2015. november 10., kedd

Látszatélet helyett jobb az igazi - Onagy Zoltán, Gulisio Tímea: Peremvilág

Az interjúkötet nehéz műfajnak tűnik: tegyünk fel egy könyvnyi releváns és érdekes kérdést, ami vagy az alanyt vagy az adott témát mutatja be, úgy, hogy ne váljunk önismétlővé. Érezze úgy az olvasó a végén, hogy kapott valamit, többet tudott meg, mint amennyit egy átlagos újságcikkből megtudhatott. Emellett még az is fontos, hogy abban az esetben is, ha nem egy konkrét személyről szól a kötet, hogy az interjúalany kellően érdekes legyen, mert manapság már inkább ez a módi. A Peremvilág ezeket az elvárásokat nagyrészt teljesíti, mindvégig leköti a figyelmünket és bevezet egy sajátosan zárt világba.

Ez pedig a homoszexuálisok „közege”. Manapság különösen hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy mindent tudunk a „buzikról”, hiszen Magyarországon manapság sokan azt érzik, hogy a csapból is ők folynak, mindenkinek hozzájuk kell alkalmazkodnia, különösen a közbeszéd szereti ezt a kérdést tematizálni. Ma igenis téma az, hogy ki meleg és ki nem, a homoszexuális jelző ma már sértés, bírságot kell érte fizetni, holott az átlagember azt sem tudja sokszor, miről is van szó pontosan. Nem ismerjük, milyen érzés egy magát homoszexuálisnak valló ember bőrében élni, milyen eltitkolni az identitásunkat azért, hogy békében tudjunk élni. És a legtöbben nem is akarják/akarjuk megtudni, mert akkor a saját kényelmes értékrendünket kellene felülírni.

Pedig ebben az évben egy másik kötet is megjelent a témában, mégpedig A vastagbőrű mimóza Nádasdy Ádámtól. Az író, műfordító a jólfésült, „polgári melegséget” mutatja be, ami elég merész képzettársítás, különösen ha a ma uralkodó konzervatív-keresztény értékrend felől nézi a kérdést. Ugyanakkor a Peremvilág még merészebb, központi alakja egy sokkal megosztóbb figura. Gulisio Tímea egy vállaltan leszbikus költő, aki ráadásul ízlésében is szélsőségesebb (a maga bevallása szerint is). A vele való beszélgetés valóban toleranciát igényel az olvasótól, nekem nem sikerült az íráson keresztül megkedvelnem.

Ugyanakkor a kérdéseken keresztül egy intelligens, bátor és megalkuvásoktól mentes mai nő alakja sejlett fel, aki természetesnek veszi a saját nemi identitását – és ez a könyv legnagyobb erénye. Gulisio Tímea szemén keresztül a homoszexualitás nem választás kérdése, magától értetődően vezet be abba, hogy ez nem „betegség”, nem „gyógyítható”, hanem egyszerűen tény. Nem igényel sem sajnálatot, sem szánalmat, sőt, a legjobb talán az lenne, ha nem is kellene ezzel külön foglalkozni, mert mindenki természetesnek venné. És ez a hozzáállás talán, amit mindenkinek érdemes lenne elsajátítani.

A másik nagy erénye a kötetnek, hogy a maga teljességében bemutatja, milyen lehetett korábban és milyen ma homoszexuálisként élni. Hogyan ismerkednek, hogyan tudnak együtt élni, egyáltalán léteznek-e a heteroszexuálisoknál hagyományosnak tekintettett párkapcsolati formák, hogyan reagálnak a család, a barátok a hírre. A saját és más példákon keresztül előtűnik, hogy ugyanazok a gondok, ugyanazok a problémák kerülnek elő, mint bárki másnál – nem külön „állatfajról” van szó, akiket ketrecben kellene mutogatni. Az egyedüli különbség talán az a rengeteg elfojtás, amiben sokszor élnek, mivel nem mindig vállalható fel az identitás a hétköznapi élet sérelme nélkül – tegyük hozzá, sajnos.

Onagy Zoltán kérdései intelligensek, néha már túlságosan is, ugyanakkor valóban lefednek minden olyan kérdést, ami számít, számíthat. Néha vannak ismétlődő kérdések, de ugyanakkor látszik, hogy a kérdező is küzd gyakran a saját előítéleteivel, azonban ezek ellenére megy tovább, hogy megismerje nem csak magát, hanem a beszélgetőpartnerét is. Ebből a közös táncból tűnik elő végre az a perem(világ), amellyel együtt élünk, még sem akarunk tudomást venni róla.

Fontos kötet a Peremvilág és az lenne a legjobb, ha minél több emberhez eljutna. Mert őszinte, mert nem ismer tabukat, mert teljeskörű, mert nem bánik kesztyűs kézzel a témával. És mert szükségünk van rá. Ahol a legtöbb ember ellenérzéssel vagy agresszióval kezeli a homoszexuálisokat, netalántán nemzetbiztonsági kockázatot jelent a kérdés (a házasságtöréssel ellentétesen), ott sajnos szükség van erre. Pedig a legjobb talán az lenne, ha mindenki úgy kezelné ezt a kérdést, mint saját identitását – ez csak a személyiségünk egy része, nem pedig meghatározója, így nincs „A Meleg” vagy „A Heteró”. Emberek vagyunk, így egyszerűen.

A könyvért köszönet az Athenaeum kiadónak! 
 
A szerzők képe innen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése