Ez a 100. bejegyzés a blogomon. Sokáig gondolkodtam, mivel is ünnepeljek, rakjak-e ki okosságokat, bölcs gondolatokat esetleg, amit gondolok a blogolásról vagy általában a blogokról, egyfajta ars poeticaként. Aztán az jutott eszembe, nem vagyok én akkora arc, sem szaktekintély, így a tanácsok osztogatásától eltekintek.
Viszont, aki ismer, az tudja, hogy nem ez az első blogom. Annak idején még az Intergalaktikán kezdtem írogatni, ami azóta, egyik napról a másikra, bezárta kapuit. Szerencsére a legtöbb bejegyzésem Wordben írtam (sőt, volt amit még papíron), így azok a mai napig a winchesteremen lapulnak. Mi lenne, ha közzétenném újra a legelső bejegyzésem? Számomra mindenképpen tanulságos, mert megmutatja, honnan indultam, nektek, Kedves Olvasóim, pedig talán érdekes lesz. És lehet, idővel több régi bejegyzésem is megosztom itt újra.
Ez a szöveg 2008. május 1-jén jelent meg. Ne azt a szőrösszívű kritikust lássátok magatok előtt, akit most, hanem egy 22, majdnem 23 éves lányt az államvizsgája alatt, aki nagyon sok lelkesedéssel és nem kevés félsszel vágott bele az írásba...
Hol is kezdjem? Általános iskolás koromban (ami azért nagy fegyvertény, mert csak 4 évet jártam oda, utána a nyolcosztályos gimnázium gyönyöreit élveztem) elmentünk az osztályommal a gyerekkönyvtárba. Ott találkoztam először Lem Kiberiádájával és Asimov Én, a robotjával, amik megfogtak. Azután valahogy a kezembe került az Alapítvány; emlékszem, hogy elképzeltem a Trantor a mélybe nyúló alagútjaival, de hát akkor (sőt, még most is:) elég zöld voltam és nem igazán kötött le, ezért az első találkozónk a sci-fivel kudarcot vallott.
1996-ban egy ballagási ebéden voltam a családdal, ahol valaki felvetette, hogy videózzunk. Nekünk akkoriban még nem volt ilyen készségünk és kíváncsian figyeltem. A film A Birodalom visszavág volt. Lenyűgözve bámultam a képernyőt, imádtam Han Solót és Leia hercegnő akartam lenni, és odáig voltam Darth Vaderért. Nem annyira a sci-fi - jelleg fogott meg, hanem 11 éves kislány-lelkemmel csüngtem a romantikus szálon, a tragédián és a nagy leleplezésen. Szerencsére kiderült, hogy egy közeli rokonunk nagy SF-olvasó, a polcai teli voltak a Kozmosz és Galaktika Fantasztikus Könyvek sárguló példányaival, szekrényeiben ott rejteztek a Galaktika és a Robur folyóiratok, hiánytalanul. De minket (öcsémmel) csak a Star Wars érdekelt. Elolvastuk mindhárom részt, kincsként őriztem a saját Csillagok háborúja-könyvemet, melyet felleltem az egyik könyvespolcunkon. Egy évvel később természetesen ott kuporogtunk a helyi moziban, a felújított változat bemutatóján. De ez a rajongás sem vezetett el a tudományos-fantasztikus irodalomhoz, csak a filmekhez. Akkoriban mindent megnéztem, legyen az musical, western vagy vígjáték. Így a második randevúnk sem vezetett eredményre.
Ezt követően rengeteget olvastam, mindenféle könyveket, de sci-fiből csak a Star Wars-történeteket. Végül, 2003-ban egyetemre kerültem. Új élmények, új emberek, talán egy kicsit új élet is. Ahogy jártam az antikváriumokat, kezembe került Frank Herbert Dűnéje. Emlékeztem a címre, a rokonom ajánlotta anno, de végül nem adta ide, mondván, nem értenénk. Megvettem és megpróbáltam, hátha most igen. A regény Coriolis-viharként szippantott be. Elkezdtem keresni a sci-fiket. Az Alapítvány-trilógia, a Dűne folytatásai, a Solaris, A város és a csillagok, Asimov robottörténetei... volt, amit imádtam, mást nem. Végül, 2004. novemberében felfigyeltem egy óriásplakátra: az új Galaktikát hírdette. Megvettem és innen már nem volt megállás. Ha ajánlottak valamit, megpróbáltam beszerezni, és jártam a boltokat, hátha találok olyat, ami tetszik. Jött Bradbury, Adams, Varsavszkij, Le Guin, Simak, Bester, Zsoldos Péter... Lehet, hogy nem tűnik soknak ez az idő, de immáron közel 4 éve úgy mutatkozhatok be, hogy: itt vagyok én, az SF-rajongó!
1996-ban egy ballagási ebéden voltam a családdal, ahol valaki felvetette, hogy videózzunk. Nekünk akkoriban még nem volt ilyen készségünk és kíváncsian figyeltem. A film A Birodalom visszavág volt. Lenyűgözve bámultam a képernyőt, imádtam Han Solót és Leia hercegnő akartam lenni, és odáig voltam Darth Vaderért. Nem annyira a sci-fi - jelleg fogott meg, hanem 11 éves kislány-lelkemmel csüngtem a romantikus szálon, a tragédián és a nagy leleplezésen. Szerencsére kiderült, hogy egy közeli rokonunk nagy SF-olvasó, a polcai teli voltak a Kozmosz és Galaktika Fantasztikus Könyvek sárguló példányaival, szekrényeiben ott rejteztek a Galaktika és a Robur folyóiratok, hiánytalanul. De minket (öcsémmel) csak a Star Wars érdekelt. Elolvastuk mindhárom részt, kincsként őriztem a saját Csillagok háborúja-könyvemet, melyet felleltem az egyik könyvespolcunkon. Egy évvel később természetesen ott kuporogtunk a helyi moziban, a felújított változat bemutatóján. De ez a rajongás sem vezetett el a tudományos-fantasztikus irodalomhoz, csak a filmekhez. Akkoriban mindent megnéztem, legyen az musical, western vagy vígjáték. Így a második randevúnk sem vezetett eredményre.
Ezt követően rengeteget olvastam, mindenféle könyveket, de sci-fiből csak a Star Wars-történeteket. Végül, 2003-ban egyetemre kerültem. Új élmények, új emberek, talán egy kicsit új élet is. Ahogy jártam az antikváriumokat, kezembe került Frank Herbert Dűnéje. Emlékeztem a címre, a rokonom ajánlotta anno, de végül nem adta ide, mondván, nem értenénk. Megvettem és megpróbáltam, hátha most igen. A regény Coriolis-viharként szippantott be. Elkezdtem keresni a sci-fiket. Az Alapítvány-trilógia, a Dűne folytatásai, a Solaris, A város és a csillagok, Asimov robottörténetei... volt, amit imádtam, mást nem. Végül, 2004. novemberében felfigyeltem egy óriásplakátra: az új Galaktikát hírdette. Megvettem és innen már nem volt megállás. Ha ajánlottak valamit, megpróbáltam beszerezni, és jártam a boltokat, hátha találok olyat, ami tetszik. Jött Bradbury, Adams, Varsavszkij, Le Guin, Simak, Bester, Zsoldos Péter... Lehet, hogy nem tűnik soknak ez az idő, de immáron közel 4 éve úgy mutatkozhatok be, hogy: itt vagyok én, az SF-rajongó!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése