Lenyűgözve ülök, állok, eszek, fekszem, miközben Ted Chiang novelláit olvasom. Ilyet már nagyon-nagyon régen éreztem novella, de bármilyen más sci-fi olvasása közben. Folyamatosan szuperlatívuszok járnak a fejemben, csak ilyesmivel tudom leírni ezeket a történeteket, mert nagyjából, így hirtelen semmihez sem tudom hasonlítani, amit valaha olvastam.
Először is talán azért, mert Chiang hihetetlenül jó ötletekkel dolgozik; más kortárs szerzőkkel ellentétben, akiknél szintén az ötleteket szoktam dicsérni (ld. Gaiman), itt egyáltalán nem érzem azt, hogy régi gondolatok újrafelhasználását látnám. Ez a nyolc novella mind frissítő szellőként hatott és teljesen meghökkentett egyedi világaival, megcsavart valóságaival. De úgy alkotta meg ezeket a történeteket, hogy mégis végig a tudományos (vagy hasonló jellegű) probléma maradt a középpontban.
Mert azt nem lehet tagadni, hogy az ábrázolt kérdések mind az adott világba ágyazottan működnek, akár van tényleges magyarázatuk, akár nincs. A természet- és a társadalomtudományi felvetések felváltva állnak középpontban, de előkerül az etika, a teológia és még sok-sok más, emberi mivoltunkat érintő kérdés. Mindezzel együtt le kell szögezni, hogy ezek a novellák sosem a szívemet, hanem az agyamat masszírozták.
Chiang alkotásait ugyanis leginkább egy hatalmas és pompázatos épülethez tudnám hasonlítani. Képzeld el, hogy ott állsz mondjuk egy felhőkarcoló előtt: csodálod eleganciáját, szépségét és ámulsz azon a hatalmas emberi tudáson és erőfeszítésen, ami megalkotta ezt a földtől már-már elrugaszkodó komplexumot. Pontosan ilyen érzés volt olvasni a kötetet és ez hatalmas élmény lehet bárkinek.
A Bábel tornya azzal a feszültséggel hatott rám, amit önmagában ezen szókapcsolat hallatán érzünk; bár nem vagyok vallásos, de mégis beépült a kollektív tudattalanunkba, hogy Istennel jobb nem cicózni. És a novella végén rájöttem, hogy felesleges bármilyen előfeltevéssel nekiállni Chiang olvasásához, mert biztos mást hoz ki belőle, mint amit hiszünk. A torony építésének folyamatát hitelesen leképező elbeszélés mégis talán inkább arról szól, hogy a válaszokat sosem úgy és akkor kapjuk meg, mint várjuk.
Talán a fenti történet párjaként tekinthetünk a Pokol mint Isten hiánya című írásra is. Az mindennap felbukkanó angyali és pokoli jelenések korában, ahol bárki érhet áldás (vagy éppen átok), mit jelent a hit, milyen kérdéseket tesz fel az ember? Lehetséges-e egyáltalán nem hívőnek lenni? A novella következetesen végigviszi az emberiség tipikus kérdéseit és egy megrázó végkifejletben ad rájuk választ.
Az Értsd meg! egy hihetetlenül feszült párbaj, amit a főhős (antihős?) először a tudásért, majd annak megtartásáért folytat. Mire jut, milyen utat választ egy, az emberi tudáson túllépett, mégis emberi testhez kötött lény? A tudás önmagáért való vagy azért, hogy segítsünk vele másokon? Itt az ideje, hogy megtaláljuk a választ!
A Nullával való osztás a kötet talán leginkább érzelmes története és talán éppen ezért fogott meg legkevésbé. Pedig érdekes a felvetése: mit teszünk, ha életünk abszolút igazságára, kvázi hitünkre már nem tudunk támaszkodni. A választ egy házaspár életén keresztül keresi az írás, de a történet íve mégsem lett elég erős.
Az Életed története a filmvászonról ismerős Érkezés alapjául szolgáló novellája. Számomra ezért talán nem volt akkora élmény olvasni, mert filmen nagyon is működött. Azt azonban leszűrtem, hogy a film remekül leképezte a novella fő kérdéseit, elgondolkodtat azon, mi alapján is hozzuk meg döntéseinket.
A Hetvenkét betű egy lenyűgöző, kicsit steampunk jellegű világba ültetett történet, amelyben kvázi alkimista, kabbalista tanok, a tárgyak különböző “elnevezése” teszi lehetővé a tudományos fejlődést. Rettentően tetszett a viktoriánus korszak és szemléletének megidézése, ugyanakkor izgalmasnak találtam a tudományos és társadalmi kérdések ötvözését is. A végkifejlet pedig hihetetlenül izgalmas, bármelyik brit tudós megnyalná utána mind a tíz ujját!
Az emberi tudomány fejlődése és a Szépségvakság: dokumentumműsor egy-egy sajtóműfajt használ fel arra, hogy központi témájáról meséljen. Ám míg előbbi rövid körképet ad az emberiség értelmén túllépet metahumánok melletti együttélésről, addig utóbbi egy nagyon is jelen lévő kérdést vizsgál: a szépség fogalmának átalakulását és hatását életünkre. Az esztétikai értékelésünket befolyásoló szer használatának társadalmi, etikai és egyéni kérdéseit elemzi részletesen úgy, hogy még bizonyos gazdasági körülményekről sem feledkezik el. De számomra a legnagyobb erénye, hogy szinte az összes felmerülő témát elemzi úgy, hogy azok kifejtése egyúttal szinte bármely lényeges társadalmi problémára megfeleltethető. Azaz az emberiség (de legalábbis a nyugati kultúra) szinte teljes problémakezelési eszköztárát felvonultatja. Kényelmetlen végiggondolni, hogy ennyire egyszerűek lennénk.
Remélem, sikerült meghoznom a kedvet az olvasáshoz, mert idén ez volt az egyik olyan kötet, ami mindenképpen megérdemli a figyelmet, és nem véletlen, hogy annyi díjat kaptak a benne szereplő írások. Remek problémafelvetések, lenyűgöző írások, igazi csemege az intelligenciának. Jó példája annak, miért szerete science fictiont olvasni.
Mert azt nem lehet tagadni, hogy az ábrázolt kérdések mind az adott világba ágyazottan működnek, akár van tényleges magyarázatuk, akár nincs. A természet- és a társadalomtudományi felvetések felváltva állnak középpontban, de előkerül az etika, a teológia és még sok-sok más, emberi mivoltunkat érintő kérdés. Mindezzel együtt le kell szögezni, hogy ezek a novellák sosem a szívemet, hanem az agyamat masszírozták.
Chiang alkotásait ugyanis leginkább egy hatalmas és pompázatos épülethez tudnám hasonlítani. Képzeld el, hogy ott állsz mondjuk egy felhőkarcoló előtt: csodálod eleganciáját, szépségét és ámulsz azon a hatalmas emberi tudáson és erőfeszítésen, ami megalkotta ezt a földtől már-már elrugaszkodó komplexumot. Pontosan ilyen érzés volt olvasni a kötetet és ez hatalmas élmény lehet bárkinek.
A Bábel tornya azzal a feszültséggel hatott rám, amit önmagában ezen szókapcsolat hallatán érzünk; bár nem vagyok vallásos, de mégis beépült a kollektív tudattalanunkba, hogy Istennel jobb nem cicózni. És a novella végén rájöttem, hogy felesleges bármilyen előfeltevéssel nekiállni Chiang olvasásához, mert biztos mást hoz ki belőle, mint amit hiszünk. A torony építésének folyamatát hitelesen leképező elbeszélés mégis talán inkább arról szól, hogy a válaszokat sosem úgy és akkor kapjuk meg, mint várjuk.
Talán a fenti történet párjaként tekinthetünk a Pokol mint Isten hiánya című írásra is. Az mindennap felbukkanó angyali és pokoli jelenések korában, ahol bárki érhet áldás (vagy éppen átok), mit jelent a hit, milyen kérdéseket tesz fel az ember? Lehetséges-e egyáltalán nem hívőnek lenni? A novella következetesen végigviszi az emberiség tipikus kérdéseit és egy megrázó végkifejletben ad rájuk választ.
Az Értsd meg! egy hihetetlenül feszült párbaj, amit a főhős (antihős?) először a tudásért, majd annak megtartásáért folytat. Mire jut, milyen utat választ egy, az emberi tudáson túllépett, mégis emberi testhez kötött lény? A tudás önmagáért való vagy azért, hogy segítsünk vele másokon? Itt az ideje, hogy megtaláljuk a választ!
A Nullával való osztás a kötet talán leginkább érzelmes története és talán éppen ezért fogott meg legkevésbé. Pedig érdekes a felvetése: mit teszünk, ha életünk abszolút igazságára, kvázi hitünkre már nem tudunk támaszkodni. A választ egy házaspár életén keresztül keresi az írás, de a történet íve mégsem lett elég erős.
Az Életed története a filmvászonról ismerős Érkezés alapjául szolgáló novellája. Számomra ezért talán nem volt akkora élmény olvasni, mert filmen nagyon is működött. Azt azonban leszűrtem, hogy a film remekül leképezte a novella fő kérdéseit, elgondolkodtat azon, mi alapján is hozzuk meg döntéseinket.
A Hetvenkét betű egy lenyűgöző, kicsit steampunk jellegű világba ültetett történet, amelyben kvázi alkimista, kabbalista tanok, a tárgyak különböző “elnevezése” teszi lehetővé a tudományos fejlődést. Rettentően tetszett a viktoriánus korszak és szemléletének megidézése, ugyanakkor izgalmasnak találtam a tudományos és társadalmi kérdések ötvözését is. A végkifejlet pedig hihetetlenül izgalmas, bármelyik brit tudós megnyalná utána mind a tíz ujját!
Az emberi tudomány fejlődése és a Szépségvakság: dokumentumműsor egy-egy sajtóműfajt használ fel arra, hogy központi témájáról meséljen. Ám míg előbbi rövid körképet ad az emberiség értelmén túllépet metahumánok melletti együttélésről, addig utóbbi egy nagyon is jelen lévő kérdést vizsgál: a szépség fogalmának átalakulását és hatását életünkre. Az esztétikai értékelésünket befolyásoló szer használatának társadalmi, etikai és egyéni kérdéseit elemzi részletesen úgy, hogy még bizonyos gazdasági körülményekről sem feledkezik el. De számomra a legnagyobb erénye, hogy szinte az összes felmerülő témát elemzi úgy, hogy azok kifejtése egyúttal szinte bármely lényeges társadalmi problémára megfeleltethető. Azaz az emberiség (de legalábbis a nyugati kultúra) szinte teljes problémakezelési eszköztárát felvonultatja. Kényelmetlen végiggondolni, hogy ennyire egyszerűek lennénk.
Remélem, sikerült meghoznom a kedvet az olvasáshoz, mert idén ez volt az egyik olyan kötet, ami mindenképpen megérdemli a figyelmet, és nem véletlen, hogy annyi díjat kaptak a benne szereplő írások. Remek problémafelvetések, lenyűgöző írások, igazi csemege az intelligenciának. Jó példája annak, miért szerete science fictiont olvasni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése