Ahogy vissza tudok emlékezni, a legtöbb karácsonykor a fa alá került legalább egy vagy két könyv. Amikor kicsik voltunk tesómmal, általában mesekönyveket kaptunk; emlékszem, ilyenkor mindig volt Disney-könyv is a palettán, amiket nagyon szerettem, mert volt valami varázslatos, szokatlan hangulatuk (biztos az amerikai ünnepek eltérő szokásai miatt éreztem így). Később volt természettudományos korszakunk, amikor állatokról, növényekről, csillagászatról olvastunk és végül, eljöttek a regények. Idővel persze már nem csak a Jézuskától kaptunk könyveket, hanem öcsémmel bőszen ajándékoztuk egymást – elvégre, másfél év korkülönbséggel nagyon is hatottunk egymásra, és mi legalább pontosan tudtuk, mit akar a másik. Szerencsére tényleg sok könyvet kaptam az évek során, így nehéz volt eldönteni, melyikek hatottak rám a legjobban, melyiket ajánlom örömmel, de csak összeszedtem őket.
J. R. R. Tolkien – A Gyűrűk Ura
A mai napig büszke vagyok arra, hogy nem csak a filmváltozat hatására olvastam el a trilógiát – még évekkel korábban egy ismerősöm ajánlotta, de akkor csak az első kötetig jutottam. A saját könyvtáramba végül közvetlenül a bemutató előtt került be – szerencsére, csak januárban került nálunk a moziba. A 2001-es karácsonyt aztán persze végig Középföldén töltöttem, de megérte.
Aki szereti az igazi, régi vágású fantasy-t, amiben pontosan elkülöníthető a jó és a rossz, aminek varázslatos hangulata van, mert szinte érzed a levegő illatát, látod magad előtt a tájakat, amiben élvezed a kalandokat,
annak ez a regényfolyam a tökéletes választás. A hősök nagyon nemesek, a gonoszak nagyon arctalanok és rosszindulatúak, a szerző tökéletesen építi fel a feszültséget, végig együtt lélegzel a szereplőkkel és meg akarod menteni a világot.
Nekem a kedvenc részem azonban az Ispotály fejezet volt, mert akkoriban eléggé szimpatizáltam Faramirral, valahogy ő igazibb szereplőnek tűnt, mint a többi férfi a történetben, Éowyn pedig legalább egy igazi hús-vér nő volt, nem elvont istennő, vagy arctalan szerelmes. Emlékszem, ettől a résztől nehezen váltam meg akkoriban és többször is visszatértem, mert olyan igazinak találtam.
A regény minden erénye ellenére engem a film tett igazi rajongóvá: egyrészt mert tökéletesen mutatta be ezt a varázslatos és elképzelhetetlen világot, másrészt mert minden tökéletesen működött benne – a zene, a színészek, a tájak, a látvány (még A király visszatér többszörös lezárását is meg tudom neki bocsátani). Harmadrészt mert életem egy emlékezetes pontján talált meg: az első részt még a szülővárosomban néztem meg, a harmadikat viszont már az egyetemi éveim alatt, ezért kicsit a felnőtté válásom egyik mérföldköve is. De tőlem függetlenül is persze alapmű és jelenleg a popkultúra megkerülhetetlen oszlopa.
Ursula K. Le Guin – A szigetvilág varázslója
Öcsém abban az évben két könyvet adott nekem, mindkettő klasszikus a maga nevében. Az egyik a Rozsdamentes acélpatkány Harry Harrisontól, ami kétségkívül szórakoztató, de korántsem annyira.jpg)
emlékezetes; a másik pedig a modern fantasy egyik talpköve, ráadásul egy írónő tollából. Rólam tudni kell, hogy a spekulatív fikció ezen ágát nem igazán szeretem, Tolkien ide vagy oda, de ez a történet a mai napig elvarázsol.
Volt valami Kóbor alakjában, ami megszólított. Talán azért, mert ő nem egyértelműen hős, a jó és a rossz egyaránt alakítja jellemét, valamint egy félelmetes katasztrófa vont árnyat életére. A varázslónak megadatott a választási lehetőség, hogy alakíthassa sorsát és ezzel élt is, ettől vált ő sokkal érdekesebbé, mint a makulátlan jófiúk, akik mindent készen kaptak.
Emellett maga Szigetvilág is fantasztikus, a hajózás nagy szerelmeseként élveztem a történeteket, a különböző szigetek pedig izgalmas változatosságot adnak, mindenütt újabb és újabb életekkel ismerkedhetünk meg.
Annyira megfogott a hangulat, hogy később beszereztem a sorozat további köteteit is: az Atuan sírjai női hőse szintén maga tör ki az elnyomás és a tudatlanság bilincseiből; A legtávolibb partban az uralkodó felelősségét és felkészültségét járja körbe, míg a Tehanu azt a tételt igazolja, hogy öregember nem vénember, a tapasztalat akár szerelmet és békét is eredményezhet. Igazi élmény volt olvasni őket.
Andreas Eschbach – Hajszőnyegszövők
A Galaktika Fantasztikus Könyvek újkori történelmének egyik legjobb könyve; rövid, velős, van mondanivalója, ugyanakkor különleges már kiindulásában is. A regény 18 fejezete egy-egy novella, amik csak lazán kapcsolódnak egymáshoz, de együtt kiadnak egy nagy képet úgy, mint ahogy apró szálak is egy
szőnyeget alkotnak.
Az egyes novellák mind egyedi hangulatú, sajátos alkotások. Ezekben a mindenható uralkodó, vagy a hatalom más letéteményesei nem játszanak központi szerepet, hanem a birodalom alattvalói, a bábuk a sakktáblán. Az ők egyszerű, hétköznapi történeteiből derül fény nem csak a szőnyegek rejtélyére, hanem bemutat egy minden ízében elnyomó rendszert is. Minden novella saját „ízzel”, hangulattal bír, mely remekül bemutatja az adott történet főhősét.
A mind fizikailag, mind lelkileg elnyomó rendszer hiteles, pontos ábrázolása szintén a regény nagy erénye. Az alattvalók alakján keresztül belülről, míg a lázadók szemével kívülről ismerhetjük meg a teljes lélektani elnyomást, mely a szeretet és csodálat útján át teszi embertelenné a rendszert, és hogy a vak hit hogyan nyomorítja meg az alávetetteket. A hajszőnyegeket titka pedig lerántja a leplet nem csak a hatalom természetéről, hanem arról is, hogy annak felhasználása hogyan termeti meg az emberi sorsok hiábavalóságát.
Olyan olvasmány ez, ami nem ereszt a befejezését követően sem és még évekkel később is felidézheted az emlékezetes momentumait.
H. R. Giger – Arh+
Ez volt az a könyv, ami inkább a perverz ízlésemnek köszönhetően lett a könyvtáram része ismét öcsém révén, és amit a mai napig nem olvastam el teljesen. Giger, mint művész, mindig is érdekelt, köszönhetően
annak, hogy fiatalkori rémálmaim jelentős részét az általa teremtett aliennek köszönhettem. Festményeit mindig is rettentően zavarbaejtőnek találtam, ez az érzés csak fokozódott az egész album áttekintését követően.
Giger végigveszi a pályafutását gyerekkorától kezdődően, mesél élményeiről, hogy mik gyakoroltak hatást rá. A tényleges szakmai pályafutása leírása során kicsit anekdotázik is, képei tele vannak szexuális utalásokkal, stílusa bizarr, fekete-fehér képei nemegyszer viszolygást váltanak ki belőlem, ugyanakkor hihetetlen mód vonzanak is. Keresztény szimbolika, a szaporodás témája, az ember és a gép összefonódása, halál és születés lehetnek a kulcsszavaink a szokatlan utazás során.
Aki ki akar mozdulni kicsit a komfortzónájából, mindenképpen nézzen Giger-albumot, mert utána mindenképpen gondolkoznunk kell. Bárhol megismerhető alkotó, aki a tudatalattink mélyére nyúl.
F. Scott Fitzgerald – A nagy Gatsby
Gatsby egy olyan ember, aki mellett elrohant az élet, nem veszi észre, hogy azok az emberek, akikre emlékszik, már megváltoztak, csak álomvilágban él. Lelkének tisztasága azonban megindító, történetében pedig ott lángol a fejlődő Amerika ritmusa. Remek történet, emlékezetes jellemek, csodás hangulat. És ha igazán élvezni akarjátok, nehogy megnézzétek az idei mozit, mert az nem tudott felnőni a történet költőiségéhez, csak kapargatta a felszínt.
Persze, ha vissza tudnék emlékezni, hogy miket kaptam pontosan karácsonykor, valószínű, hogy tudnék még ajánlani pár olvasnivalót. De remélem, így is találtok benne olyat, ami felkelti az érdeklődéseteket és számotokra is kellemes perceket okoz. A végére pedig egy nem éppen karácsonyi nóta, ami viszont a tavalyi ünnepet eléggé meghatározta számomra:
J. R. R. Tolkien – A Gyűrűk Ura
A mai napig büszke vagyok arra, hogy nem csak a filmváltozat hatására olvastam el a trilógiát – még évekkel korábban egy ismerősöm ajánlotta, de akkor csak az első kötetig jutottam. A saját könyvtáramba végül közvetlenül a bemutató előtt került be – szerencsére, csak januárban került nálunk a moziba. A 2001-es karácsonyt aztán persze végig Középföldén töltöttem, de megérte.
Aki szereti az igazi, régi vágású fantasy-t, amiben pontosan elkülöníthető a jó és a rossz, aminek varázslatos hangulata van, mert szinte érzed a levegő illatát, látod magad előtt a tájakat, amiben élvezed a kalandokat,
annak ez a regényfolyam a tökéletes választás. A hősök nagyon nemesek, a gonoszak nagyon arctalanok és rosszindulatúak, a szerző tökéletesen építi fel a feszültséget, végig együtt lélegzel a szereplőkkel és meg akarod menteni a világot. Nekem a kedvenc részem azonban az Ispotály fejezet volt, mert akkoriban eléggé szimpatizáltam Faramirral, valahogy ő igazibb szereplőnek tűnt, mint a többi férfi a történetben, Éowyn pedig legalább egy igazi hús-vér nő volt, nem elvont istennő, vagy arctalan szerelmes. Emlékszem, ettől a résztől nehezen váltam meg akkoriban és többször is visszatértem, mert olyan igazinak találtam.
A regény minden erénye ellenére engem a film tett igazi rajongóvá: egyrészt mert tökéletesen mutatta be ezt a varázslatos és elképzelhetetlen világot, másrészt mert minden tökéletesen működött benne – a zene, a színészek, a tájak, a látvány (még A király visszatér többszörös lezárását is meg tudom neki bocsátani). Harmadrészt mert életem egy emlékezetes pontján talált meg: az első részt még a szülővárosomban néztem meg, a harmadikat viszont már az egyetemi éveim alatt, ezért kicsit a felnőtté válásom egyik mérföldköve is. De tőlem függetlenül is persze alapmű és jelenleg a popkultúra megkerülhetetlen oszlopa.
Ursula K. Le Guin – A szigetvilág varázslója
Öcsém abban az évben két könyvet adott nekem, mindkettő klasszikus a maga nevében. Az egyik a Rozsdamentes acélpatkány Harry Harrisontól, ami kétségkívül szórakoztató, de korántsem annyira
emlékezetes; a másik pedig a modern fantasy egyik talpköve, ráadásul egy írónő tollából. Rólam tudni kell, hogy a spekulatív fikció ezen ágát nem igazán szeretem, Tolkien ide vagy oda, de ez a történet a mai napig elvarázsol. Volt valami Kóbor alakjában, ami megszólított. Talán azért, mert ő nem egyértelműen hős, a jó és a rossz egyaránt alakítja jellemét, valamint egy félelmetes katasztrófa vont árnyat életére. A varázslónak megadatott a választási lehetőség, hogy alakíthassa sorsát és ezzel élt is, ettől vált ő sokkal érdekesebbé, mint a makulátlan jófiúk, akik mindent készen kaptak.
Emellett maga Szigetvilág is fantasztikus, a hajózás nagy szerelmeseként élveztem a történeteket, a különböző szigetek pedig izgalmas változatosságot adnak, mindenütt újabb és újabb életekkel ismerkedhetünk meg.
Annyira megfogott a hangulat, hogy később beszereztem a sorozat további köteteit is: az Atuan sírjai női hőse szintén maga tör ki az elnyomás és a tudatlanság bilincseiből; A legtávolibb partban az uralkodó felelősségét és felkészültségét járja körbe, míg a Tehanu azt a tételt igazolja, hogy öregember nem vénember, a tapasztalat akár szerelmet és békét is eredményezhet. Igazi élmény volt olvasni őket.
Andreas Eschbach – Hajszőnyegszövők
A Galaktika Fantasztikus Könyvek újkori történelmének egyik legjobb könyve; rövid, velős, van mondanivalója, ugyanakkor különleges már kiindulásában is. A regény 18 fejezete egy-egy novella, amik csak lazán kapcsolódnak egymáshoz, de együtt kiadnak egy nagy képet úgy, mint ahogy apró szálak is egy
szőnyeget alkotnak. Az egyes novellák mind egyedi hangulatú, sajátos alkotások. Ezekben a mindenható uralkodó, vagy a hatalom más letéteményesei nem játszanak központi szerepet, hanem a birodalom alattvalói, a bábuk a sakktáblán. Az ők egyszerű, hétköznapi történeteiből derül fény nem csak a szőnyegek rejtélyére, hanem bemutat egy minden ízében elnyomó rendszert is. Minden novella saját „ízzel”, hangulattal bír, mely remekül bemutatja az adott történet főhősét.
A mind fizikailag, mind lelkileg elnyomó rendszer hiteles, pontos ábrázolása szintén a regény nagy erénye. Az alattvalók alakján keresztül belülről, míg a lázadók szemével kívülről ismerhetjük meg a teljes lélektani elnyomást, mely a szeretet és csodálat útján át teszi embertelenné a rendszert, és hogy a vak hit hogyan nyomorítja meg az alávetetteket. A hajszőnyegeket titka pedig lerántja a leplet nem csak a hatalom természetéről, hanem arról is, hogy annak felhasználása hogyan termeti meg az emberi sorsok hiábavalóságát.
Olyan olvasmány ez, ami nem ereszt a befejezését követően sem és még évekkel később is felidézheted az emlékezetes momentumait.
H. R. Giger – Arh+
Ez volt az a könyv, ami inkább a perverz ízlésemnek köszönhetően lett a könyvtáram része ismét öcsém révén, és amit a mai napig nem olvastam el teljesen. Giger, mint művész, mindig is érdekelt, köszönhetően
annak, hogy fiatalkori rémálmaim jelentős részét az általa teremtett aliennek köszönhettem. Festményeit mindig is rettentően zavarbaejtőnek találtam, ez az érzés csak fokozódott az egész album áttekintését követően. Giger végigveszi a pályafutását gyerekkorától kezdődően, mesél élményeiről, hogy mik gyakoroltak hatást rá. A tényleges szakmai pályafutása leírása során kicsit anekdotázik is, képei tele vannak szexuális utalásokkal, stílusa bizarr, fekete-fehér képei nemegyszer viszolygást váltanak ki belőlem, ugyanakkor hihetetlen mód vonzanak is. Keresztény szimbolika, a szaporodás témája, az ember és a gép összefonódása, halál és születés lehetnek a kulcsszavaink a szokatlan utazás során.
Aki ki akar mozdulni kicsit a komfortzónájából, mindenképpen nézzen Giger-albumot, mert utána mindenképpen gondolkoznunk kell. Bárhol megismerhető alkotó, aki a tudatalattink mélyére nyúl.
F. Scott Fitzgerald – A nagy Gatsby
Ez az a könyv, amit kivételesen nem kaptam, hanem amivel saját magam ajándékoztam meg. Tavaly az utolsó munkanapom elmentem egyedül a Plázába, megnéztem A hobbitot, és megvettem magamnak A nagy Gatsby-t. Jó este volt, már csak ezért is örömmel emlékszem a történetekre.
Gatsby egy olyan ember, aki mellett elrohant az élet, nem veszi észre, hogy azok az emberek, akikre emlékszik, már megváltoztak, csak álomvilágban él. Lelkének tisztasága azonban megindító, történetében pedig ott lángol a fejlődő Amerika ritmusa. Remek történet, emlékezetes jellemek, csodás hangulat. És ha igazán élvezni akarjátok, nehogy megnézzétek az idei mozit, mert az nem tudott felnőni a történet költőiségéhez, csak kapargatta a felszínt.
Persze, ha vissza tudnék emlékezni, hogy miket kaptam pontosan karácsonykor, valószínű, hogy tudnék még ajánlani pár olvasnivalót. De remélem, így is találtok benne olyat, ami felkelti az érdeklődéseteket és számotokra is kellemes perceket okoz. A végére pedig egy nem éppen karácsonyi nóta, ami viszont a tavalyi ünnepet eléggé meghatározta számomra:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése