A Hollókirály tipikusan az a könyv volt számomra, amit időben kell olvasni: ha kicsit fiatalabb vagy idősebb lettem volna, úgy érzem, egyáltalán nem szólt volna hozzám. Így sem tudtam megfogalmazni a gondolataimat, hiszen közel sem vagyok annyira okos (vagy tanult vagy legalább reflexív), mint mondjuk Mr. Gaiman; inkább csak elvarázsolt és valami nagyon különös hangulatban lebegtetett. Ezért amikor megláttam Susanna Clarke novelláskötetét (ha tudom vagy legalább emlékszem rá, hogy megjelent, valószínűleg hamarabb beszerzem), tudtam, el kell olvasnom. Különösen azért, mert mostanában nagyon rászoktam a novellák olvasására.
A Búcsúbáj hölgyei a ködös Anglia vidéki tájaira kalauzolnak el, ahol valószerűbbnek tűnnek a tündérek és mágiájuk, mint London útjain. Clarke hihetetlen mesélőkedvvel és precizitással alkotta meg alternatív univerzumát – ez már A Hollókirályból is kiderült, de újabb történeteivel tovább árnyalta annak mitológiáját. A novellák bajba jutott halandókról, emberekkel barátkozó tündérekről, örökösödési ügyekről vagy megidézett történelmi eseményekről (és személyiségekről) szólnak, pont annyi kis abszurdan brit csavarral, ami ahhoz kell, hogy újra betoppanjak a varázslatokkal terhelt Anglia útjaira.
Ezek egy része egyértelműen mese – megfigyelhetjük azok fogalom szerinti figuráit, fordulatait és a végkimenetelük sem lesz kétséges. Egy-két történet ráadásul a magyar népmesékből is ismerős volt számomra, így a Torkos-hegyről vagy a John Uskglass és a cumbriai szénégető sztoriját biztos olvastam már más formában – de egy tájékozottabb olvasó még ennél is több ismerős fordulatot találhat. Mindenesetre bajba jutott hölgyek és urak találkoznak a mágia gúzsba kötő erejével, hogy erőfeszítések árán elérjék a boldog véget, de legalábbis tovább haladjanak életük országútján.
A Búcsúbáj hölgyei a ködös Anglia vidéki tájaira kalauzolnak el, ahol valószerűbbnek tűnnek a tündérek és mágiájuk, mint London útjain. Clarke hihetetlen mesélőkedvvel és precizitással alkotta meg alternatív univerzumát – ez már A Hollókirályból is kiderült, de újabb történeteivel tovább árnyalta annak mitológiáját. A novellák bajba jutott halandókról, emberekkel barátkozó tündérekről, örökösödési ügyekről vagy megidézett történelmi eseményekről (és személyiségekről) szólnak, pont annyi kis abszurdan brit csavarral, ami ahhoz kell, hogy újra betoppanjak a varázslatokkal terhelt Anglia útjaira.
Ezek egy része egyértelműen mese – megfigyelhetjük azok fogalom szerinti figuráit, fordulatait és a végkimenetelük sem lesz kétséges. Egy-két történet ráadásul a magyar népmesékből is ismerős volt számomra, így a Torkos-hegyről vagy a John Uskglass és a cumbriai szénégető sztoriját biztos olvastam már más formában – de egy tájékozottabb olvasó még ennél is több ismerős fordulatot találhat. Mindenesetre bajba jutott hölgyek és urak találkoznak a mágia gúzsba kötő erejével, hogy erőfeszítések árán elérjék a boldog véget, de legalábbis tovább haladjanak életük országútján.