1895-ben megmozdult a kép. A Lumière-fivérek kinematográfja hétköznapi eseményeket jelenített meg, a hatás mégis elementáris volt. A nézők megijedtek a feléjük közeledő vonattól, nézték, hogy mennek haza a gyári munkások, nevettek a megöntözött öntöző esetén. De hamarosan felmerült az ötlet, hogy használjuk mesélésre a mozgóképet. Ennek egyik első alkalmazója Georges Méliès volt.
Méliès számára nem volt idegen a mágia: kevésbé
érdekelte apja cipőgyára és az abban folyó munka, de már fiatalon is szeretett
rajzolni, majd sokáig bűvészként dolgozott Párizsban, saját színházában.
Mindenféle trükkökkel és illúziókkal foglalkozott, így talán nem meglepő, hogy
rögtön lenyűgözte a mozgókép. Közel 500 filmet készített élete során, saját
párizsi „filmstúdiójában”, melyekből 200 maradt fent – a felvételek egy részét
a francia hadsereg foglalta le a háború alatt (ezüstöt és celluloidot nyertek
belőle, a többi anyagból pedig cipősarkak készültek), másik részét maga Méliès
égette el, miután üzleti nehézségek következtében elveszítette stúdióját.
