Top 10 ifjúkori olvasmány

Már megint egy lista; bloggerünk kifogyott az ötletekből? – gondolhatjátok. Szerencsére ez nem így van, de ahogy egyik este félálomban feküdtem az ágyon, eszembe jutott, hogy milyen régen is volt, hogy igazi lelkesedéssel olvastam könyveket. Manapság már sokkal kritikusabb szemmel nézek mindent, így ritkán ragadtak teljesen magukkal az olvasott regények (legutóbb talán az Ílion bizonyult pozitív példának). Bezzeg megboldogult ifjúkoromban..! Akkor a legtöbb könyv maga volt a csoda, egy új világ, új élmények… A felsorolt alkotásokat a mai napig szívesen veszem a kezembe újra és újra.

Molnár Ferenc – A Pál utcai fiúk

„… Boka János komolyan nézett maga elé a padra, és most először kezdett derengeni egyszerű gyereklelkében a sejtés arról, hogy tulajdonképpen mi is az élet, amelynek mindnyájan küzdő, hol bánatos, hol vidám szolgái vagyunk.”

Az első imádott kötelező olvasmány, az első könyves sírások egyike és talán az első pofon az igazi élettől. Könnyen követhető szövege és cselekménye, univerzális története és tanulsága miatt gyors olvasmány volt, de ugyanakkor szívbemarkoló is. Könnyű volt megérteni ezeket a fiúkat és éppen ezért együtt is érezni velük. És bár már nekem sem mond sokat az „einstand” szó, de ezek a kedves anakronizmusok semmit sem vonnak le a regény értékeiből. És ha nincs a Pál utca, akkor talán nem néznék rendszeresen Molnár-darabokat a színházban/tévében.


Bogáti Péter – Az ágasvári csata 

„Ki korán kel, paleogén biotit-ambifol-andezitet lel. (modernizált közmondás)”

 
Ez az egyszerű idézet pontosan megvilágosítja, miért jó fiatalon (és idősen is) Bogáti Pétert olvasni: ötletes, emberközeli szövegek, jó szándékú tanító célzat és humor. Öcsémmel közös kulcskönyvünk, amiből bármikor, álmunkból felkeltve tudunk idézni, mert hiába telt el az első kiadása óta 50 év(!), Gömböc, Vedres Pista, Márki és a kis Plessz kalandjai megszólítják a bennünk élő gyereket és ifjú felfedezőt. Az ágasvári pihenőházra pedig sosem tudok úgy nézni, mint azelőtt…

Helen Fielding – Bridget Jones naplója

 

„Mindig reméltem, hogy előbb-utóbb kiderül a zsenialitásom, de azt sose hittem, hogy meg is fog történni velem – vagy a bal mellemmel.”

Ezt azért nem gyerekként, hanem már bőven gimnazistaként olvastam, mielőtt kijött volna a film – és ez után nem tudtam ellenállni neki (és a folytatásnak sem). Zseniálisan önironikus a humora, amilyet én is szerettem volna mindig is magamnak, csak sajnos csak ritkán jön össze (hamarabb leszek modoros). Viszont ettől még imádom Bridget Jones kalandjait, mert nagyszerűen figuráz ki bennünket úgy, hogy közben mégis komolyan is lehet venni, szereplői életszerűek és látható élvezettel tapicskolnak ugyanabban a közegben, mint Jane Austen hősei – csak 200 évvel később. A léleknek rendszeresen kell ilyen olvasmány – egy időben évente elővettem. Lehet, kellene most is a sok SF mellé..?

Békés Pál – A kétbalkezes varázsló

„Kezdjük el, azután majd meglátjuk. Csak úgy egyszerűen: zummbele.”

Békés Pál a Báldorral örökre belopta magát a szívembe, de ráadásnak itt van még Fitzhuber Dongó is, akit a varázslóiskola befejezése után a Ká-Vé-ba (Körzeti Varázslóhivatal) helyeznek át, a lakótelepre. Nem tűnik izgalmasnak? Pedig a mese itt is szárba szökik, hercegnőket kell megmenteni, a vérszomjas kukák támadnak, és végül a Csikorgó Csőkorgó (vagy más néven Csúf Csőgörény) kilétére is fény derül. Aranyos, idézhető szövegek, nagyszerű humor, vidám történet és egy kis varázslat – másik nagy közös sztorink öcsémmel.

Charlotte Brontё – Jane Eyre

„Mert nekem néha az a furcsa érzésem támad - különösen ha így együtt ülünk, mint most -, az a furcsa érzésem támad, hogy a bal oldali bordáim alól egy darab zsineg indul ki, és az szorosan és kioldozhatatlanul össze van kötözve egy másik zsinegdarabbal, amely meg a maga bordájához nőtt. De ha a zúgó csatorna és néhány száz mérföldnyi szárazföld lesz kettőnk között, attól félek, ez az összekötő zsinór mégis elszakad, és akkor - ez a kényszerképzetem - belül vérezni fogok. Ami magát illeti... maga el fog felejteni engem.”

Azt hiszem, minden lánynak szüksége van egy nagy romantikus regényre fiatalon – és arra a megrázkódtatásra, hogy ez a valóságban nem így működik. És ha már így kell járni, akkor mégiscsak valami minőséggel csábítsuk el magunkat. Kamaszként Jane Austen és a Brontё-nővérek regényeit olvastam rongyosra, de talán a mai napig a Jane Eyre a kedvencem közülük. A hősnővel ugyanis minden kétbalkezes tininek könnyű együtt érezni, mert éppen olyan emberi és esendő, mint mi voltunk/vagyunk. Persze, az életben (talán) nincsenek ekkora románcok, de a Jane Eyre a mai napig megmelengeti az én cinikus szívemet.

Francis Carsac – A világűr robinsonjai

„Ebben a könyvben nem a kataklizmát vagy Tellus meghódításának történetét szándékszom elbeszélni. Mindezt részletesen megtalálhatjátok fivérem műveiben. Én egyszerűen csak a saját életemet fogom elmesélni. Ti, akik leszármazottaim vagy társaimnak ivadékai vagytok, és abban a világban éltek, amely születéstek jogán a tiétek, talán szívesen megismernétek egy másik világban született ember érzéseit és küzdelmeit, akit egy példátlan és mindmáig nem tisztázott természeti jelenség vetett ide, és aki annak idején csaknem kétségbeesett, mielőtt megértette, hogy mily csodálatos kaland kínálkozik számára.”

Kamaszként nem voltam nagy SF-rajongó, nem is voltak otthon SF-könyveink – a szüleink nem igazán rajongtak a fikciós irodalomért. De amihez hozzájutottunk, azt mégis megbecsültük; nem is volt ez máshogy Carsac robinzonádjával. Egy kalandra vágyó ifjú mindent megtalálhat ebben a könyvben, ami érdekli: a felfedezés izgalmát, az új bolygót ismeretlen veszélyekkel, finom románcot, szerethető hősöket. Ráadásul nem kell nélkülözni a tudományt sem: egyértelmű az ismeretterjesztő szándék a sorok mögött, de csöppet sem válik didaktikussá. Nem egy örök életű klasszikus, de egy kellemes olvasmány.

Akif Pirincçi – Bársonytalpon oson a halál

„Ha vénekkel beszélgetsz, a két legfontosabb tulajdonság, amelyre szert kell tenned: az abszolút immunitás a szájszaggal szemben meg a türelem!”

Pimaszság és dedukció, ezúttal szőrös gúnyában – ez volt Félix, az okostojás. Sosem felejtem el, hogy mikor megmutattam nagyapámnak ezt a könyvet, ő a nácikra asszociált olvastán. Kicsit bánom, hogy sosem kérdeztem erről jobban, mert felnőve sikerült megértenem a gondolata mögötti összefüggéseket. Fiatalon inkább csak élveztem a remek történetet, de ahogy teltek az évek és nőtt az újraolvasások száma, megértettem sok mögöttes gondolatot is a világról. Macskadetektívünknek pedig ott a helye a nyomozók képzeletbeli panteonjában.

Hegedűs Géza – Az írnok és a fáraó

„Az elérhetetlen elmúlik; hanem a másik, az ő Nofrétetéje az eljövendő évezredeknek is hirdetni fogja, hogy volt egyszer egy gyönyörűséges királyné, akit Nofrétetének hívtak, és volt egy szobrász, aki múlhatatlanul magába itta annak a királynőnek a szépségét.”

Egyiptom imádatom egyik legfontosabb forrása ez a remek ifjúsági regény. Hegedűs Géza hatalmas koponya volt, rendszeresen olvastam ismeretterjesztő kis írásait újságokban, de legjobban ebben a regényben szerettem a stílusát. Úgy mesélt az ókori világról, mintha valóban értette volna az akkori embereket. Hiteles és korhű környezetben mozgatta szimpatikus alakjait, az izgalmas történet mellett játszva tanított bennünket. És ebben találjátok a választ arra, miért is Makitra a becenevem a legtöbb internetes fórumon.

Douglas C. Kenney – Henry N. Beard - Gyűrűkúra

„– Ez egy keresztút – felelte a mágus, s köpönyegének redői közül viharvert szextánst kotort elő. Bemérte vala a holdat, Aragond cowboykalapját, Kübli felsőajkát. – Hamarosan átkelünk egy hágón, netán egy folyón, s egy másik országban folytatjuk utunkat.

Aragond Fritóhoz csörtetett. – Ne félj! – mondta, s egy farkasra telepedett. – Mellettünk teljesen biztonságban vagy.”

Tudom, hogy szégyenletes, de én nagyon imádom ezt a könyvet. A humora sokszor béna a mai szemmel, de egyes részein változatlanul könnyesre tudom röhögni magam. Sok paródiakötet inkább taszított (a Heri Kókler egyenesen undorított), de Leslie L. Lastex Dérfarkasa mellett ezen szórakoztam a legjobban. Mindenkinek van egy fekete folt a múltjában, nálam ez Gründolf rúnákkal díszített kalpagja.

Daphne du Maurier – A Manderley-ház asszonya

„Milyen szerencse, hogy az első szerelem lázát nem lehet többször megkapni. Mert láz és teher az első szerelem, akármit mondanak is a költők. Huszonegy éves korunkban nem vagyunk bátrak. Tele vagyunk apró gyávaságokkal, apró, alaptalan félelmekkel, és minden szó sért és megsebez.”

Gyerekként először nagy filmrajongó lettem, mielőtt elkezdtem volna olvasni. Mindent megnéztem, ami elém került és csak egy kicsit is érdemesnek tűnt a figyelmemre (néha még azt is, ami nem). Filmes műveltségem nagy része is innen származik, bár még képtelen voltam mindig megérteni az igazi mélységet a történetekben. A Manderley-ház asszonyát is a film kapcsán olvastam el, és azt hiszem, éppen csak a felszínét kapargathattam ennek a tragikus szerelmi történetnek. Azonban ez az idézet is példázza, mennyi apró, finom, de mégis rettentően hatásos gondolat fogalmazódott meg benne. Pszichológia párbaj két nő között, aki közül az egyik már nem is él – izgalmas, szokatlan és mesteri.

A legvégére pedig két kis gyűjtés: kikbe szerelmesedem bele és kivel szerettem volna jóban lenni – ifjúkori olvasmányaim hatására. Még a molyon gyűjtöttem össze ezeket, de a témához illik.

Egy karc hatására én is végiggondoltam azokat a pasikat, akiket könyvek hatására imádtam életem egy bizonyos szakaszán (most már persze nem, mert nagyon felnőttem ;). A filmeseket nem is írom, mert az felsorolhatatlan…

• Han Solo (persze ez kis csalás, mert előbb láttam A Birodalom visszavágot, mint hogy olvastam volna, de mindig szerettem volna Leia hercegnő helyében lenni)
• Mr. Rochester (mert mindig meg akartam tanulni, hogyan lehet elmésen társalogni férfiakkal)
• Faramir (mert nekem igenis bejött A király visszatér ispotályos fejezete)
• Maximilien Morrel (mert nagyon romantikus a falon keresztül szerelmet vallani)
• Horatio Hornblower (itt is előbb láttam a sorozatot, de a magyarul megjelent könyvek karcos kapitánya is bejött)
• Sirius Black (mert én is lennék animágus, vándorolva árkon-bokron).

Összegyűjtöttem azokat az embereket, akik ugyan nem léteznek, de szívesen összebarátkoznék velük. Az az igazság, én világ életemben voltam olyan romantikus ember, hogy inkább (kábé egy hétre minimum) beleszerettem azokba, akikről olvastam, semmint összebarátkoztam volna velük . A női szereplőknek pedig inkább a helyükben lettem volna, semmint hogy elbeszélgessek velük… (hogy ez mit árul el az agyi működésemről, azt fedje jótékony homály) Azért 5 embert csak össze tudok kaparni…

• II. Leto – mert aki így tud Istencsászárként uralkodni és látja a jövőt, azt muszáj ismerni;
• Kurda Smahlt – mert nagyon szimpatikusan gondolkodott a vámpírok jövőjéről, én pedig mindig inkább kompromisszumkerülő voltam és egyet tudtam érteni vele;
• Dr. Ian Malcolm – mert lehengerlően magabiztos káoszkutató;
• Anita Blake – valószínű előbb vagy utóbb megölném a kis pukkancsot, de rá aztán lehet számítani;
• Tenar – mert fiatalon és öregen is tud a szívére hallgatni és a jég hátán is megél;
• Tyrion és Jaime Lannister – mert az ő üvöltésüket hallani kell.