A korábbi években nem csináltam külön toplistát az olvasmányaimnak és filmélményeimnek, de épp itt az ideje egy kis újításnak. Az elkövetkező pár napban megismertetlek benneteket 2015 számomra legjobb élményeivel a filmek, a könyvek és a zene terén. Nem csak idei megjelenésekről lesz szó, hanem olyan alkotásokról, amiket most ismertem meg.
Menő dolog úgy beszélni a mai Magyarországról, hogy közben a történet pár száz évvel korábban játszódik. Péterfy a nyelvújítás legnagyobb alakját, Kazinczy Ferencet beszélteti feleségén, Török Sophie-n keresztül, bemutatja a korabeli viszonyokat és alakokat, hogy milyen volt barbár magyarnak lenni a Nyugat, és milyen művelt magyarnak lenni a többi hazánkfia szemében. Kirekesztettség, másság és meg nem értettség, amely kiöl végül minden jobbító szándékot és csupán a kiábrándultság marad. Péterfy művét komoly kutatómunka előzte meg és ez érződik minden soron. Néha kicsit bőbeszédű, de végig izgalmas történet, amit igazán csak az érthet, aki Ákos, a vak komondorok és a stadionok Magyarországában él.
Erlend Loe: Vegyesbolti csendes napok
Néhány óra tömény kacagás magunkon és egyúttal magunkkal is – ez Loe hétköznapi görbe tükrének lényege. Hőse csak megpróbál túlélni egy családi nyaralást, miközben állítólagos regényén dolgozik, a vágyott nyugalom helyett azonban diszfunkcionális családi élete omlik a nyakába. Remekül szórakozunk azon, amin talán inkább sírnunk kellene, a XXI. századi szánalmas mindennapokon.
A hatalom, a tudás, a szex és a szeretet iránti vágyak mozgatják hőseinket, mai magyar fiatalokat és az Ezeregyéjszakából szalajtott szellemeket. Sorsukat a mágia köti össze, egyes helyeken végzetesen, és a megjósolhatatlan események végén senki sem azt kapja, amit igazán szeretett volna. Sümegi Attila története vérbő és izgalmas fantasy, szokatlan ötletekkel, rengeteg energiával és néhol kicsit túlburjánzó szöveggel. Aki valami különlegesre vágyik, nem fog csalódni.
A mai magyar fantasy huszonéves „fenegyereke”, Moskát Anita ismét bebizonyította, hogy vigyázó szemeinket rá kell vessük. A Horgonyhely lazán az év egyik legjobb regénye, mert egy remek alapötletet kiválóan bontott ki, és még inkább emelte a tétet A Bábel fiai után. A szerző megtanult szerethető és megérthető karaktereket írni úgy, hogy mellette a történetről és a világépítésről sem feledkezett meg, ráadásul a mai népszerű gender-témákat is beemelte vizsgálódásába. A Horgonyhely így lett egy posztfeminista, a jelenlegi közbeszédet is kiválóan leképező regény, amely gyönyörűen van megírva és kellőképpen „beteg” ötletekkel dolgozik.
Költői szépségű és finomságú történet a XX. századi Dominika és lakóinak életéről. A politika által tönkretett sorsok, kiűzetés, idegenség, csalódások és szeretetvágy uralják szereplőink életét, meg persze a titokzatos átok, a fukú. De Junot Diaz nem csak a történelem bemutatásához, hanem a posztmodernhez is ért, a popkultúra elemeivel, valamint a spanyol nyelvvel ötvözi prózáját, így egy egészen különleges szöveget kapunk, amit rettentő élvezetes olvasni. Nagyívű családregény és a mai kor bemutatása együtt, egy regényen belül, csodálatos mondatokkal.
Philip K. Dick: Az ember a Fellegvárban
Megfejthetetlen – ez a szó futott végig az agyamban, miután letettem ezt a regényt. Dick hagymázas álmaiban alkotott egy alternatív valóságot, amiben nem az a legkülönösebb, hogy a japánok és a németek osztoznak az Egyesül Államokon, hanem ahogy az emberek gondolkoznak. Hősei a régi és az új világ határán botladoznak, egyik kezükben a Ji King, de a másikkal a régi dicsőséget vagy csak egyszerűen a régi erényeket akarják megfogni. A háttérben ott dübörög a politikai gépezet és a gazdasági érdekek, de a legfőbb kérdések mégis a lélekről születnek.
Az év sci-fi megjelenése, ha nem az év könyve nálam. Intelligens, posztmodern, intertextuális műremek, amely megidézi Shakespeare, Proust és Homérosz műveit, de amellett nem felejt el tudományos-fantasztikumnak lenni. Három szálon futó cselekménye mindvégig izgalmas, még akkor is, ha éppen Az eltűnt idő nyomában c. regényfolyamot próbálja elemezni. A fordítás zseniális, a világteremtés aprólékos, a kiadás nagyszerű. Csak ne kellene két évet várni a befejező kötetre…
Totth Benedek: Holtverseny
Elkezdem olvasni és ismerős. Nem a világa, hanem a hangvétele. Ez Ellis – szól frappáns ítéletem, és tényleg. Totth Benedek megidézi az Amerikai pszicho, a Nullánál is kevesebb vagy éppen az Informátorok érzelemmentes, kiégett világát, csak ezúttal korunk Magyarországában, tinédzser főhősökkel. Persze a felnőttek világa csak háttér, ez adja a keretet és a nihilt, a „semmi sem fontos”-attitűdöt, de a szülők csak villantásnyira bukkannak fel. A fiatalok pedig nem tudnak mit kezdeni azzal, hogy már mindent megharcoltak/megharcolnak helyettük, nekik nem maradt semmi, csak az egyre szélsőségesebb élmények, még több drog, még több pia, még több szex és még több erőszak. Megváltás pedig nincs, csak a vízben, amely meg is ölhet, de legtöbbször mégis egy nyugodt anyaméhként fogja körbe hősünk. Érdemes volt a fordítások után a prózára váltani, kedves Benedek!
Rejtő Jenő: A szőke ciklon
Nem voltam igazán jóban Rejtővel, mert amit olvastam tőle, az nem győzött meg, viszont imádtam a képregény-feldolgozásokat. A szőke ciklon viszont most áttörte a gátat, régen szórakoztam ilyen jót egy regényen. A helyzetek szellemesek, a poénok és poénos hasonlatok ülnek, Rejtő pedig úgy vázol fel karaktereket (és életeket) egy laza tollvonással, mint nagyon kevesek. Kénytelen voltam hangosan kuncogni, kacarászni, mert nagyon-nagyon élveztem. Még több ilyet!
Alessandro Baricco: Selyem
Hirtelen könyvbeszerzés volt, csak azért, mert beleolvastam a boltban a kötetbe és felkeltette az érdeklődésem. Még aznap befejeztem és nem bírtam nem gondolni rá. Csodálatos prózába öltött lassú, mégis erős történet, amely hihetetlenül érzelmes és megindító anélkül, hogy giccses lenne. A szenvedély nélküli ember találkozása a lehetetlen szenvedéllyel, ami ráadásul két oldalról is megtámadja, de mégsem tud egyikkel sem mit kezdeni. A Selyem megmutatja, milyen az, ha nem tudunk saját életünk hősei lenni, nem merjük felvállalni a döntéseinket és magunkat, mi a középszerűség biztonsága és átka. A már-már tárgyilagosan hűvös szöveg csak még inkább segít megismerni Hervé Joncourt világát, melyet még inkább kihangsúlyoz a Japánban játszódó részek selymes titokzatossága. A Selyem egyszerre szól a léleknek és a szívnek, de az agynak is bőven ad gondolkodnivalót.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése