2015. december 15., kedd

Star Wars and me

Réges régen, egy messzi-messzi galaxisban… amikor George Lucas még nem volt elborult, magát tévedhetetlen rendezőzseninek hívő filmes; mikor a számítógépes grafika még jobbára gyerekcipőben járt, viszont helyre kis makettekkel és festményekkel keltettek illúziót; mikor még nem hallottam Az ezerarcú hős és Luke Skywalker korrelációjáról; mikor még Han Solo volt a legjobb pasi a világegyetemben – nos, akkor élt egy 11 éves lány, aki elkezdett hinni a mesékben. Ez most kicsit róla és rólam szól, no meg arról a hatásról, amit ez a trilógia (szigorúan csak a régi filmek!) tett az életemre – és egy kicsit a régi könyvváltozatokról.

Ahogy már korábban is írtam, 1996-ban láttam életemben először A Birodalom visszavágot, majd később az egész régi trilógiát. Ez az élmény meghatározónak bizonyult az egész életemre. Képzeljetek egy egészen fiatal lányt, aki találkozik a csodával – mert ezt jelentette nekem az egész. Valamit, ami iránt rajonghatok, aminek van jelentősége, ami számít. Lehet fejtegetni, hogy miért volt ilyen ez a hatás, elemezhetném a filmeket, a tökéletes megvalósításukat, a káprázatos látványt és zenét – ez így együtt mind okozhatta. De én inkább annak tulajdonítom, hogy nyiladozó világom számára ez egy látószöget jelentett, olyan dolgokról mesélt, amiben úgy tűnt, érdemes hinnem. A romantika, a szerelem, a tudás, az önfeláldozás, a bölcsesség, a bátorság, de ugyanúgy itt szerepelt a cinizmus és vidámság is. Eszmék, gondolatok a szabadságról, a hősiességről, mind-mind olyan dolog, amelynek fényében a valóság szánalmasan unalmasnak tűnt – és hát nem ezt érzi minden kamasz?! Izgalom és dráma, jó értelemben vett mese, amely hat a szívre és a lélekre, és nem tudod kivonni magad a hatása alól.


Emlékszem, annak idején öcsémmel mindent elkezdtünk gyűjteni (ez volt az első nagy rajongásom, amit persze még jópár követett): könyvek, képregények, volt matricás albumunk (az enyém teli is lett, de csak azért, mert tesómtól elcsórtam a Han Solo matricáját… amiért már nagyon röstellkedek); 1997-ben ott nyomultunk az orosházi moziban, mikor bemutatták a felújított trilógiát… Ez és a kezdődő filmimádat hosszú évekre összekovácsolt bennünket, de még a mai napig vannak olyan belsős poénjaink, amit senki más nem ért rajtunk kívül. Volt Behind the Magic CD-nk is, olyan gyöngyszemekkel, mint animált Leia hercegnős divatbemutató, vagy SW trivia, persze mindez angolul.

Biztos vagyok benne, ha ezt nem ott és nem akkor élem át, nem hatott volna rám ennyire erősen. Később, tapasztalatokkal felvértezve már máshogy látnám a világot, tudnám, hogy nem minden fekete-fehér, hogy Luke sem lehet gáncstalan lovag, míg Darth Vader sem sötét gyilkos. De ott és akkor ez hiteles volt, mi több, hihető. Felgyújtotta képzeletem és elérte azt, hogy rajta keresztül megismerjek egy csomó minden mást, főleg a filmeket. Ha nincs a Star Wars, biztosan nem kezdem el olvasni a Cinemát, és nem kezdek kacérkodni a kritikák írásával, és talán ez a blog sem születik meg.

Ezt a rajongást az új trilógia sem tudta lerombolni, a mai napig párás szemmel emlegetem a trilógiát, de még a könyveket is szeretettel olvasom. Emlékszem, annak idején nem mertem bevállalni, de egy szépkiejtés versenyen nem valami sosem olvasott szépirodalmat, hanem a Csillagok háborúja könyv első két oldalát szerettem volna felolvasni (gyakorlatilag kívülről tudtam) – sosem tudom már meg, mi lett volna, nyertem volna-e esetleg, ha bevállalósabb vagyok.

Mindenesetre most még mindig fel tudtam idézni ezeket a sorokat, de furcsa volt, hogy mennyire más most olvasni. Meglepett, hogy szinte külső szemmel tudom nézni a regényeket és bizonyos jellegzetességek feltűnnek. Például az, hogy mennyire eltérő a három könyv stílusa, érződnek az írói jellegzetességek, hasonlóan a filmekhez. A Csillagok háborúja tényleg egy tipikus mese, lágyan ringatózunk a történet hullámain, megvannak a népmesei fordulatok, a kis parasztlegény és a megmentésre váró hercegnő, a gonosz lovag, aki már-már sárkány, de amolyan Süsü-féle egyfejű, a mentor öreg és a jó barátok. Kapunk némi többletinformációt, morzsákat, amikből a mellékszereplők és a főszereplők is karaktert kapnak, beleértve akár Motti ellentengernagyot is. Kicsit közelebb kerülnek hozzánk ezek a figurák és rögvest meg is szeretjük őket, ebben segít a szöveg. Ellenben azért más jellegzetessége nincs.

A Birodalom visszavág ezzel ellentétesen sokkal szikárabb, szinte semmi leírást nem kapunk, csak a száraz tényeket. De maga a történet elbírja ezt, mert végig lebilincselő és szórakoztató, mert már ismerjük a hősöket, így elég annyi, hogy csak figyeljük a sorsukat és izgulunk értük. Megvannak a drámai csúcspontok, amitől úgy érezzük, tényleg van tétje ennek az egész háborúnak, nem csak magasabb ideák, de egyéni sorsok mentén is. Tisztességgel álmodja betűkbe a film eseményeit.

A Jedi visszatér novellizációja újra ad egy kis többletet, jobban megismerjük a szereplők gondolatait, érzéseit, ami így előrevetíti, érthetővé teszi a későbbi eseményeket és döntéseket. Luke sokkal keményebb, de még így is idealista, Leia nőiesebb és szeretetre méltóbb, Han esetében pedig jól leképezi a lelkében zajló változást. Ugyan néhol már elszalad a ló és kicsit giccsessé válik a történet, különösen az ewokok falujában, de még így is képes volt meghatni, különösen Darth Vader halálakor. Jó lezárás.

Az eredeti trilógiához képest nekem az új filmek regényváltozatai jobban tetszettek, sokkal többet tettek hozzá a szinte cselekményváz-szerű filmekhez. De az eredeti filmek érzelmi többlete és fantáziája, szerethető karakterei nincsenek meg benne. Viszont most felülök én is a hype-vonatra és reménykedem benne, hogy az új epizód beváltja legalább a remények egy részét. Addig is szurkoljatok, hogy az Erő velünk legyen és péntek hajnalban egy új, rajongó bejegyzés szülessen Az ébredő erőről is.
 
A képek forrásául az internetes népművészet egyik kedvelt csücske, a 9gag szolgált.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése