Színház és csokoládé - cikkajánló

Az utóbbi hónapokban inkább a blogon voltam aktív, kevés cikk született más honlapokon. A tavalyi évet azonban sikerült két színházi előadással búcsúztatni, az idei évet pedig könyvekkel kezdeni. És még jön egy pár a következő hetekben...

Beszámoló: Genet és Gogol – Cselédek & Játékosok (színházi előadás)

Egyre több olyan gondolatom támad, hogy valami nincs rendben a Szegedi Nemzeti Színház repertoárjában, amiben gyanúsan sok szórakoztató, bármilyen komoly mondanivalót nélkülöző darabot állítanak színpadra vagy az erősebb előadásokat kilúgozzák. Szerencsére még tavaly akadtak pozitív példák: a Genet és Gogol műveinek felhasználásával készült színpadi változat elgondolkodtatónak, de egyúttal élvezetesnek bizonyult.

"Szerencsére Gogol és a kártyás fiúk kárpótoltak. A Játékosok bizarr „heist” világában sosem tudjuk, hogy éppen ki kit ver át – bár úgy tűnik, mintha létezne a betyárbecsület, de végül mégis kiderül, csak átverés az egész. A kacagtató főszálat mulatságosan egészítik ki az orosz világ bemutatásának apró fricskái, a kormányhivatalok szervezeti korrupciójának, a csalás és kártyázás mibenlétének elemzései. A szomorú tanulság persze az, hogy az átverés csak addig vicces, amíg nem rajtunk csattan az ostor…

Ezt a miliőt remekül érzékeltetik a romos falak, a fények és az elegáns jelmezek, amiken azért mindig találunk egy kis áruló jelet vagy csak egyszerűen nem illenek a szereplőkre, nagy vagy éppen kicsi rájuk az a kabát. A Játékosok több szereplőt is mozgat, mint a megelőző egyfelvonásos, a színészek pedig jól találják meg ezeket a figurákat. Szívós Lászlónál a rendezés a vélt németségre játszik rá, de ez illik is az alkatához, Kárász Zénó joviális úriember, Pataki Ferenc pedig egzaltáltságában hihető. Sorbán Csabának viszont kifejezetten jól áll, hogy rezonőrnek tűnő karaktere végül kap egy csavart, így legalább eltér attól a figurától, mint akit általában játszani szokott. De a legnagyobb sikert egyértelműen Ádám Tamás aratta a kótyagos földművesként – ezek a szerepek nem izzasztották meg a színészeket, de kellemes perceket okoztak a nézőknek."

Beszámoló: Moderato Cantabile, Catulli Carmina – Szegedi Kortárs Balett (színházi előadás)

Ha színház, akkor balett - az elmúlt években ez axiómává vált. Minden bemutatójuk élményszámba megy, és mindig kapok valamit, amikor véget ér a tánc. Nem volt ez máshogy az őszi bemutatójuk után sem.

 

"A Moderato Cantabile intenzív, majdnem megterhelő élmény. A zene, a tánc a végletekig fokozza a feszültséget, addig, míg legszívesebben már felállnék a székről, ordítanék vagy csinálnék bármit, csak legyen már vége. Mintha egy fülledt hangulatú tengerparti, mediterrán kisvárosban járnál, ahol a feszültség a deszkapadló alatt oson be az otthonokba. Mindenki keresi a fényt, de nem találja, így csak jár körbe-körbe, hátha megtalálja az élete értelmét… [...] 

A Catulli Carmina az első rész gyökeres ellentéte: bár ez is kapcsolatokról szól, de könnyed, játékos formában; talán nem is láttam még ilyen vidám Juronics Tamás-koreográfiát. A tánc teljesen a zenére épül, Carl Orff története elevenedik meg a színpadon, a férfiak és nők örök keringője az udvarlás mentén.

Egy csapat fiatal férfi akar elcsábítani egy lánykoszorút, de hogy igazából ki is választ, az egyértelmű, csakúgy, mint az életben. A fiúk mintha egy némafilmből léptek volna ki, arcuk hófehér, öltönyük és kalapjuk jól szabott; a hölgyek arca vörös, csak a kasztanyetta hiányzik a kezükből. Mozgásuk energikus, friss, de emellett játszanak is az arcukkal, testükkel, a nevetségesség határát súrolva – a tanácstalanság és a csábítás mozdulatai ezek. A táncban Fred Astaire és Ginger Rogers eleganciája keveredik a Grease és a West Side Story nyersességével – nyerő kombináció."

Alex Bandy: A Csokoládé-gyilkosság

"Mindig is rettentően érdekelt az 1945-1989 közötti Magyarország, ezen belül is az állambiztonsági szolgálatok működése és társadalomra gyakorolt hatása. Nem olyan bonyolult képlet ez, valahol Orwell 1984-e kapcsán kezdtem azzal foglalkozni magamban, hogy mekkora és milyen változásokat idézhet elő az emberekben az, ha arra vannak kényszerítve, hogy például jelentsenek egymásról.  Különösen érdekelt az az aspektusa, hogy egy ilyen szervezet hogyan képes megmaradni az alapvetően nem támogató környezetben, milyen kényszerítő eszközöket használnak ehhez – persze érdeklődésemben az az egyetemi óra is nagy szerepet játszott, amelyben megtudtam, hogy a beszervezettek legnagyobb hányada önként kezdett bele tevékenységébe.  Nem véletlen, hogy ennyire kíváncsi voltam A Csokoládé-gyilkosság című könyvre. [..] 

Mindezen hibák ellenére a fő kutatási téma, a Csokoládé-gyilkosság ténye és körülményei, lebilincselő. Maga az esemény, hogy egy titkos kommunista sejt a lebukástól tartva, a Csokoládé című könyvben olvasottak hatására, Lakatos Imre aktív, kényszerítő szerepvállalásával kényszeríti egy tagját az öngyilkosságra, mai szemmel számomra teljesen érthetetlen. De tegyük hozzá, nem érthetjük az akkori körülményeket sem, hiszen a második világháború végi, zsidódeportálásokkal terhes magyar légkör eleve átélhetetlen. Ugyanakkor ezzel nem kívánom felmenteni Lakatos Imrét, mint ahogy a könyv sem teszi, helyette inkább bemutatni, illusztrálni, hogyan működött akkoriban a világ, és vajon milyen ember is lehetett ez a magyar tudós."