Könyvhét 2013

Ez a hétvége nem egészen úgy alakult, mint ahogy terveztem.

Ugyanis a tervezett minimum két fős mászkálgatás helyett egy főre redukálódtam, így hozta az élet. Szerencsére azonban sosem voltam egyedül, sok baráttal, ismerőssel összefutottam, beszélgettem, így a hiány nem volt olyan látványos. Helyette a programok nagyon.

2013. június 8., szombat

Szombat reggel Évi barátnőmmel a Vörösmarty téren kezdtük a napot. Nem tudom, mennyire bírta a nagy tömeget és azt, hogy rángattam egyik pulttól a másikig, de hősiesen tűrte. Kezdetnek meglátogattam az Ad Astrát és beszereztem a sok várt kötet közül egyet kettőt. Utána az Agavéhoz siettem László Zoli új könyvéért, ezek voltak azok a beszerzések, amiket mindenképpen meg akartam ejteni. Utána igazából csak a nézelődés maradt. Végigjártuk szinte az összes pultot körbe a téren,

Gyermán Petra, Vass Richárd, Sánta Kira

mint mindig, most is hihetetlen élmény volt.

11-kor persze megint az Ad Astránál kötöttünk ki, ahol a kiadó illusztrátorai dedikáltak. Nagyon tetszik, hogy a kiadó ennyire tudatosan és jól intézi a marketinget, figyel az olvasói igényekre, így nem véletlen, hogy a remek képek alkotóival sokan szeretnének találkozni. Vettem én is 5 nyomatot, ami dedikáltattam a készítőkkel, amiket valahogy biztos elhelyezek majd a szobám falán.

Ezután egy nagyszerű ebéd következett a Vapianóban, amit már tavalyról ismertem. Nagyon tetszik, hogy a szemem láttára állítják össze az ebédem, ráadásul öröm, hogy kedves is volt a szakács. Bár az nem túlzottan jó, hogy ezt külön ki kell emelni, mert ritkaságszámba megy.

Utána irány az Ingókövek bemutatója az 1000 Teában! Nagyon kedves helynek tűnt a könyvbemutató színhelye, ahol ruganyos ifjúságként ültünk a földre a személyzet kérésére (néha már annak is örülök, hogy ifjúnak aposztrofálnak), végignéztük a katonák bevonulását, kaptunk finom grúz teát (homoktövis volt benne és vagy másfél percig tartott elkészíteni, elsőre pedig nagyon furcsa volt az íze, de utána jó lett). Maga a beszélgetés jó hangulatú volt, különösen tetszett az, hogy próbálták a résztvevők kicsit részletesebben is bemutatni a valós eseményeket. Látszott, hogy hatalmas munka volt a regény elkészítésében, valós forrásokon alapul, így már nagyon várom, hogy elolvashassam. Kánai András moderációja hozta a megszokott színvonalat, bár kicsit túl öntudatosan használta a tudatosan szót...

Ezt követően dedikálás dedikálás hátán, amíg el nem mosta az eső. Judit könyénél még szerencsém volt, de Trenka Csaba Gábornál már rendesen zuhogott, kénytelenek voltunk eresz alá állni, amíg a kedves órabolt-tulajdonosok be nem húzták a tetőt. A szerző új könyve kellőképpen szokatlannak tűnik, összhangban az író kisugárzásával. Az utcazenészeket azonban nem zavarta az eső, jó hangulatot keltettek és segítettek abban, hogy egy ifjú indián megtáncoltasson egy másikat. Mire László Zoli került sorra, addigra átmenetileg javult az idő, beszélt egy pár szót arról, mennyiben változott a regény a kézirathoz képest – kíváncsi vagyok, észreveszem-e.

Megint elkezdett csöpögni, de most már nem adtuk fel, megkerestük az ekulturásokat, hogy blogger-interjút adjak. Na, ebből annyi lett, hogy legalább fél órát rostokoltunk a Delta Vision standjánál a

Dedikálás terepszínű háttérrel

ponyva alatt, várva, hogy csihadjon a vihar. Legalább addig is beszélgettünk, megtudtam egy pár dolgot az oldal működéséről, végül magát a beszélgetést is összehoztuk. Nem vagyok túlságosan fotogén és kameraérzékeny, így nem kevés riadalommal várom az internetes megjelenésemet...

Utána már csak a szokásosnak mondható SFMag-találkozó várt rám, beszélgettem egy jót Anitával és Botonddal, majd tettünk egy hatalmas sétát a Király utcán kajáldát keresve, amikor már komolyan éreztem, hogy most fog leszakadni a lábam. A vacsora azonban ízletes volt, közben beszélgettünk, sztorizgattunk, különösen Huszár Andrissal, akivel holmi írói karrierpályát rajzoltunk fel. Mivel vendéglátó Tamás barátom még a PASO koncerten tombolt, visszatértem a többiekkel a Vörösmarty térre, ahol csatlakoztunk az Ad Astrás morzsapartihoz. Mire végre hazaértem, szó szerint bedőltem az ágyba.

2013. június 9., vasárnap

Másnap ismét a Könyvhéten kezdtünk, ahol csak elcsábultam és vettem két könyvet a CorLeonisnál, meg ajándékot is. Nagyon jó idő volt és rengeteg ember, pezsgett a tér, csak a Gerbaudban nem árultak fagylaltot, így erről le kellett tennünk.

Szabadság felhővel

Laza ebéd után azonban nekiindultunk a Citadellának. Még nem voltam a Szabadság-szobornál, így ezt bepótoltam, a látkép pedig tetszett, csak egyes emberek gondolták magukat különbnek a többieknél, illetve fontosabbnak a fényképezést annál, minthogy egy másik nem álljon a vízben (társadalmi kép egy mondatban). Lefelé menet segítettünk egy több mint 40 éve Németországban élő magyar férfinek, aki ennek ellenére meglepően jól beszélt az anyanyelvén. Utunkat ezután az Ikea felé vettük.

Nem igazán értem így utólag, hogy a fogyasztói kultúra eme szentélye hogyan került a kulturális hétvégébe, de Tamás azt mondta, őt valahogy megnyugtatja, ami pedig rám fért. Az persze más kérdés, hogy nekem inkább a fejem fájdult meg tőle, bár imádtam a rengeteg svéd nyelvű könyvet (Jag, robot kábé 50 példányban) és a fantázianeveket, amiket a 9gaggel összhangban „rage-face”-szel lehetett jól előadni.

Budapest éjjel

Ekkor még mindig nem volt vége a napnak, visszamentünk az Erzsébet térre, a WAMP kapcsán jó kis vitába keveredtünk a kultúra és a világ kapcsolatáról, végül irány az Akvárium, ahol Nyáry Krisztián Így szerettek ők c. kötete kapcsán volt egy előadás, „Színésznőt szerettem” címmel. Barcs Kata és Elek Ferenc közreműködésével olyan történeteket idéztek fel, ahol író és színésznő került szerelmi viszonyba. Volt itt reménytelen, tragikus vagy éppen beteljesült szerelem. Maga a koncepció tetszett, a megvalósításban azonban voltak döccenők: nagyon gyors, majdnem kapkodó volt a tempó, nem volt idő arra, hogy a hallottam igazán leülepedjenek és hatást keltsenek a nézőben, az pedig különösen kiábrándító volt, hogy a szerző még a bevezetőt is felolvasta – így kevésbé lehet élő a szöveg.

A napot a Budapest eye-on és a Dunánál zártuk: a naplemente és főváros képei madártávlatból hatásos egyveleget alkottak, Tamás elmondása szerint pedig valószínű, belekerülök valami német TV adásába, aki bőszen filmezte, ahogy a Dunát próbálom fotózni, végre celeb leszek! Persze a víz valóban félelmetes volt, különösen, ahogy egy táblát rángatott jobbra-balra – vajon melyik lesz az erősebb?

Ennyi volt a könyvhét az én szememmel, amiben azért nem csak az olvasnivalók domináltak. Még ma este vár rám egy előadás a Nemzeti Színházban, de az már egy másik történet és egy másik poszt. A rengeteg élményt még fel kell dolgozni, de az biztos, megéri néha Budapestre járni, mert feltölt.

Két videó: az egyik az ekulturás interjú, a másik pedig a táncoló indiánokról készült.