Hannu Rajaniemi – Fraktálherceg

Mondj egy igaz történetet nekünk!

Élt egyszer egy finn fiú, aki a matek mellett írni kezdett, angolul. Pár novellája után az első regényével berobbant nem csak a kiadónál, de az olvasóknál is. Jean le Flambeur alakjával egy kifinomult úri tolvajt adott a sci-finek úgy, hogy mellette a tudományos háttér is kidolgozott maradt. Ám mivel a könyvkiadó nem egy könyvet, hanem rögtön hármat rendelt tőle, ezért új történetbe kezdett.

Egyszer volt, hol nem volt, a régi Föld utolsó megmaradt városában élt egy lány. Tavaddudnak hívták

http://khaloodies.deviantart.com/art/Arabian-Nights-67831447

és a dzsinnek szeretője volt. A családja ezért kitagadta, de ő nem tagadhatta meg azt, hogy kicsoda. Mikor segítséget kér tőle a testvére, nem tehet mást, mint hogy közreműködik, de ezzel egy veszélyes összeesküvés közepén találja magát, ahol az sem világos, ki és hogyan húzogatja a szálakat.

Az ő meséje aztán sajátos véget ér, de a tolvaj és Miéli előtte segít kicsit felforgatni a régi életét. A kényszerű kettős Perhonen szárnyain szállva próbál evezgetni a pellegrini szándéka és a hajdanvolt Jean titkos tervei között. Közben ők is eljutnak Szirr városában és saját céljaik elérésére manipulálják a helyiek világát és a titokzatos káoszkódot. Már amennyire ez sikerül.

Történet a történetben egy újabb történetbe ágyazva – ez adja a Fraktálherceg vázát, amelyet a szerző az Ezeregyéjszaka meséiből kölcsönzött. Ez a felépítés egyúttal a könyv sajátos ritmusa, amelyet csak tovább erősít az a keleti világ, amelybe ágyazza az eseményeket. A lapokon megidéződnek gyermekkorunk ismerős teremtményei, a dzsinnek, szellemek, csak az egész kap egy új jelentésréteget a modern fizika felhasználásával. Egészen mesteri, ahogy Rajaniemi a mágia és varázslat világát ötvözi a modern tudomány eredményeivel, azoknak egyfajta valós alapokon nyugvó magyarázatát adja. Ugyanakkor számomra a különféle fizikai fogalmak és kifejezések inkább csak egy sajátos nyelvet hoznak létre, semmint hogy igazi tudományos hátteret alkotnának, de ez valószínű az én ilyen irányú felkészültségemnek köszönhető. Nekem ez adja „a lírát”, a külsőt, semmint hogy a belbecshez tartozzon.


Jó ezt leírni, hogy a szerző sokat fejlődött az első regénye óta, a Fraktálherceg története összeszedettebb, formailag lecsiszoltabb a Kvantumtolvajnál. Ugyanakkor a két történetszálat korántsem éreztem egyforma súlyúnak: a fő cselekmény szempontjából Miéli és a tolvaj kalandja nyilván hangsúlyosabb, viszont Tavaddud meséje jobban meg van írva. Egyrészt a már korábban említett líraiság, az egzotikus világ miatt érdekesebb, de izgalmasabb is: hiába ismertem már a Perhonen utasait régről, az utolsó földi emberek sorsa sokkal izgalmasabb volt.

Ezt persze nagyban segítette, hogy Szirr városa egyszerűen szokatlan és ismerősen idegen, így rögtön otthon éreztem magam benne. Ahogy Rajaniemi megalkotta a repülő szőnyegeket, a sivatagot és az egész valószerűtlen környezetet, azt rettentően eredetinek találtam. Ráadásul a politikai és társadalmi környezetet is ügyesen ötvözte ezzel a világgal, így az egész hitelessé vált.

Bevallom, kicsit boldogabb lettem volna, ha a Fraktálherceg csak az utolsó földi város története lett volna, mert azokat a részeket sokkal jobbal élveztem a könyvben. Ugyanakkor kíváncsi vagyok Jean le Flambeur teljes történetére is, noha ez azzal fog járni, hogy egyszerre el kell majd olvasnom az egész trilógiát újra. De ha a harmadik kötet ugyanannyival lesz jobb a másodiknál, mint amennyivel a jelenleg tárgyalt regény jobb a Kvantumtolvajnál, úgy ezt egyáltalán nem fogom bánni.