2015. november 4., szerda

Räche an den Mormonen! – Arthur Conan Doyle: Tanulmány vérvörösben

Nem vagyok nagy krimirajongó, mert hiába szeretem a rejtélyeket, valahogy mégsem nyűgöztek le soha ezek a történetek. Egy-egy könyvet elolvasok és élvezem, de hosszú távon untat az egyforma dramaturgia, az, hogy végül a nyomozó leleplezi a tettest és mindenki örül. Persze, ezek inkább a klasszikusokra igaz csak, a modern bűnügyi regények ennél jóval összetettebbek, sőt, még az sem biztos, hogy megtudjuk, ki követte el az ominózus esetet. Sherlock Holmes azonban mindig egy klasszikus detektívként élt a fejemben, aki páratlan intelligenciájával megfejt mindent titkot, minden rejtélyt leleplez. Ezért sosem érdekelt – egy történetét, A sátán kutyáját olvastam csak, de az sem kényszerített rá, hogy megváltoztassam álláspontom.

Viszont két éve megnéztem a BBC új Sherlock-sorozatát és menthetetlenül elvesztem. Nyilván ennek leginkább a főszerepet alakító Benedict Cumberbatch-nek köszönhető, aki fantasztikusan formálta meg a magának való detektívet. Alakításában a Baker street lakója egy végtelenül antipatikus, öntelt, sokszor érzéketlen figura, aki mégis sokszor okoz meglepetést. Briliáns, egyúttal végtelenül magányos ember, akinek nagyon is szüksége van Dr. Watson jó értelemben vett földhözragadtságára. Cumberbatch és Martin Freeman között nagyszerűen működött a kémia, én inkább ezért néztem a történeteiket, mivel az eredeti regényekhez nem volt kötődésem. Mikor azonban a Helikon Zsebkönyvek sorozatban megjelent az első Holmes-történet, úgy gondoltam, itt az ideje megismerkednem vele.

A Tanulmány vérvörösben arról ismert hát, hogy itt találkozott először a két főhős és berendezkedtek a Baker street 221B szám alatt. És itt történik meg az is, hogy közösen vágnak bele egy bűnügy felderítésébe, bár dr. Watson erősen csak végszavaz. Megismerjük detektívünk „szuperképességét”, a dedukciót vagy következtetőképességét, mellyel felderíti a rejtélyes brixtoni esetet.

Mai szemmel a regény elég statikus, nincsenek benne nagy kalandok, ki sem igen mozdulunk a Baker streetről – még a gyilkos is házhoz jön. Viszont felettébb szórakoztató volt azt megfigyelni, hogyan bánik Holmes az emberekkel és milyen az észjárása. Nyomozónk itt is önhitt és hiú karakter, azonban nem annyira durva, mint amilyennek a tévésorozatban megismertem. De mindenképpen lenyűgöző. Egyelőre nem sokat tudunk meg róla és másik főszereplőnkről sem, de ez nem is szükséges, hiszen figyelmünket inkább a gyilkosság megoldása köti le. Ez a rejtély jól van gombolyítva, érdekes, hogyan lehet véghezvinni, de még érdekesebb, hogyan oldható meg. Minden elem adott, csak össze kell raknunk a kirakós darabjait. És nyilván ebben briliáns Sherlock Holmes.

Viszont olvasás közben végig az járt a fejemben, hogy milyen jól idomították a forgatókönyvírók a sorozatot a mai nézők ízléséhez. Hiszen a rejtély és a megfejtés is nagyjából azonos az eredeti és az adaptált műben, de milyen egyedi a körítés! Az "A Study in Pink" ugyanis inkább egy feszült pszichológiai párbaj az elkövető és üldözője között, ami egy szükségszerű szemtől-szemben leszámolássá változik. A modern kor elvárásainak felel meg az is, hogy itt a tettes nem egyszerű indítékból (bosszú) öl, hanem inkább egyfajta sorozatgyilkos, akinek elferdült világlátása viszi bele ezekbe a helyzetekbe. Jót tett a történetnek, hogy nem keverték bele a vallást, bár nyilván a mormonok sajtója manapság kicsit jobb, mint anno lehetett, és jól építették fel a többi karaktert is, akik közül nincs is mindnek előképe – sőt, még egy nő is belekerült valahogy a képletbe. Összességében bebizonyosodott számomra, hogy nem csak önmagában remek a Sherlock-sorozat, de adaptációként is remekül helytáll, így rajongásom végképp indokolt.

Persze lehetne még elemezni, hogy mindkét detektív milyen jól használja korszakának eszközeit a nyomozáshoz (rikkancsfiú- és hajléktalan-hálózat!), sőt a sajtóról is mindkét médium nagyszerű képet rajzol, de ez talán most nem is szükséges. A lényeg inkább az, hogy az eredeti történet is tud szórakoztató lenni, de egy jó feldolgozás sokat hozzá tud tenni a mítoszhoz – de ehhez szükséges az alázat az alapanyaghoz, de az a bátorság is, hogy el merjünk térni, ne szolgai másolat legyen a végeredmény. De a legfontosabb: olvassunk és nézzünk Sherlock Holmest, mert jó!

A Sherlock - A Study in Pink plakátja innen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése