Hívószavak: március 15., balett, fotózás

Mostanában a könyvek helyét kicsit átvette a fotózás, ugyanis a heti három óra és a házi feladatok elkészítése elég sok időmet elveszi. Ráadásul tényleg azt érzem, hogy tanulok is ezzel, mert kicsit könnyebben kezelem manuálisan a gépek, jobban odafigyelek a beállításokra és észreveszem, néha már kompozíciókban gondolkodom, nem csak elsütöm a gépet, hogy „csak lesz belőle valami”. Az elmúlt héten két alkalommal is kipróbálhattam magam, a másodikkal ráadásul egy régi álmom teljesült.

A múlt heti házi feladatunk az volt, hogy örökítsük meg március 15-e hangulatait. Ezzel csak annyi volt a bökkenő, hogy nem szoktam semmilyen ünnepségre járni, március 15-ére pedig különösen nem. De próbáltam kitalálni, hogy mit örökítenék meg, ami nem túl hivatalos, de mégis csak utal arra, hogy milyen ünnep is van. Végül próbáltam embereket fotózni, ami különösen nehéz nekem, mert mindig attól tartok, majd kérdőre vonnak, miért fotózgatom őket. Így hát a komfortzónámból is ki kellett lépnem jelentősen, ráadásul elmentem koszorúzásra, és más hivatalos rendezvényre is.

Színház és csokoládé - cikkajánló

Az utóbbi hónapokban inkább a blogon voltam aktív, kevés cikk született más honlapokon. A tavalyi évet azonban sikerült két színházi előadással búcsúztatni, az idei évet pedig könyvekkel kezdeni. És még jön egy pár a következő hetekben...

Beszámoló: Genet és Gogol – Cselédek & Játékosok (színházi előadás)

Egyre több olyan gondolatom támad, hogy valami nincs rendben a Szegedi Nemzeti Színház repertoárjában, amiben gyanúsan sok szórakoztató, bármilyen komoly mondanivalót nélkülöző darabot állítanak színpadra vagy az erősebb előadásokat kilúgozzák. Szerencsére még tavaly akadtak pozitív példák: a Genet és Gogol műveinek felhasználásával készült színpadi változat elgondolkodtatónak, de egyúttal élvezetesnek bizonyult.

"Szerencsére Gogol és a kártyás fiúk kárpótoltak. A Játékosok bizarr „heist” világában sosem tudjuk, hogy éppen ki kit ver át – bár úgy tűnik, mintha létezne a betyárbecsület, de végül mégis kiderül, csak átverés az egész. A kacagtató főszálat mulatságosan egészítik ki az orosz világ bemutatásának apró fricskái, a kormányhivatalok szervezeti korrupciójának, a csalás és kártyázás mibenlétének elemzései. A szomorú tanulság persze az, hogy az átverés csak addig vicces, amíg nem rajtunk csattan az ostor…

Ezt a miliőt remekül érzékeltetik a romos falak, a fények és az elegáns jelmezek, amiken azért mindig találunk egy kis áruló jelet vagy csak egyszerűen nem illenek a szereplőkre, nagy vagy éppen kicsi rájuk az a kabát. A Játékosok több szereplőt is mozgat, mint a megelőző egyfelvonásos, a színészek pedig jól találják meg ezeket a figurákat. Szívós Lászlónál a rendezés a vélt németségre játszik rá, de ez illik is az alkatához, Kárász Zénó joviális úriember, Pataki Ferenc pedig egzaltáltságában hihető. Sorbán Csabának viszont kifejezetten jól áll, hogy rezonőrnek tűnő karaktere végül kap egy csavart, így legalább eltér attól a figurától, mint akit általában játszani szokott. De a legnagyobb sikert egyértelműen Ádám Tamás aratta a kótyagos földművesként – ezek a szerepek nem izzasztották meg a színészeket, de kellemes perceket okoztak a nézőknek."