Az újabb Hammer-film előzetes képeit látva aggódtam, hogy nem tudom majd komolyan venni a végeredményt. Christopher Lee úgy nézett ki, mintha bekenték volna a fejét takonnyal, így nehéz félelmetesnek, de még csak szánandónak is tekinteni Frankenstein teremtményét. A filmet látva azonban megváltozott a véleményem: sokkal kevésbé szólt a teremtésről, helyette inkább az emberi hiúságról, gonoszságról, a haladás mindenek felettiségéről és a tudomány felelősségéről értekezett. Legkevésbé az a szörnyeteg, akiről azt gondoljuk.
A történet lazán kapcsolódik Mary Shelley Frankensteinjéhez, mondjuk úgy, az eredeti mese egyik felét dolgozza fel: itt is él Svájcban egy doktor, aki kísérleteket folytat a halottakkal, majd megalkot egy lélegző emberi lényt elhunytak testrészeiből. A kiindulópont után azonban egyáltalán nem kapcsolódik a teremtő és a teremtmény viszonyához, illetve utóbbi lázadásához. A fókuszban végig Victor Frankenstein marad, az ő megszállottságával, önhittségével, vagy inkább gonoszságával.
A film ugyanis abszolút amorális figuraként ábrázolja a doktort, gyakorlatilag az első pillanattól kezdve, mikor megpillantjuk a börtönben ülve. Első tette sem más, mint hogy könyörög a papnak, de egyúttal erőszakkal akarja rávenni arra, hogy meghallgatása őt. Szemében senki sem több annál, mint amire fel tudja használni előrejutása során. Egyetlen kvázi kapcsolata a tanárából kutatótársává avanzsált Paul Krempével alakul ki, de ez utóbbi szerepe is kimerül abban, hogy mindenben aláhúzza a doktor nagyszerűségét. A két női alak, a szerető, majd később a feleség sem igazi társ, sőt, Frankenstein habozás nélkül megöli az előbbit, mikor az fenyegeti terveit. Ugyanilyen kíméletlenséggel bánik el azzal az idős tudóssal is, akinek agyára szüksége van a lény megalkotásához. Gyilkosság és pusztulás kíséri útjait.
A történet lazán kapcsolódik Mary Shelley Frankensteinjéhez, mondjuk úgy, az eredeti mese egyik felét dolgozza fel: itt is él Svájcban egy doktor, aki kísérleteket folytat a halottakkal, majd megalkot egy lélegző emberi lényt elhunytak testrészeiből. A kiindulópont után azonban egyáltalán nem kapcsolódik a teremtő és a teremtmény viszonyához, illetve utóbbi lázadásához. A fókuszban végig Victor Frankenstein marad, az ő megszállottságával, önhittségével, vagy inkább gonoszságával.
A film ugyanis abszolút amorális figuraként ábrázolja a doktort, gyakorlatilag az első pillanattól kezdve, mikor megpillantjuk a börtönben ülve. Első tette sem más, mint hogy könyörög a papnak, de egyúttal erőszakkal akarja rávenni arra, hogy meghallgatása őt. Szemében senki sem több annál, mint amire fel tudja használni előrejutása során. Egyetlen kvázi kapcsolata a tanárából kutatótársává avanzsált Paul Krempével alakul ki, de ez utóbbi szerepe is kimerül abban, hogy mindenben aláhúzza a doktor nagyszerűségét. A két női alak, a szerető, majd később a feleség sem igazi társ, sőt, Frankenstein habozás nélkül megöli az előbbit, mikor az fenyegeti terveit. Ugyanilyen kíméletlenséggel bánik el azzal az idős tudóssal is, akinek agyára szüksége van a lény megalkotásához. Gyilkosság és pusztulás kíséri útjait.