2014. augusztus 10., vasárnap

A torony árnyékában - Moskát Anita: Bábel fiai

Nehezen boldogultam ezzel a könyvvel. Nem azért, mert rossz lenne, sőt; a zsánerben régen olvastam ennyire erős könyvet, az pedig csak a hab a tortán, hogy egy elsőkönyves szerző tollából származik. Mégis nehezen adta magát, nehezen adta a lényegét. Pedig közben már volt lehetőségem a szerzőnek is elmondani a véleményem és még így sem éreztem közelebb magamhoz a megoldást. Sok összetevős siker ez, amely megérdemli, hogy én is megszenvedjek érte.

Mik is lehetnek a siker építőkövei? Első pontként talán a történet: Bábel tornyának tövében járunk, amit az emberek megpróbálnak újjáépíteni titokzatos tárgyak felhasználásával. A működését csak Arzén apja értette, a fiú pedig csak megörökölte a tudás morzsáit és a megmagyarázhatatlan rossz érzést, ami miatt nem akar ebben részt venni. A mai Budapesten pedig Dávid, a fokozatosan megvakuló festő elkezd érezni egy hívást, amely a sivatagba viszi. A testvére emlékei nyomán megtalálja a tornyot, de számtalan titkot is, amelyek nem adják olcsón magukat.
 
A sztori összetett, több szálon mozog, de végig érthető és következetes. A szerző ügyesen fűzi össze a karakterek sorsát és egy elképzelhető világot alkot, amelyben észrevétlenül lapul a mágia: végig érezzük a jelenlétét, de nem tolakodik előtérbe csak akkor, amikor valóban szükségünk van rá. Helyette a nagyon is valós bűnök azok, amelyek vezérfonalként húzódnak előttünk: apák és fiúk tettei. Apró, de pontos pszichológiai tanulmányként kapunk meg minden egyes szereplőt, mert ebben a világban talán senki nincs, aki könnyen érthető lenne.

Az apa, Léonard Château álmait követve jutott el Bábelbe, ahol vágyai megvalósításáért hajlandó volt bármire – nem csak arra, hogy a saját családját megnyomorítsa, de arra is, hogy a benne bízó embereket is. Egyházában nincs helye a könyörületnek – kíméletlen kritika ez az emberiség felett, aki a vallást csak felhasználja saját céljai elérése érdekében, anélkül, hogy figyelembe venné a valódi hitet. De lesújtó vélemény a hívőkről is, akik nem fogalmaznak meg véleményt, csak vakon követik az igaznak vélt prófétákat, és megtesznek bármit, ha arra utasítják őket a hit nevében.

Arzén pedig éppen az a szereplő, aki szembe mer menni a dogmákkal, és megtesz egy hosszú, fájdalmas utat az apja emlékétől való szabadulás érdekében. Megpróbál összetetten gondolkodni, de vannak azok az élethelyzetek, amikor ez nem működik, hiszen előbb magunkkal kell tisztába jönni, hogy segíthessünk másokon. A szerző nagyon jól ragadja meg ezt a pillanatot, ezért nem tud a fiú jó vezető lenni – mert még saját magát sem tudja irányítani. A regényben Arzén felnő, fájdalmak és tragédiák útján, és megpróbál tenni valamit, bár arra semmi garanciánk nincs, hogy ő mentes lesz azoktól a hibáktól, amiket előtte elkövettek.

Ebben a képletben pedig Dávid és Livi, a két messziről jött ember lehet a tükör, amelyben főhősünk megpillanthatja önmagát, és akik által fejlődhet. Mind a két karakter új nézőpontot hoz ebbe a zárt világba, noha önmagukban nem képesek változásra. Dávid útja végigvezet minket Bábel világán, de benne mégsem indít el semmit, nem éreztem, hogy bármit alakulna a történések által. Önző és csak magával törődő személy, akit még a toronyban megéltek sem indítanak meg. Mellette Livi sajnos kicsit kidolgozatlan marad, egyedül modern nőiessége emlékezetes és pozitív vonás.

A regény egyetlen hibája is pont ezekből az érdekes karakterekből fakad: egyszerűen nem lehet kedvelni őket. Még akkor is, ha tudom, hogy ez volt az alkotói szándék, hihetetlenül megnehezítette, sőt, majdnem lehetetlenné tette az azonosulást és a könyv világába való bevonódást. Többször azon kaptam magam, hogy hiába a mesteri sorok, az érdekfeszítő problémafelvetések, mégsem érdekel, hogy mi történik velük, csak mechanikusan elfogadtam sorsukat. Ugyanakkor ez akár előny is lehet, hiszen érzem, hogy az író nem fél, bátran belevág a témába és nem érdekli, hogy az olvasó erre vár-e vagy sem. Meghökkent, érzéseket vált ki és elgondolkodtat.

Mégpedig nem csak intelligensen, de szépen is. Moskát Anita prózája ugyanis csodás, gördülékenyen ír, nincs semmi izzadtságszagú igyekezet a sorok mögött. Régen olvastam ilyen jó minőségű írást magyar zsánerszerzőtől, látszik, hogy sok-sok év tapasztalata van a sorok mögött. Bátran lehet mondani, hogy ezen a téren egy erős, eredeti írói hanggal találkozhattunk.

Bitang erős első regény a Bábel fiai, ami után nagy kihívás folytatni az írás. Azonban nem aggódom túlzottam, mert Anita jó szerző, ezt bebizonyította. Valahol ott lehet előtte egy választóvonal, hogy közönségbarátabb módon írjon-e vagy sem, hiszen úgy nehéz rajongótábort szerezni, ha nem lehet együtt érezni a hősökkel (ezt pedig nem csak én, de mások is felrótták a regénynek). Kíváncsi vagyok, milyen döntést fog hozni, és hogy merre vezet írói útja. De egy biztos, az első műve meggyőzött, és ha a következőt is ilyen mesterségbeli tudással írja meg (és abból a történetből, amiről már hallottam), egy vevője/rajongója lesz. Mert az önazonos, bátor és kockáztatni merő szerző igenis hiánycikk a piacon.
A kép forrása: Stardock - deviantart

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése