, amely végkifejletében a Hajszőnyegszövőkre emlékeztetett. Ám éppen ez a vége bicsaklott meg valahogyan, nem tűnt logikusnak a felépített világból. Összességében jó írás.
F. Tóth Benedek – Oda, ahol a nap ragyog
Úgy érzem, hogy a szerző évek óta ugyanazt a novellát írja meg, ugyanabban a stílusban. Érdektelen problémafelvetés, szájbarágós kifejtés, valahogy nem éreztem belőle azt, hogy úgy élni jó lenne, mint ahogyan ábrázolja.
Novák Gábor – Mugen béjbe beat
Klisés történetvezetés és problémakör, sablonos karakterek, de a szerző legalább a nyelvbe életet lehelt! A szavakkal való játék egy sajátságos stílust alkotott, ami egy kicsit szaggatott elbeszélést eredményezett, ami hitelesnek tűnt, még ha nem is volt tökéletes. Nem is sci-fi, inkább kísértettörténet, de legalább volt benne egyediség.
Csejk Miklós – Lángoló falak a kapszulám körül
Last man standing, vol. 2: Forradalmi, idealisztikus történet, amiben éppen ezért semmi hitelesség nincs. Úgy látom, a szerzők nagyon szeretnek reflektálni a közösségi média által keltett kihívásokra, de valahogy falsul, és nem kalkulálják bele a felhasználók villámgyors változtatási képességét – a mai világban nem érzem, hogy valami sokáig egyforma marad. Ezért éreztem falsnak a témafelvetést és ezen a többi tényezővel sem tudott javítani.
Királyházi Csaba – Nikotin City
Ha a szerző nem venné komolyan az írását és a történetet, ragyogó fricska lehetne, így csak egy fárasztó sztori, ami felvázolja az egyéni döntés következményeit, majd ráhúz egy összeesküvés-elméletet arról, hogy a kormányzó hatalom azt akarja, hogy az emberek hülyék legyenek. A szerző nem foglalkozik a történet és a megoldás morális következményeivel, nem veszi figyelembe az emberi természetet és lustaságot, így az egész történet harmatos alapokon nyugszik. A sablonos karakterekkel nem tudtam együtt érezni, bár a nikotinfüggőség következményeinek ábrázolása megrázott.
Szilágyi Zoltán – Az utolsó Kocka
Érdekes ötlet a számítógép működési mechanizmusának bemutatására, avagy honnan tudjuk, hogy nem csak egy szimuláció az életünk. Ennek ellenére azért eredetinek és formabontónak nem mondanám, egynek elment.
Farkas Balázs – Kamrák
Zárásképpen azért összeszedték magukat a szerkesztők, sikerült elhelyezni a két legjobb novellát. Farkas Balázs művében elegánsan bújik meg a sci-fi háttér egy alapvetően horror köntösben. A klausztrofób hajóbelső és az ismeretlen fenyegetés, amely alapvetően az egyénben rejlik, kettőse a legjobb sci-fi-horrorokat idézi, a kettéosztott elbeszélés pedig jó ütemben halad a végkifejlet felé. Izgalmas történet jó megvalósítása.
Horváth György – Prospektus
A magyar valóság és kicsinyesség ötletes leképezése a sci-fi kulisszái között a Gaia-elmélet frappáns bemutatásával. Nagyon élethű az adminisztratív rendszer bemutatása, a kisember alakja hiteles, az ábrázolt idegen faj pedig eredeti. Mindamellett az elbeszélés nem nélkülözi a költőiséget a Hold alakjának felhasználásával, kiemelkedő írást olvashatunk.
Összességében tehát egy inkább átlagos színvonalú, felejthető válogatás lett a végeredmény, amely ugyan tartalmaz pár emlékezetes novellát, de mély benyomást nem tesz az olvasóban. Elgondolkodtam azon, hogy vajon az eredeti válogatásról mi lett volna a benyomásom. Persze, ez szofia beszéd, hiszen a történelemben nincs „mi lett volna, ha”, csak a sci-fiben, de éppen ezért érdekel. Mert valahogy azt érzem – és ez az érzésem az eltelt évek alatt csak erősödött -, hogy a magyar sci-fiben lenne lehetőség, lenne annyi jó novella, amivel meg lehetne tölteni egy kötetet. De ahhoz inkább az kellene, hogy mindenki hozza a legjobbat, és hogy a szemben álló felek adott esetben elismerjék a másik fél erényeit. Persze ez utópia, de cinikus szívem mélyén én azért még hiszek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése