Úgy látszik, mindig visszatérek a japán animációhoz... De ami a legjobb, hogy ugyanúgy elvarázsol, mint évekkel ezelőtt. Tegnap este újranéztük A vadon hercegnőjét, és most is ugyanúgy gondolom, mint ebben a 2009-es blogbejegyzésben: Miyazakinak sikerült úgy beszélnie a természet és ember kapcsolatáról, hogy tanulságos, de mégis költői maradjon.
Pár hete elhatároztam, hogy végignézem Miyazaki mester teljes életművét, és Acélpatkány hatására ezen a hétvégén el is jutottam A vadon hercegnőjéhez. Előzetesen is be kell vallanom, hogy ez egyik kedvencem, szóval lehet, hogy kicsit elfogult írást kaptok…
A messzi keleten felbukkan egy démon és mielőtt meghal, megátkozza egy kis nép hercegét, Ashitakát. A herceg útnak indul nyugatra a démon nyomait követve, hogy megkeresse az ellenszert, és belecsöppen az emberek és az erdő háborújába. Mindent megtesz, hogy a feleket kibékítse, de sietnie kell, mielőtt az átok elemészti testét és lelkét…
Igazából nem teljesen értem, hogy Hayao Miyazaki filmjei miért varázsolnak el újra és újra. Pedig hihetetlenül egyszerű képlettel dolgozik: mindig van két fiatal, egy fiú és egy lány, akik felveszik a harcot a rosszal szemben. Ezeket az egyszerű történeteket azonban mindig sikerül valami olyan plusszal feltöltenie, ami miatt mindig frissek, újszerűek és aktuálisak.
Most is egy remek témát talált: a természet és a civilizáció nagy harca egy kívülálló szemén keresztül. Amit sikerült elérnie A vadon hercegnőjében az az, hogy egyik felet sem mutatja be abszolút rosszként, még az embereket sem, hanem képes bemutatni a szembenálló feleket a maguk teljességében, minden pozitív és negatív tulajdonságukkal együtt.
Pár hete elhatároztam, hogy végignézem Miyazaki mester teljes életművét, és Acélpatkány hatására ezen a hétvégén el is jutottam A vadon hercegnőjéhez. Előzetesen is be kell vallanom, hogy ez egyik kedvencem, szóval lehet, hogy kicsit elfogult írást kaptok…
A messzi keleten felbukkan egy démon és mielőtt meghal, megátkozza egy kis nép hercegét, Ashitakát. A herceg útnak indul nyugatra a démon nyomait követve, hogy megkeresse az ellenszert, és belecsöppen az emberek és az erdő háborújába. Mindent megtesz, hogy a feleket kibékítse, de sietnie kell, mielőtt az átok elemészti testét és lelkét…
Igazából nem teljesen értem, hogy Hayao Miyazaki filmjei miért varázsolnak el újra és újra. Pedig hihetetlenül egyszerű képlettel dolgozik: mindig van két fiatal, egy fiú és egy lány, akik felveszik a harcot a rosszal szemben. Ezeket az egyszerű történeteket azonban mindig sikerül valami olyan plusszal feltöltenie, ami miatt mindig frissek, újszerűek és aktuálisak.
Most is egy remek témát talált: a természet és a civilizáció nagy harca egy kívülálló szemén keresztül. Amit sikerült elérnie A vadon hercegnőjében az az, hogy egyik felet sem mutatja be abszolút rosszként, még az embereket sem, hanem képes bemutatni a szembenálló feleket a maguk teljességében, minden pozitív és negatív tulajdonságukkal együtt.
És egyúttal gyönyörű képekben megmutatja a természet nagyságát, szépségét, ugyanakkor vadságát és kérlelhetetlenségét is. Míg az emberek alakján keresztül a fejlődés, a civilizáció pusztító hatását, ugyanakkor a gondoskodását is. Mert Eboshi úrnő sem gonosz: mindenáron meg akarja óvni a rábízott embereket; nem véletlen, hogy emberei szeretik.
Az ellenérdekű felek harcából most is csak káosz születhet, akárcsak a Nausicaa – A szél harcosaiban vagy a Laputában. Nagy erénye azonban, hogy bemutatja a pusztítás és teremtés sajátos egységét és körforgását, hogy ebből a halálos elegyből hogyan születik meg mégis a változás. Mindkét fél elvesztett valamit, de talán megnyerték annak lehetőségét, hogy ne egymás ellen, hanem egymás mellett dolgozzanak ezután.
Teszi, hogy nem rágja a szánkba, mit tanulságot, hanem finom eszközökkel rávezet. Megkapjuk hozzá a csodálatos rajzokat, Hisaishi Joe talán legszebb dallamait, egy magával ragadó világot. Megható, elvarázsoló mese, amit bátran ajánlok 0-100 éves korig!
A képek innen és innen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése