2016. június 23., csütörtök

Retro: Fejvesztett rohanás, sárkányok, gyilkos öcsikék és egyéb katasztrófák - J. Goldenlane: Isteni balhé és Pokoli balhé

Tervbe volt véve, hogy az idei Könyvhéten dedikáltatom végre ezt a két kötetet, de sajnos, nem jött össze. Viszont ennek ellenére, már csak az újrakiadás kapcsán is, felhívnám a figyelmet erre a veszettül szórakoztató kétrészes sorozatra, ami minden hibája ellenére nagyon vicces és bájos. Remélem, aki most olvassa, legalább olyan szórakoztatónak találja, mint én 2007 táján... És bár sok minden változott azóta, a fantasy-val való kicsit ellentmondásos viszonyom azóta sem sikerült teljesen tisztáznom ;)

Ugyan már sokszor mondtam, hogy a fantasy-regények nem állnak közel a szívemhez, lassan revideálnom kell ezen álláspontomat. Egyre több fantasy-tematikájú regény válik ugyanis a kedvencemmé, legutóbb éppen a Lord Valentine kastélya, illetve az Abarat. Most azonban két olyan regényt vennék elő, amiket másodjára volt szerencsém olvasni: J. Goldenlane Isteni balhé és Pokoli balhé c. regényeit. Ugyan a frász kitör attól, hogy megint egy angol álnéven alkotó magyar szerző könyvét forgatom (azzal együtt, hogy e ténynek természetesen komoly piaci és pszichológiai okai vannak), ez nem akadályoz meg abban, hogy szeressem őket.

Röviden a cselekményről: az első kötetben megismerjük Thanit, egy fiatal utcakölyköt, aki történetesen lány, valamint egy rettenthetetlen lovagot, Q al Aquimot, akik véletlenül - vagy maga a sors és az istenek akarták így? - összefutnak. A férfi küldetésben jár: meg kell ölnie egy hatalmas sárkányt, és ehhez keresi társát, akit Thaniban vél megtalálni. A lány hajlamos mindig nagyobb kalamajkába keveredni, mint ami szükséges, de ez természetesen nem akadályozza meg őket abban, hogy végrehajtsák a küldetést és közben menthetetlenül egymásba ne szeressenek. A második kötetben már mint házasokkal találkozunk hőseinkkel, akik Q lovag öccsével harcolnak, hogy visszaszerezzék a férfi birtokát. Persze ez is több-kevesebb, előre nem látott nehézségekkel jár...


Ahogy a szerző is írja első könyve borítóján: "Ez a regény nem nyert Hugo díjat. Nebula díjat sem." Mindezt levehetjük a történetekből is: nem ezek a könyvek váltják meg a világot. De nem is ezért szeretem őket. Az egyik oka, az az elbeszélés módja: a történteket a hősök egyes szám első személyű elbeszéléséből ismerjük meg, fejezetenként változó elbeszélővel. És ez adja az egyik csavart: vicces olvasni, ahogy más és más módon írják le ugyanazon eseményeket a maguk sajátos stílusában, eltérően előtérbe helyezett eseményeket leírva. A második kötetre ez úgy változik, hogy itt a leírások kiegészítik egymást, így a komikumot a főhősök eltérő jelleme adja. Mert hogy mindezek mellett, illetve ezekből kifolyólag, a könyvek elég viccesek is.

A másik ok, amiért jó regénynek tartom, az a jellemábrázolás. Ugyan nem velejéig kibontott, pontos pszichológiai jellemrajzokat kapunk, de a maga módján és a fantasy-tematikáján belül elég pontosak és hitelesek. Pont az elbeszélés módja teszi lehetővé azt, hogy hőseinket elég pontosan megismerjük. Kibomlik előttünk a felelőtlen, vakmerő, a tulajdonviszonyokat sajátosan értelmező, de ugyanakkor jószándékú csavargó, Thani, valamint a hősies, legyőzhetetlen, tisztességes, konok Q al Aquim alakja. A kettejük gondolkodásában, de akár fogalmazásában lévő különbségek újabb komikum forrásai.

Szóval aki egy velejéig szórakoztató, vicces kalandregényt szeretne olvasni, annak szívből ajánlom az írónő ezen két regényét. Több kötetéhez ugyan nem volt szerencsém (öcsém ajánlásai alapján valószínűleg nem is lesz), de úgy gondolom, néha elég ennyi is a megváltáshoz. És ha nem kap Zsoldos Péter-díjat sem, hát az sem baj.

4 megjegyzés:

  1. Helló!

    Ajánlom még az alábbi két kötetet, ami valójában egy könyvhöz tartozik (csak ketté szedték):
    - A herceg jósnője
    - A jósnő hercege
    http://moly.hu/sorozatok/a-herceg-josnoje
    A stílusa nem olyan mint a Balhéknak, viszont a humor és a kaland megmaradt.
    Nekem a Balhék mellett a Jósnő kötetek a kedvenceim.

    Üdv,
    Viki

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Viki!

      Köszönöm az ajánlást, igyekszem beilleszteni a (kicsit) sűrű táncrendembe :) Egy kis humoros úgyis jöhet bármikor :)

      Törlés
  2. Az Isteni balhét régebben olvastam, meg is van, tetszett is. Lehet, hogy elolvasom a párját is ez alapján...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem megéri, még akkor is, ha nekem az Isteni balhé egy paraszthajszállal jobban tetszett :)

      Törlés