Nem ezt terveztem már, de hát ember tervez, hőség végez. A továbbiakról a hidegfront után egyeztetünk…
Pár nappal ezelőtt belefutottam egy egész érdekes dokumentumfilmbe Leslie Nielsenről. Végigvette a színész életútját, korai drámai [amelyből a Tiltott bolygóval (Forbidden Planet, 1956) a mai napig adós vagyok nem csak film-, de sci-fi rajongóként is), majd tévés színészi karrierjét egyaránt, míg el nem jutunk az Airplane!-ig (Airplane!, 1980). A ZAZ-trió (David Zucker, Jim Abrahams, Jerry Zucker) első közös rendezői projektje megújította a paródia műfaját: ahogyan az ismert műfajokhoz hozzányúltak, ma is etalon. És itt került sor arra, hogy Nielsen újradefiniálja karrierjét, melyhez „csak” annyit kellett tennie, hogy szövegét pont úgy adja elő, mintha nem vígjátékban, hanem az eredeti drámában szerepelne. A film hatalmas sikert aratott, Nielsen pedig 54 évesen sztár lett. De legnagyobb sikerét nem ezzel a mozival aratta (ahol csak mellékszereplő volt), hanem 8 évvel később, a Csupasz pisztollyal (The Naked Gun: From the Files of Police Squad!, 1988).
A mozi a rövid életű, mindössze 6 epizódot megélt Nagyon különleges ügyosztály (Police Squad!, 1982) alapján született, annak karaktereit, ötleteit átvéve és továbbfejlesztve. Frank Drebin, az épp szerelmi csalódásból lábadozó zsaru két feladattal szembesül: részt kell vennie a Los Angelesbe érkező II. Erzsébet királynő védelmének szervezésében, valamint ki kell nyomoznia, ki és miért akarta megölni társát. Természetesen kiderül, hogy a két ügy kapcsolódik egymáshoz, és a nyomok egy gazdag igazgatóhoz (Ricardo Montalban) vezetnek, aki ráadásul megbízza csinos asszisztensét (Priscilla Presley), hogy nézzen Drebin körmére nyomozás közben. A tervezet merénylet napja pedig egyre közeledik.
A trió (és állandó alkotótársuk, Pat Proft) forgatókönyve a zsarufilmek legordasabb sablonjait szedi össze, csakúgy mint ahogy azt korábban a Nagyon különleges ügyosztály tette a bűnügyi sorozatokkal. A kiégett zsaru figurája, akinek 24 (vagy épp 48 órája) van a bűnügy megoldására; a simulékony modorú, de kifinomult, gazdag bűnöző, az ártatlan, szende lány karaktere már évtizedek óta jó ismerőse volt az akkori nézőknek (és nincs ez máshogy a fiatal generációval sem). Ugyancsak ismerősek a nyomozás fordulatai és a megszokott mondatok, mint hogy ”Nem nyugszunk, amíg meg nem találjuk a férje támadóit”, az ominózus „Bingó” felkiáltás egy fogásnál vagy a „Nincs itt semmi látnivaló”. Épp az a lényege, hogy felismerjük ezeket a sablonokat, de azok meg vannak szórva egy kis vitriollal.
A Csupasz pisztoly ugyanis jó érzékkel figurázza ki ezeket az elemeket, vagy úgy, hogy hozzátesz valamit, amitől nevetségessé válik (mint amikor Drebin valóban kihúz egy bingótáblát a fiókból) vagy egyszerűen eltúlozza. Számtalan kedvenc jelenetet emelhetnék ki, mint a füles kifizetése a dokkoknál, a laboros Ted kütyüi és módszerei, az autós üldözés vagy a szerelmi évődés a gerlepár között, és ezzel még csak a felszínt kapargatom. A film ugyanis nem csak strukturális síkon teljesít remekül, de elemekre lebontva is: a háttérben megbúvó apró gegek, a remek szóbeli poénok, vagy az olyan fizikai komédiajelenetek, mint amit Drebin bemutat a titkos felderítésen vagy a filmet záró baseballmeccsen, mind aranyból vannak.
És itt mutatkozik meg, Nielsen mennyire remek komédiás és mennyire érti, amit csinál, jóval túlmutatva azon, hogy faarccal mondja el a szövegeit. Mert remek ritmusérzékről tesz tanúbizonyságot, mikor arca apró rezdüléseivel érzékelteti a figura bizonytalanságait vagy éppen félelmét és zavarodottságát, amik tovább emelik a jelenetek humorát. De ugyanúgy emlegethetném botladozásait, eséseit a kórházban vagy a királynő fogadásán. Érzi a zsaru karakterét (amit biztosan el is játszott többször hosszú pályafutása alatt), tudja, hogy miért veszi komolyan magát, ezért működik akkor is remekül, ha mozdulatlan arccal olvassa szövegét és akkor is, amikor jó helyen grimaszol. Élvezet őt nézni.
Mellette remek Ricardo Montalban is, aki pont azt a kifinomult kígyófigurát hozza, amit a film megkövetel, ezért különösen élvezet nézni, mikor kiesik a szerepéből – pontosan jelzi a néző számára is, hogy hol van a hiba a dramaturgiában, hol lép be a humor. Priscilla Presley naivája tökéletes, egy árnyalatnyival majdnem sok is, de a Csupasz pisztolyhoz kellett ez a túljátszás. Az általában drámai szerepekben megjelenő George Kennedy is élvezettel komédiázik (állítólag nagyon akarta ezt a szerepet). O. J. Simpson már kevésbé kelt kellemes érzéseket, de ez nem a film hibája: bár elkötelezetten játssza tökelütött karakterét, azonban volt feleségének gyilkossági ügyet és az ahhoz kapcsolódó információkat kell kirekeszteni a tudatunkból, ami nem könnyű dolog.
Természetesen O. J.-n kívül is van pár olyan poén vagy jelenet, ami ma már ebben a formában nem jelenhetne meg, de a film nagyja kiállta az idő próbáját. A rendezés jó ritmusú, a jelenetek pörgősek és pörgősen is követik egymás, nincs idő a rekeszizmok pihentetésére. A Csupasz pisztoly egy jó csillagzat alatt született, szórakoztató és a maga módján agyas film, amivel nem csak a zsánert, de egy kicsit magunkat is kinevethetjük. Két folytatása, ha beérniük nem is sikerült az eredetit, de felveszik vele a versenyt. Ilyen forró napokon mi sem esik jobban, mint egy remek komédia valami hűvös ital mellett.
A mozi a rövid életű, mindössze 6 epizódot megélt Nagyon különleges ügyosztály (Police Squad!, 1982) alapján született, annak karaktereit, ötleteit átvéve és továbbfejlesztve. Frank Drebin, az épp szerelmi csalódásból lábadozó zsaru két feladattal szembesül: részt kell vennie a Los Angelesbe érkező II. Erzsébet királynő védelmének szervezésében, valamint ki kell nyomoznia, ki és miért akarta megölni társát. Természetesen kiderül, hogy a két ügy kapcsolódik egymáshoz, és a nyomok egy gazdag igazgatóhoz (Ricardo Montalban) vezetnek, aki ráadásul megbízza csinos asszisztensét (Priscilla Presley), hogy nézzen Drebin körmére nyomozás közben. A tervezet merénylet napja pedig egyre közeledik.
A trió (és állandó alkotótársuk, Pat Proft) forgatókönyve a zsarufilmek legordasabb sablonjait szedi össze, csakúgy mint ahogy azt korábban a Nagyon különleges ügyosztály tette a bűnügyi sorozatokkal. A kiégett zsaru figurája, akinek 24 (vagy épp 48 órája) van a bűnügy megoldására; a simulékony modorú, de kifinomult, gazdag bűnöző, az ártatlan, szende lány karaktere már évtizedek óta jó ismerőse volt az akkori nézőknek (és nincs ez máshogy a fiatal generációval sem). Ugyancsak ismerősek a nyomozás fordulatai és a megszokott mondatok, mint hogy ”Nem nyugszunk, amíg meg nem találjuk a férje támadóit”, az ominózus „Bingó” felkiáltás egy fogásnál vagy a „Nincs itt semmi látnivaló”. Épp az a lényege, hogy felismerjük ezeket a sablonokat, de azok meg vannak szórva egy kis vitriollal.
És itt mutatkozik meg, Nielsen mennyire remek komédiás és mennyire érti, amit csinál, jóval túlmutatva azon, hogy faarccal mondja el a szövegeit. Mert remek ritmusérzékről tesz tanúbizonyságot, mikor arca apró rezdüléseivel érzékelteti a figura bizonytalanságait vagy éppen félelmét és zavarodottságát, amik tovább emelik a jelenetek humorát. De ugyanúgy emlegethetném botladozásait, eséseit a kórházban vagy a királynő fogadásán. Érzi a zsaru karakterét (amit biztosan el is játszott többször hosszú pályafutása alatt), tudja, hogy miért veszi komolyan magát, ezért működik akkor is remekül, ha mozdulatlan arccal olvassa szövegét és akkor is, amikor jó helyen grimaszol. Élvezet őt nézni.
Mellette remek Ricardo Montalban is, aki pont azt a kifinomult kígyófigurát hozza, amit a film megkövetel, ezért különösen élvezet nézni, mikor kiesik a szerepéből – pontosan jelzi a néző számára is, hogy hol van a hiba a dramaturgiában, hol lép be a humor. Priscilla Presley naivája tökéletes, egy árnyalatnyival majdnem sok is, de a Csupasz pisztolyhoz kellett ez a túljátszás. Az általában drámai szerepekben megjelenő George Kennedy is élvezettel komédiázik (állítólag nagyon akarta ezt a szerepet). O. J. Simpson már kevésbé kelt kellemes érzéseket, de ez nem a film hibája: bár elkötelezetten játssza tökelütött karakterét, azonban volt feleségének gyilkossági ügyet és az ahhoz kapcsolódó információkat kell kirekeszteni a tudatunkból, ami nem könnyű dolog.
Természetesen O. J.-n kívül is van pár olyan poén vagy jelenet, ami ma már ebben a formában nem jelenhetne meg, de a film nagyja kiállta az idő próbáját. A rendezés jó ritmusú, a jelenetek pörgősek és pörgősen is követik egymás, nincs idő a rekeszizmok pihentetésére. A Csupasz pisztoly egy jó csillagzat alatt született, szórakoztató és a maga módján agyas film, amivel nem csak a zsánert, de egy kicsit magunkat is kinevethetjük. Két folytatása, ha beérniük nem is sikerült az eredetit, de felveszik vele a versenyt. Ilyen forró napokon mi sem esik jobban, mint egy remek komédia valami hűvös ital mellett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése