Hantos Norbert: Egydolláros sorsjegy (Pillantás a pokolba antológia, KIMTE)
Súlytalan írás egy elcsépelt témáról. A szereplők nem eléggé kidolgozottak: a női főhős, hiába tekinthető ő a központi alaknak, nem lett megfelelően bemutatva, így nem hiteles, ahogyan egyik pillanatról a másikra gerincet növeszt, a férfi (fő)hős pedig annyira ellenszenves, hogy a sorsa sem tud érdekelni. Érthető a mondanivaló (a diktatúrában bárkiből bármikor áldozat válhat), de maga a novella sem szövegében, sem alakjaiban nem annyira erős, hogy elvigye ezt a gondolatot a hátán.
Hantos Norbert: Valami zöld (Új Galaxis 18.)
A legnagyobb erénye az írásnak, hogy hatással volt rám olvasás közben, meghatott a kislány története és rajta keresztül az emberiség sorsának bemutatása. Julie alakját sikerült úgy megalkotni, hogy elhiszem, valóban egy gyerekről van szó, hiteles gyerekszerűnek tetszik a gondolkodása. A novella azonban mégsem egységes, nem olvad harmonikus egészbe, ami miatt hiányérzettel tettem le. Mind maga a társadalom, mind a konfliktus bemutatása lehetett volna részletesebb, akkor talán jobban kijöhetett volna a történet mondanivalója.
Hantos Norbert: Ikerbolygó (Az utolsó világ antológia, Cherubion kiadó)
Sem történetében, sem formájában nem kiemelkedő történet, minden elemét láttuk már más helyen, mégis működik és a csattanó is a helyén van. Élveztem olvasni, és ez már több mint, amit a legtöbb jelölt novelláról elmondhatok. Megbízható középszer.
Horváth Zoltán: Tik-tak (Új Galaxis 18.)
Egy végletesen sablonos, unásig ismert panelekből építkező történet, amely csak egy fáradt fintort tud kiváltani olvasójából. Van itt minden: Laputa, Atlantisz, elnyomott sokak, kiváltságos kevesek, véreskezű rendőrök, katasztrófa sújtotta Föld… Az egyetlen, ami feszültséget adhatna a történetnek, az a korlátozott idő, de éppen ezt a lehetőséget nem használja ki a szerző: ugyan gyorsan történnek az események, mégsem érzi azt az olvasó, hogy emberéletekről lenne szó. A végső csavar is csak egy fáradt élc, amit már sok korábbi történet ellőtt.
K. Varga Bea: Áldott légy, Szent Struktúra! (Galaktika 251)
Nem új a téma, a hatalom, a felsőbb célok és az azokat megvalósító emberek közötti konfliktusok, de jó a központi karakter, ahogyan a szerző rajta keresztül bemutatja, milyen gondolatai vannak az egyes embereken túlmutató célokért harcoló személyeknek, és feszültséggel teli pszichológiai párbaj bontakozik ki a szerzetes és a lázadás vezetője között. A Föld helyzete viszont nem ad pluszt a történethez, ha ennek komolyabb szerepet szánt az író, azt jobban ki kellett volna domborítani; inkább a szerzetes saját sorsáért aggódtam, semmint a bolygóért.
K. Varga Beáta: Az emlékkufár (Galaktika 258)
Nem sci-fi, hanem egy misztikus színezetű megváltástörténet. Érzékletesen, mindenféle sallang nélkül meséli el a kísértés, bukás és a remény krónikáját. A központi alakot sikerült hitelesen bemutatni, habár története ismerős, volt benne annyi eredetiség, amivel elvitte a vállán a cselekményt. Legfőképpen azt értékeltem benne, hogy úgy tett meg egy nőt főszereplőnek, hogy semmilyen izzadságszagú feminizmus nem itatta át feleslegesen. Nem tudom, szabad-e ilyet leírni egy kritikában, de jó érzés volt olvasni, pozitív gondolatokat indított el bennem.
Kasztovszky Béla: A Tabu (Galaktika 251)
Oldschool novella: mind a nyelvezet, mind a történetmesélés régi sablonokat követ, a tudomány és fejlődés pozitív hatásait ecsetelő sci-fi történetek vonalán halad. Önmagában ez nem lenne baj, de itt rossz párbeszédekkel, érdektelen szereplőkkel kombinálódva egy összességében idegesítő, unalmas egésszé áll össze.
Kis Zoltán: Gyilkos csatolás (Galaktika 254)
Érdekes, tudományosan-fantasztikus alapötlet rossz megvalósítása. Széteső, zavaros történet, számos dolgot csak felvet, felvillant, de azoknak semmi szerepük nem lesz a történetben (pl. az áldozat „szelleme”). Mintha a szerző nem tudta volna eldönteni, mit akar elmesélni.
Kleinheincz Csilla: Fehér elefánt (Új Galaxis 18.)
A szerző az igazságot helyezte a novella középpontjába, de nem sikerült a probléma igazán árnyalt bemutatása. Sok időt szentel az író a központi alak bemutatására, azonban a konfliktus kibontása mégsem lett elég erős – hibának érzem, hogy a végső döntés meghozatala igazán csak egy fél oldalnyi belső monológ eredménye. Ha a folyamat bemutatása részletesebb és időben elnyújtottabb lett volna, úgy érzem, hatásosabb lenne volna a végeredmény. Továbbá egy ilyen súlyos kérdésben – emberölés – való döntéshozatalban a társadalmi szempontoknak sokkal jelentősebb szerepet kellett volna szánni, mint csak a belső, személyiségbeli vonásoknak – ez a feladat komoly felelősséggel jár. Célszerű lett volna a jogi fogalmak pontos használata is, ha egy ítélkezésben részt vevő szakértő szempontjából meséli el a történetet. Mindezek ellenére a novella élvezetes volt, gördülékeny stílusban és hiteles a központi alak bemutatásában (bár egy a döntéshozatalban ilyen labilis és személyes erkölcs alapján könnyen befolyásolható személy nemigen jutna be a jogszolgáltatásba), továbbá a tudományos elemet jól építi bele az ítélkezési rendszerbe.
Körtvélyes Ákos: Chang’e, kedvesem (Új Galaxis 18.)
Ez is egy alapvetően sablonokra épülő novella, de itt a stílussal, a környezettel sikerül valami pluszt hozzáadni. Sci-finek egyáltalán nem mondanám, mivel a környezet, az űr csak hátteret ad, de semmi lényegi pluszt nem tesz bele a történetbe, így maga a nevezése erősen megkérdőjelezhető. A stílusa jó, ugyan néhol túlírt, de alapvetően olvasmányos. A dialógusok kicsit esetlenek, de alapvetően illeszkednek a szereplőkhöz. Nem kiemelkedő, inkább megbízhatóan középszerű írás.
Márki István: Az idő sodrában (Galaktika 259)
Sablonos időutazós történet, kiszámítható végkifejlettel. Ebből az alapvetően elcsépelt témából csak akkor lehetett volna jó történetet kihozni, ha az író komolyan veszi a karaktereit, de erre nem került sor. A páciens alakja túl jelentéktelen, az orvos pedig következetlen; ahhoz, hogy hiteles legyen az őrülete, kicsit jobban be kellett volna mutatni az életét, annak menetét, a családjával való kapcsolatát. Az a mánia, ami az „időutazó” felbukkanása után rátört a doktorra, nehezen értelmezhető egy valóban kiegyensúlyozott személy esetében, amilyennek az író eredetileg ábrázolni akarta, komolyabban meg kellett volna indokolni a valódi személyiségét, így túlzottan felszínes marad.
Maron A. Andrea: Kísérleti szex (Új Galaxis 18.)
Giccses lányregény, némi tudományos-fantasztikus beütéssel. Mivel én is a célcsoporthoz tartozom (gyakorlatilag lehetnék a hősnő, hiszen 26 éves nő vagyok), ezért nem hagyott hidegen a műben rejlő romantika, de attól még semmiben nem emelkedik az átlagos nedves leányálmoknak fölé. Sablonos, bár gördülékeny alkotás, nem lep meg semmivel.
Mayer István: Offlinia (Galaktika 252)
Nem túl jól sikerült novella az offline és online világ összevetéséről párhuzamot vonva a diktatúrák lélekrajzával. Főleg azért tartom rosszul kivitelezettnek, mert nem tartom időszerűnek, sem szerencsésnek a párhuzamot a Szabad Európa Rádióval – teljesen más célok és eszközök. Úgyszintén nem érzem erősnek az elnyomó hatalom ábrázolását, nem jön ki igazán a lázadás értelme – pláne úgy, hogy adott esetben több jó érvet találok a háló ellen, mint mellette. Ha a szólásszabadság mellett akart felszólalni az írás, ezt sokkal jobban kellett volna hangsúlyozni.
Mayer István: Örökölt hajlam (Galaktika 261)
A tudósok és a politika/gazdaság összefonódásának sajátos ábrázolása. A szerzőt már korábbi novellájában foglalkoztatták társadalmi kérdések, de itt ötletesebben sikerült bemutatnia, hogy egy kutatás befejezése hogyan nyithat meg egy újat. Ugyan a megoldásra átvezető ötlet eléggé véletlenszerűnek tűnik, de a gépi-emberi együttműködés ábrázolása átvezet ezen az apró döccenőn. A társadalmi környezet bemutatása néhol kicsit szájbarágós és túlmagyarázott.
folyt. köv.
A cikk első része.
Súlytalan írás egy elcsépelt témáról. A szereplők nem eléggé kidolgozottak: a női főhős, hiába tekinthető ő a központi alaknak, nem lett megfelelően bemutatva, így nem hiteles, ahogyan egyik pillanatról a másikra gerincet növeszt, a férfi (fő)hős pedig annyira ellenszenves, hogy a sorsa sem tud érdekelni. Érthető a mondanivaló (a diktatúrában bárkiből bármikor áldozat válhat), de maga a novella sem szövegében, sem alakjaiban nem annyira erős, hogy elvigye ezt a gondolatot a hátán.
Hantos Norbert: Valami zöld (Új Galaxis 18.)
A legnagyobb erénye az írásnak, hogy hatással volt rám olvasás közben, meghatott a kislány története és rajta keresztül az emberiség sorsának bemutatása. Julie alakját sikerült úgy megalkotni, hogy elhiszem, valóban egy gyerekről van szó, hiteles gyerekszerűnek tetszik a gondolkodása. A novella azonban mégsem egységes, nem olvad harmonikus egészbe, ami miatt hiányérzettel tettem le. Mind maga a társadalom, mind a konfliktus bemutatása lehetett volna részletesebb, akkor talán jobban kijöhetett volna a történet mondanivalója.
Hantos Norbert: Ikerbolygó (Az utolsó világ antológia, Cherubion kiadó)
Sem történetében, sem formájában nem kiemelkedő történet, minden elemét láttuk már más helyen, mégis működik és a csattanó is a helyén van. Élveztem olvasni, és ez már több mint, amit a legtöbb jelölt novelláról elmondhatok. Megbízható középszer.
Horváth Zoltán: Tik-tak (Új Galaxis 18.)
Egy végletesen sablonos, unásig ismert panelekből építkező történet, amely csak egy fáradt fintort tud kiváltani olvasójából. Van itt minden: Laputa, Atlantisz, elnyomott sokak, kiváltságos kevesek, véreskezű rendőrök, katasztrófa sújtotta Föld… Az egyetlen, ami feszültséget adhatna a történetnek, az a korlátozott idő, de éppen ezt a lehetőséget nem használja ki a szerző: ugyan gyorsan történnek az események, mégsem érzi azt az olvasó, hogy emberéletekről lenne szó. A végső csavar is csak egy fáradt élc, amit már sok korábbi történet ellőtt.
K. Varga Bea: Áldott légy, Szent Struktúra! (Galaktika 251)
Nem új a téma, a hatalom, a felsőbb célok és az azokat megvalósító emberek közötti konfliktusok, de jó a központi karakter, ahogyan a szerző rajta keresztül bemutatja, milyen gondolatai vannak az egyes embereken túlmutató célokért harcoló személyeknek, és feszültséggel teli pszichológiai párbaj bontakozik ki a szerzetes és a lázadás vezetője között. A Föld helyzete viszont nem ad pluszt a történethez, ha ennek komolyabb szerepet szánt az író, azt jobban ki kellett volna domborítani; inkább a szerzetes saját sorsáért aggódtam, semmint a bolygóért.
K. Varga Beáta: Az emlékkufár (Galaktika 258)
Nem sci-fi, hanem egy misztikus színezetű megváltástörténet. Érzékletesen, mindenféle sallang nélkül meséli el a kísértés, bukás és a remény krónikáját. A központi alakot sikerült hitelesen bemutatni, habár története ismerős, volt benne annyi eredetiség, amivel elvitte a vállán a cselekményt. Legfőképpen azt értékeltem benne, hogy úgy tett meg egy nőt főszereplőnek, hogy semmilyen izzadságszagú feminizmus nem itatta át feleslegesen. Nem tudom, szabad-e ilyet leírni egy kritikában, de jó érzés volt olvasni, pozitív gondolatokat indított el bennem.
Kasztovszky Béla: A Tabu (Galaktika 251)
Oldschool novella: mind a nyelvezet, mind a történetmesélés régi sablonokat követ, a tudomány és fejlődés pozitív hatásait ecsetelő sci-fi történetek vonalán halad. Önmagában ez nem lenne baj, de itt rossz párbeszédekkel, érdektelen szereplőkkel kombinálódva egy összességében idegesítő, unalmas egésszé áll össze.
Kis Zoltán: Gyilkos csatolás (Galaktika 254)
Érdekes, tudományosan-fantasztikus alapötlet rossz megvalósítása. Széteső, zavaros történet, számos dolgot csak felvet, felvillant, de azoknak semmi szerepük nem lesz a történetben (pl. az áldozat „szelleme”). Mintha a szerző nem tudta volna eldönteni, mit akar elmesélni.
Kleinheincz Csilla: Fehér elefánt (Új Galaxis 18.)
A szerző az igazságot helyezte a novella középpontjába, de nem sikerült a probléma igazán árnyalt bemutatása. Sok időt szentel az író a központi alak bemutatására, azonban a konfliktus kibontása mégsem lett elég erős – hibának érzem, hogy a végső döntés meghozatala igazán csak egy fél oldalnyi belső monológ eredménye. Ha a folyamat bemutatása részletesebb és időben elnyújtottabb lett volna, úgy érzem, hatásosabb lenne volna a végeredmény. Továbbá egy ilyen súlyos kérdésben – emberölés – való döntéshozatalban a társadalmi szempontoknak sokkal jelentősebb szerepet kellett volna szánni, mint csak a belső, személyiségbeli vonásoknak – ez a feladat komoly felelősséggel jár. Célszerű lett volna a jogi fogalmak pontos használata is, ha egy ítélkezésben részt vevő szakértő szempontjából meséli el a történetet. Mindezek ellenére a novella élvezetes volt, gördülékeny stílusban és hiteles a központi alak bemutatásában (bár egy a döntéshozatalban ilyen labilis és személyes erkölcs alapján könnyen befolyásolható személy nemigen jutna be a jogszolgáltatásba), továbbá a tudományos elemet jól építi bele az ítélkezési rendszerbe.
Körtvélyes Ákos: Chang’e, kedvesem (Új Galaxis 18.)
Ez is egy alapvetően sablonokra épülő novella, de itt a stílussal, a környezettel sikerül valami pluszt hozzáadni. Sci-finek egyáltalán nem mondanám, mivel a környezet, az űr csak hátteret ad, de semmi lényegi pluszt nem tesz bele a történetbe, így maga a nevezése erősen megkérdőjelezhető. A stílusa jó, ugyan néhol túlírt, de alapvetően olvasmányos. A dialógusok kicsit esetlenek, de alapvetően illeszkednek a szereplőkhöz. Nem kiemelkedő, inkább megbízhatóan középszerű írás.
Márki István: Az idő sodrában (Galaktika 259)
Sablonos időutazós történet, kiszámítható végkifejlettel. Ebből az alapvetően elcsépelt témából csak akkor lehetett volna jó történetet kihozni, ha az író komolyan veszi a karaktereit, de erre nem került sor. A páciens alakja túl jelentéktelen, az orvos pedig következetlen; ahhoz, hogy hiteles legyen az őrülete, kicsit jobban be kellett volna mutatni az életét, annak menetét, a családjával való kapcsolatát. Az a mánia, ami az „időutazó” felbukkanása után rátört a doktorra, nehezen értelmezhető egy valóban kiegyensúlyozott személy esetében, amilyennek az író eredetileg ábrázolni akarta, komolyabban meg kellett volna indokolni a valódi személyiségét, így túlzottan felszínes marad.
Maron A. Andrea: Kísérleti szex (Új Galaxis 18.)
Giccses lányregény, némi tudományos-fantasztikus beütéssel. Mivel én is a célcsoporthoz tartozom (gyakorlatilag lehetnék a hősnő, hiszen 26 éves nő vagyok), ezért nem hagyott hidegen a műben rejlő romantika, de attól még semmiben nem emelkedik az átlagos nedves leányálmoknak fölé. Sablonos, bár gördülékeny alkotás, nem lep meg semmivel.
Mayer István: Offlinia (Galaktika 252)
Nem túl jól sikerült novella az offline és online világ összevetéséről párhuzamot vonva a diktatúrák lélekrajzával. Főleg azért tartom rosszul kivitelezettnek, mert nem tartom időszerűnek, sem szerencsésnek a párhuzamot a Szabad Európa Rádióval – teljesen más célok és eszközök. Úgyszintén nem érzem erősnek az elnyomó hatalom ábrázolását, nem jön ki igazán a lázadás értelme – pláne úgy, hogy adott esetben több jó érvet találok a háló ellen, mint mellette. Ha a szólásszabadság mellett akart felszólalni az írás, ezt sokkal jobban kellett volna hangsúlyozni.
Mayer István: Örökölt hajlam (Galaktika 261)
A tudósok és a politika/gazdaság összefonódásának sajátos ábrázolása. A szerzőt már korábbi novellájában foglalkoztatták társadalmi kérdések, de itt ötletesebben sikerült bemutatnia, hogy egy kutatás befejezése hogyan nyithat meg egy újat. Ugyan a megoldásra átvezető ötlet eléggé véletlenszerűnek tűnik, de a gépi-emberi együttműködés ábrázolása átvezet ezen az apró döccenőn. A társadalmi környezet bemutatása néhol kicsit szájbarágós és túlmagyarázott.
folyt. köv.
A cikk első része.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése