Keménykötésű ponyva - Dashiell Hammett: A máltai sólyom

Nem szoktam krimit olvasni. Úgy értem tiszta detektívtörténetet, mert számos olyan egyéb tematikájú művet olvasok, amiben persze vannak krimi-elemek – legutóbb éppen a Harry Potternél említettem ezt. De míg más jellegű történetekben értékelem a nyomozási elemeket, nem szeretem, ha tisztán csak ez van a középpontban. Azonban a frissen olvasott két Sherlock Holmes-sztori meghozta az étvágyamat, így mégis próbát tettem a hard-boiled krimik öregapjával, A máltai sólyommal.

Persze, nem ez volt az első találkozásunk, hiszen a Humphrey Bogart főszereplésével készített filmváltozatot már láttam és nagyon élveztem. A történet egyébként is a filmvászonért kiáltott szaggatott, rövid dialógusaival, filmszerű jeleneteivel. Olvasás közben a legkönnyebben fekete-fehérben tudtam elképzelni, hiszen hőseink erkölcsiségéhez is inkább a szürke szín illik. Hammett hősei immáron nem feddhetetlen zsaruk, hanem összetettebb figurák, akiknek hazugságok gyűrűjéből kell kivágni magukat, de ők sem kerülhetik el, hogy besározódjanak.

Sam Spade az igazi kemény detektív: nyúzott, cinikus és manipulatív, aki már nem hisz senkiben és semmiben, talán csak saját magában. A társadalom peremén él, ő a bukott zsaruk mintapéldája; nem tudjuk mikor és miért került ki a testületből, és kapcsolatait felhasználja, de már csak lenézéssel fordul feléjük. Eszes, de annak is kell lennie, hogy túlélje ott, ahol naponta változnak a viszonyok és semmi nem az, aminek látszik. Itt az ártatlan lányok a legveszélyesebbek és gyakran a nehézfiúknak van a nagyobb erkölcsi tartásuk.


A máltai sólyom persze nem csak karakterei miatt lehetett úttörő, hanem története miatt is. A titokzatos tárgyért folytatott küzdelem mocskos és véres; itt nem vidéki kúriákban, hanem a mi utcáinkon és tereinken folyik a vér, amelyet nem tudunk elkerülni. A túlélésért nem elég egyszerű szócsatákat vívni, hanem gyorsan előkerülnek a fegyverek és az öklök sem nyugszanak. A nyomozó már nem csak egy briliáns agy, aki kívülről találja meg az elkövetőt, hanem maga is része a megoldásnak, belebonyolódik a kacifántos ügybe.

A szöveg pedig pattogós és szikár, nincsenek hosszas leírások, mégsem éreztem azt, hogy nem tudnám, kikkel állok szemben – a kevesebb itt tényleg több. Ráadásul valóban figyelni kellett a szövegre, mert az egysorosok között könnyen elveszett a lényeg, néha nehéz volt követni nem csak az, hogy éppen ki kivel van, hanem hogy ki mit is mondott. A regény pörgős, olvastatja magát és filmszerű képei miatt bele is ég az olvasó agyába.

A máltai sólyom ráadásul valahol kőkemény ítéletet is mond az amerikai társadalom és az amerikai álom felett, ahogy a kötet elején található Dorothy Parker idézet is rávilágít. A felszínen minden nyüzsgő, a világ változik és fejlődik, egyre csillogóbb minden, de a kulisszák mögött sok minden rohad, legfőképpen az emberek hite. Már nincsenek eszmények, a lényeg csak az, hogy túléld a következő napot és a legfontosabbak a saját érdekeid. A társadalom pedig a ragyogás látszatáért cserébe elfogadják a bűnözés létét és a hozzá kapcsolódó embereket, de ezzel sokakat a perifériára szorítanak. Talán nem Hammett kezdte el a hazugságokból érintett háló felszakítását, de nagyot tett ezért, hogy ma egyre több olyan alkotás születik, amely ezzel foglalkozik. Ezért lett A máltai sólyom több, mint egy krimi és ezért van ott a helye a modern irodalom panteonjában.