Fotózás és kritizálás

Nem szoktam reklámozni, de nagyon szeretek fotózni. Nyilván ezzel nem vagyok egyedül, hiszen a kutyaütő fotósok korát éljük, amikor bárki, bármilyen előképzettség nélkül onthatja magából a képeket mindenféle fórumon – ezt mellesleg én is megteszem néha, nem azért mondom. Nem tartom magam különösebb tehetségnek, abszolút élvezeti sportág számomra. Viszont kaptam egy nagyon komoly feladatot: barátnőm felkért, hogy fotózzak az esküvőjén. Ezt pedig mégsem olyan dolog, amit el szeretnék rontani, így végre, jópár év „jó lenne elmenni tanfolyamra, de minden fontosabb ennél”-típusú problémák után ez egy kemény lökést adott nekem.

Korrupció kicsiben

Jelentkeztem is Dusha Bélához, aki egy tényleg jó és ismert fotós (Szegeden mindenképpen, azt nem tudom, országosan mennyire) – többek között a Szegedi Kortárs Balett előadásait is fényképezi. Már az első megbeszélésen szimpatikus lett az egész hozzáállása, majd amikor megtudtam, hogy tudunk menni színházi előadásokat is fotózni, rögvest belelkesedtem. Akkor már azonban inkább megrettentem, hogy az első óránk rögtön egy főpróbán, Az elveszett levél jelmezes próbáján lesz – mielőtt bármit is megtudhattam volna a fotózás csínjáról-bínjáról.

Pedig nem ismeretlen számomra a színház – ezt tudhatjátok is rólam, hiszen rendszeresen írok is az előadásokról. Viszont ilyen közel kerülni a színészekhez, hogy gyakorlatilag meg is jeleníthetem őket, ez hatalmas dolognak tűnt számomra. Izgultam is, nehogy elrontsak valamit… de hát mint tudjuk, az élet nem habostorta, a fotók nem olyanok lettek, mint szerettem volna, de maga az élmény nagyszerű volt.


Egy gyorstalpaló után izgatottam vártuk, hogy elkezdődjön a próba – amint felment a függöny, veszett kattingatásba is kezdtem. Konkrét feladatunk is volt, gyakorlatilag össze kellett foglalnunk képekkel az előadást, hogy miről szól, mi a lényege. Ez pedig baromi nehéz. Fotózás közben ugyanis inkább arra figyeltem, hogy mit látok, kis szeletekre a színpad valóságából. Nem fogtam fel az egész képet, inkább csak részleteket, így elég nehéznek tűnt a feladat.

A szex hatalom

Persze, a fülem nem dolgozott, így legalább a szövegre figyelhettem, gondolhatjátok. De hát ez a baj a koncentrációval: azt a darabot, amire éppen nézel, nagyon jól megfigyeled, de a többit? Szerencsére sok mindent sikerült megértenem, meg néha le is tettem a gépet, de ez mégsem olyan volt, mint mikor cikket írok az előadásról. Nem a színészek játékát, a hitelességet vagy az összeszedettséget láttam, hanem csak arcokat, mozdulatokat, gesztusokat. Így persze sok olyat is észrevettem, amit egyébként nem, de sok mindenről le is maradtam, mint például a cselekmény apró nüanszai, a poénok, a szöveg finomságai. De összességében baromi izgalmas volt.

De mint minden jónak, ennek is vége szakadt egyszer; az adrenalin kifutása utáni ólmos fáradtságot talán mindenki ismeri, amikor csak arra tudsz koncentrálni, hogy hazajuss. A képeket megnézve persze arra is rájöttem, hogy a fotózás mennyire múlik a helyes beállításokon – kaptam egy adag zajos fotót, amin nehéz lenne javítani, és nem is szeretnék. Egyrészt, mert ezek is az én kutyám kölykei, másrészt mert talán így láthatom, hogy sikerül-e majd haladnom a tanulás hónapjai alatt. Nem állítom, hogy mindent dokumentálok itt a blogon, de ezt az első élményt igen – és most attól sem kell tartanom, hogy a fotóimat el akarja lopni valaki.

De a végén úgyis mindent odafent döntenek el...