2015. december 23., szerda

Ajánlók ajánlója és Star Wars minden mennyiségben

Így év vége felé a legtöbb oldalon különféle ajánlókat, összefoglalókat lehet olvasni, amiben vásárlási/olvasási/ ajándék stb. tippeket olvashattok. Persze a decembert idén mégsem a karácsony, hanem a Star Wars uralta, ezért nem csak karácsonyi ajánlatokat írtam, hanem régi emlékeket gyűjtöttem, vagy éppen rövid vélemény-összefoglalót írtam. Itt van három cikk, amiben részt vettem, de ezúttal más emlékeit, írásait, gondolatait fogom ajánlani.
 
A szerkesztőségi levelezőlistán gyűltek az emlékek - persze a blogon én is megírtam a magamét, de mindig vissza tudok térni ebben az univerzumba. De most inkább Botond emlékét választottam ki.
 
MARKOVICS BOTOND (Hackett)
 
Első emlékem a Star Warsról, hogy édesapám A birodalom visszavág regényváltozatát olvassa fel nekem 6 évesen. Ekkor még nem láttam egyik filmet sem, és a regénynek is csak az elejéig jutottunk, de pár hónappal később, 1982 februárjában (magyar bemutató: 1982 január 28!) hét évesen már ott remegtem a ráckevei moziban, és bámultam a gigantikus lépegetőket, ahogy rommá lövik a lázadók bázisát. Merthogy nekem A birodalom visszavág volt az első Star Wars-élményem, az Új reményt csak hónapokkal utána láttam moziban. Egy biztos: a Star Wars egy életre megfertőzött a sci-fi és a fantasztikum iránti szeretettel és rajongással.

A szokásos év végi ajánlóban ezúttal nem csak könyveket, hanem zenét vagy éppen filmet is ajánlottunk. A magam részéről megmaradtam az Ílion/John Williams-koncertnél, de olvashattok színházi előadásról, szépirodalomról és Vad Fruttik CD-ről is. A csokorból Takács Gábor Liza-ajánlását választottam, talán azért, mert a film az én év végi listámon is szerepelni fog.
 
Liza, a rókatündér
(MediaPro)
 
Akinek még nem volt szerencséje az elmúlt időszak legkreatívabb, legviccesebb, legegyedibb magyar filmjéhez, az már DVD-n is megnézheti Liza, a rókatündér történetét. Attól függetlenül, hogy mindenféle hazai és nemzetközi díjat besöpört, én magam is bizonyíthatom: eddig még senkivel nem találkoztam, akinek ne tetszett volna ez a film. Néhol szívmelengetően naiv, máskor kacagtatóan ötletes, remek jelenetekkel és figurákkal. És feledhetetlen zenével, amit szintén megvehetünk karácsonyra bakeliten! Dánsz dánsz, háb á gúd tájmú!
 
Az új film senkit nem hagyott hidegen - szerkesztőtársaim is írtak mindenfélét a jótól a közepesen át a legrosszabbig. Most mégis egy olyan valakit választottam, aki hozzám hasonlóan értékelte a filmet, de teljesen más platformról indulva: Szabó Dominik ugyanis az új trilógiát tekinti kiindulópontnak. Hihetetlen számomra, de valakinek tényleg a Baljós árnyak-A klónok támadása-A Sithek bosszúja az etalon? Ezért érdemes más véleményeket is olvasni.
 
Szabó Dominik
Nem vagyok lenyűgözve. Nagyjából ennyit tudtam kinyögni, amikor péntek hajnalban kijöttem az éjféli vetítésről, és próbáltam magamban helyre rakni az előtte lévő két óra történéseit (vagy annak hiányát). Nem tudom igazából még a mai napig meghatározni, hogy mit vártam ettől a filmtől, és úgy egyáltalán, mit várok egy Star Wars filmtől. Mert az biztos, hogy nem azt, amit a többiek – bocs, de én nem a régi trilógia miatt vagyok Star Wars rajongó. Félreértés ne essék, nem is az előzmény-trilógiát szeretném újra a vásznon látni. Számomra mindkettő korának tökéletes leképzése, a néplélekre szánt tökéletes termék, ami néha jobban, néha rosszabban sikerül, vagy megmozgat érzelmeket, vagy nem, de célját és eredetét illetően közös gyökerei vannak: az egész családot szórakoztatni akarja. [...]
 
Nem, azt azért én sem vártam, hogy ilyen lesz a film (azért valahol, a lelkem mélyén reménykedtem, de bőszen elfojtottam az elmúlt évben) – de pont ezért nem is tudtam, hogy minek örülnék igazán. Kaptunk egy korrekt XXI. századi szórakoztató sci-fit (ilyen értelemben kitűnően továbbviszi a szellemiséget), annyi nosztalgiafaktorral nyakon öntve, amennyi menthetetlenül eláztatta a forgatókönyvet, meg egy nagy adagnyi kérdést, amire jó eséllyel majd csak négy év múlva kapunk választ (addig meg reménykedünk, hogy mögöttük valóban koncepció húzódik meg, és nem logikai hiba). Én csupán egy oknál fogva vagyok dühös: hogy még Lucas előzmény-trilógiája is sokkal merészebb, bátrabb és eredetibb volt, mint amit Abrams összehozott. Lehet szidni Lucast, meg Jar Jart, meg a CGI-t, meg a látványt, meg bármit, de Lucas legalább próbálkozott – Abrams még azt sem. Ezt nem tudom neki megbocsátani.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése