Hatodik alkalommal vettem részt a Könyvhéten, és idén fordul először elő, hogy nem voltam biztos, kell-e nekem beszámolót írnom. Végül a szombat este eseményei győztek meg arról, hogy lehet létjogosultsága egy beszámolónak. Kicsit szomorú vagyok, már csak azért is, mert erre megint a „magyar SF” szitokszava/égisze alatt került sor, de tényleg elgondolkodtam.
Péntek este érkeztem meg Budapestre, és nem sokat pihentem, 7 órára már házigazdámmal, Gáborral a Deák téren voltunk egy laza sci-fis – molyos sörözésen. Örültem, hogy találkozhattam, beszélhettem egy
csomó emberrel; az pedig különösen jó volt, hogy mindenkit a sci-fi és a könyvek szeretete hozott össze; az utóbbi időben ez kicsit hiányzott az életemből (bár a keddi szegedi molyrajzás már sokat javított az állapotomon) - a geek társalgások, egymás cikizése, könyves élmények megosztása. Vártam, hogy megosszam Anitával a Horgonyhely kapcsán felmerült gondolataimat, és csak egyszerűen jó volt együtt. Mégsem maradtam sokáig, hiszen Tamás barátommal úgyszintén ritkán tudok találkozni, így 9 felé elindultam. Később mégis visszatértünk az Erzsébet téri forgatagba, a fröccsök, a vászon tornacipők, maxiruhák és kigyúrt karizmok világába, hogy végre jól átbeszéljük az életünket. Az estet sétával zártuk, ahol megdöbbenve láttam a Szabadság téren a II. világháború áldozatainak emelt hamis vagy éppen zavarba ejtő emlékművet és az civilek által közzétett élő emlékeket, majd a Kossuth tér kövekből épített pusztaságát. Végül a 2-es villamoson a budai oldal látképe rángatott ki enyhe melankóliámból.
Kevés alvás után másnap negyed 11 körül már a Vörösmarty-n voltam, hogy nyugalomban nézhessem végig a placcot. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen a két „kell”-beszerzésen kívül három másik, leárazott könyv is a táskámba került különböző témákban, különböző szerzőktől. Mivel ismerőssel nem találkoztam ezen a korai órán, leültem és kis médiaelméletet olvasgattam Marshall McLuhantől, amidőn is meglepve tapasztaltam, mennyire aktuális az, amit közel ötven éve mondott a világról. Ebéd előtt végül az Ekulturás
kontingenssel, Tamással, Dominikkel, vörivel és Shanarával beszélgettem, majd meghallagttam egy beszélgetést Bartók Imrével és Pék Zoltánnal könyveik megjelenése apropóján. Előző szerző a magyar kortárs irodalom kis csoda/fenegyereke, akinek öt oldal után letettem a könyvét, de a most felolvasott részlet kétségkívül hatásos volt, azonban a köteteinek médiakörítése (úgy is mondhatnám, ajnározása) kicsit zavaró. Az utóbbi szerző azonban hátrányos helyzetből indul, pedig a regényére kíváncsi vagyok, de a felolvasott részlet egyszerűen nem volt elég erős a Bartók-trilógiához képest.
Gyomrom kondulására végül az Erzsébet térre sétáltam, hogy a Street Food passzázson válasszak valami finomat. Végül egy olasz pasta mellett döntöttem, mellyel segítettem egy fiatalembernek is, aki nem volt benne biztos, kellően al dentére főzik-e a tésztát. Utána azonban siettem vissza, hiszen egy órától Sümegi Attilával interjúztam.
Mivel az Ekultura-stáb késett, így fogtam magam és megismerkedtem a szerzővel, így legalább előzetesen pár dolgot egyeztethettünk. Később azonban a dedikálást nem akartuk megakasztani, így megvártam a Toi Toi-k mérsékelten romantikus árnyékában, hogy vöri kikérdezze Anitát. Az interjút végül gördülékenynek
éreztem, csak az elején sikerült kétszer belebakiznom a szövegbe, de ezt majd az évek, meg a rutin megoldja.
Miután a legnagyobb stresszforrást letudtam, a Horgonyhely dedikálására kellett sorba állnom – ugyanis tényleg sok ember jött el (mint később megtudtam, negyed négyig tartott). A nagy napsütés nyomott hagyott a hátamon és a vállamon, de megérték a kedves szavak és Anita arca, amikor Gábor a csuklóját tartotta dedikálni – kapott is egy kis horgonyt. Majd fagyi a Gerbeaudban, találkozás csartakkal, akinek vállaltam egy dedikációt. Így némi ücsörgést követően az Agave standjánál táboroztunk le, négy óra után pedig immáron pattel kiegészülve korai vacsorára indultunk a Nagymama palacsintázójában. Itt csatlakozott hozzánk ponty, Nita és Szilmariel, akikkel kiadókról, élményekről cseverésztünk egy pár palacsinta felett. A Vörösmarty-ra visszamenve némi csevegés után az AdAstra standjánál ragadtam le, ahol Zsolti barátommal egy régen várt beszélgetést folytattunk le. Utána Csillával a Gabo standjához sétáltam vissza, de a tér közepén álló szobornál már kezdtek gyülekezni a szokásos Ekultura-estéhez a szerkesztőség tagjai és Ciccnyog, akivel később a moly-antológiáról beszéltem pár szót, de sikerült jogi tanácsot is adnom neki.
Kicsivel később elkaptam Beát is a Könyvmolyképzőnél és bepótoltuk azt, hogy a Könyvfesztiválon nem futottunk össze. Amikor visszaértem, már javában folyt az iddogálás és a beszélgetés, de segítettem abban,
hogy utánpótlást szerezzünk – ezúton is köszönjük az AdAstra és Szélesi Sándor hozzájárulását! Ráadásul a nagy rohangálásban leesett nekem egy Betontehén-akció is, amit majd igyekszem elolvasni. Az este folyamán beszélgettem az Ekulturáról Tamással és Dominikkel, Mezei Attila a szerepjátékok fénykoráról osztott meg velem pár információt, vörivel a salsázásról, Anitával az írásról, munkáról, regényekről és sok minden másról. De a hétvége fő témája azért a magyar SF és a Zsoldos Péter-díj volt.
Nyilván nem követi mindenki, mi történik a hazai fantasztikum palettáján, de a héten egy fontos dologról esett szó. Gábor barátomat, aki ki tudja mi óta szívén viseli a sci-fit, felkérték az egyetlen hazai SF-díj zsűrijébe. Mivel az egész helyzet konfliktusos, hosszú lenne elmagyarázni, de a lényeg az volt, nem tudott könnyen döntést hozni, ezért úgy döntött, ír egy posztot facebookon és molyon, s megkérdezi a rajongókat, barátokat, hozzáértőket, milyen érveket tudnak felhozni az igen és a nem mellett. A célja leginkább az volt, hogy elkezdődjön valami párbeszéd, elvégre ez egy közügy – mi kis SF-világunk közügye. No, hát ebből egy kisebbfajta „vihar a biliben”-helyzet kerekedett, ami miatt a jóbarátom elég sok támadásnak volt kitéve. Valahol a jó szándék elveszett a kommentek sűrűjében, a sok érdemi hozzászólás mellett több értelmetlen és értelmezhetetlen vélemény látott napvilágot (hogy azt ne mondjam, volt, aki egyáltalán a véleményalkotás jogosságát kérdőjelezte meg). A végén persze teljesen bagatell módon úgy oldódott meg a helyzet, hogy kiderült, nem is lehetne zsűritag.
Péntek este érkeztem meg Budapestre, és nem sokat pihentem, 7 órára már házigazdámmal, Gáborral a Deák téren voltunk egy laza sci-fis – molyos sörözésen. Örültem, hogy találkozhattam, beszélhettem egy
csomó emberrel; az pedig különösen jó volt, hogy mindenkit a sci-fi és a könyvek szeretete hozott össze; az utóbbi időben ez kicsit hiányzott az életemből (bár a keddi szegedi molyrajzás már sokat javított az állapotomon) - a geek társalgások, egymás cikizése, könyves élmények megosztása. Vártam, hogy megosszam Anitával a Horgonyhely kapcsán felmerült gondolataimat, és csak egyszerűen jó volt együtt. Mégsem maradtam sokáig, hiszen Tamás barátommal úgyszintén ritkán tudok találkozni, így 9 felé elindultam. Később mégis visszatértünk az Erzsébet téri forgatagba, a fröccsök, a vászon tornacipők, maxiruhák és kigyúrt karizmok világába, hogy végre jól átbeszéljük az életünket. Az estet sétával zártuk, ahol megdöbbenve láttam a Szabadság téren a II. világháború áldozatainak emelt hamis vagy éppen zavarba ejtő emlékművet és az civilek által közzétett élő emlékeket, majd a Kossuth tér kövekből épített pusztaságát. Végül a 2-es villamoson a budai oldal látképe rángatott ki enyhe melankóliámból. Kevés alvás után másnap negyed 11 körül már a Vörösmarty-n voltam, hogy nyugalomban nézhessem végig a placcot. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen a két „kell”-beszerzésen kívül három másik, leárazott könyv is a táskámba került különböző témákban, különböző szerzőktől. Mivel ismerőssel nem találkoztam ezen a korai órán, leültem és kis médiaelméletet olvasgattam Marshall McLuhantől, amidőn is meglepve tapasztaltam, mennyire aktuális az, amit közel ötven éve mondott a világról. Ebéd előtt végül az Ekulturás
kontingenssel, Tamással, Dominikkel, vörivel és Shanarával beszélgettem, majd meghallagttam egy beszélgetést Bartók Imrével és Pék Zoltánnal könyveik megjelenése apropóján. Előző szerző a magyar kortárs irodalom kis csoda/fenegyereke, akinek öt oldal után letettem a könyvét, de a most felolvasott részlet kétségkívül hatásos volt, azonban a köteteinek médiakörítése (úgy is mondhatnám, ajnározása) kicsit zavaró. Az utóbbi szerző azonban hátrányos helyzetből indul, pedig a regényére kíváncsi vagyok, de a felolvasott részlet egyszerűen nem volt elég erős a Bartók-trilógiához képest. Gyomrom kondulására végül az Erzsébet térre sétáltam, hogy a Street Food passzázson válasszak valami finomat. Végül egy olasz pasta mellett döntöttem, mellyel segítettem egy fiatalembernek is, aki nem volt benne biztos, kellően al dentére főzik-e a tésztát. Utána azonban siettem vissza, hiszen egy órától Sümegi Attilával interjúztam.
Mivel az Ekultura-stáb késett, így fogtam magam és megismerkedtem a szerzővel, így legalább előzetesen pár dolgot egyeztethettünk. Később azonban a dedikálást nem akartuk megakasztani, így megvártam a Toi Toi-k mérsékelten romantikus árnyékában, hogy vöri kikérdezze Anitát. Az interjút végül gördülékenynek
éreztem, csak az elején sikerült kétszer belebakiznom a szövegbe, de ezt majd az évek, meg a rutin megoldja. Miután a legnagyobb stresszforrást letudtam, a Horgonyhely dedikálására kellett sorba állnom – ugyanis tényleg sok ember jött el (mint később megtudtam, negyed négyig tartott). A nagy napsütés nyomott hagyott a hátamon és a vállamon, de megérték a kedves szavak és Anita arca, amikor Gábor a csuklóját tartotta dedikálni – kapott is egy kis horgonyt. Majd fagyi a Gerbeaudban, találkozás csartakkal, akinek vállaltam egy dedikációt. Így némi ücsörgést követően az Agave standjánál táboroztunk le, négy óra után pedig immáron pattel kiegészülve korai vacsorára indultunk a Nagymama palacsintázójában. Itt csatlakozott hozzánk ponty, Nita és Szilmariel, akikkel kiadókról, élményekről cseverésztünk egy pár palacsinta felett. A Vörösmarty-ra visszamenve némi csevegés után az AdAstra standjánál ragadtam le, ahol Zsolti barátommal egy régen várt beszélgetést folytattunk le. Utána Csillával a Gabo standjához sétáltam vissza, de a tér közepén álló szobornál már kezdtek gyülekezni a szokásos Ekultura-estéhez a szerkesztőség tagjai és Ciccnyog, akivel később a moly-antológiáról beszéltem pár szót, de sikerült jogi tanácsot is adnom neki.
Kicsivel később elkaptam Beát is a Könyvmolyképzőnél és bepótoltuk azt, hogy a Könyvfesztiválon nem futottunk össze. Amikor visszaértem, már javában folyt az iddogálás és a beszélgetés, de segítettem abban,
hogy utánpótlást szerezzünk – ezúton is köszönjük az AdAstra és Szélesi Sándor hozzájárulását! Ráadásul a nagy rohangálásban leesett nekem egy Betontehén-akció is, amit majd igyekszem elolvasni. Az este folyamán beszélgettem az Ekulturáról Tamással és Dominikkel, Mezei Attila a szerepjátékok fénykoráról osztott meg velem pár információt, vörivel a salsázásról, Anitával az írásról, munkáról, regényekről és sok minden másról. De a hétvége fő témája azért a magyar SF és a Zsoldos Péter-díj volt. Nyilván nem követi mindenki, mi történik a hazai fantasztikum palettáján, de a héten egy fontos dologról esett szó. Gábor barátomat, aki ki tudja mi óta szívén viseli a sci-fit, felkérték az egyetlen hazai SF-díj zsűrijébe. Mivel az egész helyzet konfliktusos, hosszú lenne elmagyarázni, de a lényeg az volt, nem tudott könnyen döntést hozni, ezért úgy döntött, ír egy posztot facebookon és molyon, s megkérdezi a rajongókat, barátokat, hozzáértőket, milyen érveket tudnak felhozni az igen és a nem mellett. A célja leginkább az volt, hogy elkezdődjön valami párbeszéd, elvégre ez egy közügy – mi kis SF-világunk közügye. No, hát ebből egy kisebbfajta „vihar a biliben”-helyzet kerekedett, ami miatt a jóbarátom elég sok támadásnak volt kitéve. Valahol a jó szándék elveszett a kommentek sűrűjében, a sok érdemi hozzászólás mellett több értelmetlen és értelmezhetetlen vélemény látott napvilágot (hogy azt ne mondjam, volt, aki egyáltalán a véleményalkotás jogosságát kérdőjelezte meg). A végén persze teljesen bagatell módon úgy oldódott meg a helyzet, hogy kiderült, nem is lehetne zsűritag.
Évekkel ezelőtt én is aktívan foglalkoztam ezekkel a kérdésekkel, de a folyamatos vélemény-különbséget, begyöpösödött fejek, évtizedes, sokszor pitiáner konfliktusok gyűrűjében elveszett belőlem minden jobbító szándék, jelenleg az a maximum, hogy foglalkozok magyar sci-fi regényekkel, antológiákkal és reménykedek benne, hogy a cikkeim egyáltalán jelentenek valamit. Gábor viszont tényleg tehetne, megvan benne az akarat és a tenni vágyás, ezért nagyon sajnálom, hogy ilyen szerencsétlenül alakult ez az egész, hogy kommunikációs bakik(?) miatt az üzenet nem jutott át. Szerintem lehet és kell is változtatni, de úgy érzem, ehhez az kell, hogy a szekértáborokat elbontsuk, hogy a közéletbe most belépő emberektől nem az legyen az első kérdés, hogy te kivel értesz egyet, hová húzol. Ennek lehetett volna jó kezdete Gábor beválasztása, de úgy látszik, mégsem érett meg hozzá a helyzet. És ez nagyon szomorú. És ha azt nézem, hogy az Avana Egyesület (a díj gazdái) részéről milyen szerecsenmosdatást hallottam a saját füleimmel is, akkor nem biztos, hogy kétségeim vannak a ledózerolás szükségességéről. Még úgy is, hogy megértek mindenkit és nem ítélek el senkit. De lehet, elég, ha ezzel idézettel világítok meg mindent:
„- Van közös ellenség!
- A Júdeai Nemzeti Front?!
- Nem, a rómaiak!
- Jaaa….”
Szóval izgalmas, érdekes, gondolatébresztő hétvégét töltöttem Budapesten. Nagyon örültem a találkozásoknak, az élményeknek, a beszélgetéseknek, köszönöm mindenkinek! Jövőre, veletek, ugyanitt!
Szóval izgalmas, érdekes, gondolatébresztő hétvégét töltöttem Budapesten. Nagyon örültem a találkozásoknak, az élményeknek, a beszélgetéseknek, köszönöm mindenkinek! Jövőre, veletek, ugyanitt!
Örülök, hogy találkoztunk. :)
VálaszTörlés